Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1932
Vidovszky Kálmán Mikor 1927. évi február 29-én búcsút mondott intézetünknek, az elválás fájdalmát enyhítette annak tudata, hogy távozása tágabb munkakörba való elhivatást, emelkedést jelent számára. S Vidovszky Kálmán beváltotta a hozzáfűzött reményeket: fölvirágoztatta a Luther-Otthont, mély barázdát szántott a magyar cserkészet nemes talaján s emlékezetét áldja az a nagyjövőjű iskola is, amelynek falai között élete végén működött. Az 1926 27. iskolai évről szóló értesítőnkben megrajzoltuk kedves alakját s most csak az ott vázolt képet óhajtjuk kiegészíteni néhány adattal. 1910-ben került intézetünkbe helyettes tanárnak s a következő évben rendes tanárrá lett. A volt kedves tanítványt tanári karunk nagy szeretettel fogadta s ő csakhamar még mélyebbé tette e szeretetet. Az első pillanattól kezdve kitűnt, hogy a tanári pályát nem tekinti egyszerű foglalkozásnak, hanem hivatásnak s éppen ezért nem szorítkozott csupán a szorosabb értelemben vett tanári munkára, a tanításra. A vezetése alá került Gyámintézetbe új életet lehelt, bevezette a biblia-órákat, hogy a Szentírás ismeretével minél tudato- sabbá tegye tanítványai vallásos meggyőződését, őrömmel vállalta az ifjúsági könyvtár gondozását, majd a Segítő^ Egyesület vezetését is, hogy irányíthassa, jó könyvekkel elláthassa az olvasni vágyókat s mennél több szegény tanulónak juttathasson iskolakönyveket. Vidovszky Kálmán nagyon szerette a könyveket, de ismereteit nemcsak belőlük igyekezett bővíteni, hanem tapasztalatból is, amelyre bő alkalmat nyújt az utazás. Utazásvágya már ifjúkorában úrrá lett rajta s szívesen vállalta a tanulmányi kirándulások szervezését. 1912-ben Révbe, 1913- ban Fiúméba és környékére, 1914-ben Erdélybe vezette iskolánk ifjúságát. A kirándulás élményeit színesen írta le értesítőink számára. E kirándulások alkalmával ismerte meg igazán a gyermeki lelket, amely később is csodálatos bizalommal tárult ki előtte. I.
