Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1933
39 ben. A bíráló bizottság ezt a pályaművet olvastatta fel a november 26-án rendezett nyilvános ünnepségen. A Szövetség évek óta gyűjt tagjai között heti 2 filléres adományokat, hogy a Balatonnál diák-üdülőházat létesítsen; e nyáron akarja szép tervét valóra váltani. A Szövetség élén az igazgató és a vallástanár áll. 3. Gyóni Géza-önképzőkör. Az önképzőkör 35 év óta működik; tagjainak száma 95 volt. Ez iskolai évben igen élénk volt működése s néhány igen tartalmas tanulmány és szabadelőadás hangzott el az üléseken. A tanulmányok közt irodalmi volt 2 (Mikszáth, Herczeg), művészeti 2 (Liszt, Beethoven), földrajzi 1 (Frankfurt útiélmény alapján), politikai 2 (Korunk nagy politikai mozgalmai, A revízió), technikai 1 (A repülőgép és jelentősége), egészségügyi 1 (Az alkohol élvezetének káros hatásai), egyéb 1 (A fényképezés története és jelentősége). Felolvastak több költeményt is. Az üléseket szavalatok (24), hegedű-, zongora- és zenekari számok (7) élénkítették. A Csabai Diákélet című diáklap ez évben is megjelent Láng Géza VIII. o. t. szerkesztésében. Szorgalmasan működtek: Jakabfi Frigyes, Láng Géza, Holländer Sándor, Facsády Kálmán, Péchy László, Tevan Pál VIII. és Jeszenszky Béla VII. o. t. — Külön is kiemeljük Jakabfi Frigyes titkárt, aki minden téren buzgón működött. A kör elnöke Rali Lajos dr. igazgató; tisztviselői: titkár: Jakabfi Frigyes VIII., jegyzők: Péchy László VIII. és Kocziszky Mátyás VII., pénztáros: Bankó Pál VII., ellenőr: gr. Üchtritz- Amade Antal Vili., levéltáros: Lázár Miklós Vili., laptárosok: Facsády Kálmán VIII., Zámori József VIlv Leelősy Albert és Aradszky György VII. o. t. — Szerkesztő: Láng Géza VIII., segédszerkesztő: Vintze Sándor VII. o. t. A kör járatta az Uj Időket, az Ifjúság és Élet c. folyóiratot, a Természettudományi Közlönyt. 4. Ifjúsági Segítő-Egyesület. A Segítő-Egyesület ez évben is igyekezett megfelelni hivatásának, bár a nehéz gazdasági viszonyok súlyosan érintették működését. Egyre több a segítségre szoruló tanulók száma, adományokat pedig alig kapunk. Ezért könyvet csak a valóban szegénysorsú és jó magaviseletű tanulóknak adtunk. Az elmúlt év folyamán 146 tanulónak 845 könyvet adtunk ki használatra. Kiosztottunk továbbá 213 drb. dolgozati füzetet 42.60 P értékben. A diákbál jövedelméből 6 tanulónak vettünk ruhát és egynek adtunk egy pár cipőt (145 P értékben). Uj könyvek beszerzésére 161.01 P-t fordítottunk. Hálás köszönetét mondunk Réthy Béla úrnak 10 P-ős adományáért, továbbá mindazoknak, akik kisebb összeggel segítették egyesületünket nemes tevékenységében. Az egyesület vezetője: Szeberényi Lajos dr. 5. Cserkészet. Cserkészcsapatunk címe: 184. sz. Csaba- cserkészcsapat. Parancsnoka Kimer Gusztáv vallástanár, vizsgázott cserkésztiszt. A csapat 7 őrsből állott, tagjainak száma a parancsnoksággal együtt 80. Volt 205 őrsi óra és 28 csapat-