Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1924

Hiszek egy Istenben,

Hiszek egy hazában,

Hiszek egy isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.

i.

Jókai erkölcsi hatása

Iskolai beszéd 1925. február 18.

Petőfi János Vitézének bájos utolsó jelenete szerint a hős Tündérország tavának ragyogó hullámaiba veti azt a hervadt rózsaszálat, amelyet kedvese sírján szakasztott s annyi viszontagság közt is megőrzött szive felett. És, ime, életre kél a hervadt rózsaszál s szirmai közűi kibontakozik az elsiratott lluska gyönyörű alakja . .. Amikor e századfordulón a mi Jókainkról akarok megemlékezni: ez a tündéri kép tolul telkembe. Hiszen az ő képzelete is olyani mint Tündérország tavának életadó vize : a hány hervadt virágát a magyar történelemnek beléje meríti a költő ihlete, mindannyi megelevenedve, bájjal-glóriával körülragyogva éled föl benne, hogy elbűvöljön, hogy jobbakká, hívőkké, büszkékké tegyen bennünket, akik megtiportaknak, legázoltaknak, de magyaroknak érezzük és valljuk magunkat . . .

Jókai regényei valóban tele vannak a magyar múlt lebilincselő, megindító, lelkesítő képeivel és alakjaival. Ha szabad így kifejeznem magamat: a költő képzelete, a tündéri tó kristállyá alakult cseppjei — mint valami varázslatos prizma — a magyar történelmet Gagyogó színekre bontja szét, amelyek elkápráztatják szemünket, megdobogtatják szívünket s csodálatos hangulatot keltenek lelkűnkben. A »piros északi fény«, a »zordon, kiégett lovagkor új lángra lobban« a Bálványos vár s a Minden poklokon keresztül c. regényeiben; a vallási és politikai szabadságharcok zivataros századai csodálatosan elevenednek föl az Erdély aranykora, a Törökvilág, a Szeretve mind a vérpadig, A lőcsei fehér asszony c. müveiben . . . Emlitsem-e (átlépve a XVIII. századot), mily nagyszerű költői erővel tárják föl a reformkort megelőző tespedést s a Széchenyi föllépését követő nemzeti föllendülést a Kárpáthyakról szóló regényei ? Emlitsem-e, mint glorifikálja a szabadságharc dicsőségét s az elnyomatás éveinek gyászát, szenvedését a Politikai divatok, A kőszívű ember fiai, az Egy az isten, Az uj földesur, a Szerelem bolondjai c. örökszép, olykor a hősi éposz határát érintő műveiben ? Ahogy látja s ahogy láttatja velünk a magyar történelmet, lehetetlen azt meg nem szeretnünk. Lehetetlen, hogy nagyfokú érdeklődés ne támadjon bennünk ama nép sorsa iránt, amelynek ilyen történelme van ; lehetetlen, hogy erényeivel, sőt hibáival is meg ne szeressük azt a nemzetet, amely annyi kiváló hőssel ajándékozta meg az emberiséget. S lehetetlen, hogy a költő