Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1923

nagy rátermettséggel, igazi evangéliumi szellemben ápolta a tanulók lelkében a vallásos érzelmet. Más felekezeti tanulóinknak szintén gondos vallásos nevelésben volt részük. Növendékeink hazafias érzelmeit is gondosan igyekeztünk ápolni s élesztettük szivükben a fajszeretetet s az irredentizmust. E magasztos cél szolgálatába állítottuk iskolai ünnepeinket, azok műsorát, erre irányult törekvésünk az írásbeli tételek kitűzésénél, tanításközben s az önképzőköri és cserkész-összejöveteleken is. Október 6.-át és március 15.-ét nemcsak az iskolában ünnepeltük meg, részt vettünk a hazafias egyesületeknek e napokon rendezett ünnepein is. Ébren tartottuk ifjuságnuk nemes hagyományait, így a márc. 15.-i lampionos fölvonulást, amelyen kedves együttérzéssel vett részt a város s társadalma. Jelen voltunk a Hősök Temetőjében, a 101-esek emlékoszlopánál rendezett ünnepen s a 4-es honvédek emlék­ünnepén. Az alkoholizmus elléni küzdelmünkben dr. Deák János egye­temi tanár, az Orsz. Kékkereszt-Egyesület elnöke támogatott, aki december 3.-án nagyhatású előadást tartott ifjúságunk részére. Tauulóink magaviseleté ellen nem volt komoly panaszunk. Az első félév végén a tanulók 81‘2°/0-a kapott jót a magaviseletből, az év végén 94-2% volt jó, 5-8°/0 szabályszerű. 6. Tanulmányi állapot. Kormányzó-bizottságunkkal kar­öltve a tanítás elé meredő akadályokat idejekorán igyekeztünk eltávolítani. így az év elején gondoskodtunk a beteg Király László helyettesítéséről s az I. osztály párhuzamosításáról. A szülőkkel állandó érintkezésben voltunk s megtartottuk a szülői értekezleteket. Az elsőn (okt. 30) az igazgató a környezet nevelő hatásáról, Babich Pál tanár a latin nyelv tanításáról; a másodikon (ápr. 30) az igazgató az uj középiskolai törvényről, dr. Czinkotszky Jenő a német nyelv tanításáról szólott, örvendetes, hogy az értekezletek egyre látogatottabbak (40—60 szülő) s a szülők szívesen bocsát­koznak eszmecserébe. Az iskolai tanulmányok kiegészítésére s a természetérzék fejlesztésére számos osztálykirándulást rendeztünk. Tanulóink szorgalma ingadozó volt, de a félévek vége felé emelke­dett. Az első ellenőrző értekezleten a tanulók 55%-át, a másodikon 47-6%-át intettük meg.; az I. félév végén 40-1% volt a bukottak száma, az év végén a haladók a ny. tanulóknál 78%-ot, a magán­tanulóknál 64-5°/o-ot, a bukottak a ny. tanulóknál 219%-ot, a magántanulóknál 35-5°/o-ot tettek ki; ny. és m. t. együtt: haladó 7T4°/o, elégtelen 22-6%. 7. Egészségi állapot. A múlt iskolai év egészségügyi tekin­tetben kedvezőbb volt a tavalyinál. Ez örvendetes tény oka nagy­részt abban van, hogy a város egészségi viszonyai is általában kedvezőbbek voltak. A fertőző betegségek száma csekély s kevesebb volt az u. n. meghűléses betegség is. E tekintetben elismeréssel illetjük iskolaorvosunkat, aki igen buzgón s nagy lelkiismeretes­séggel tölti be tisztét s vizsgálatai alkalmával nemcsak megfigyeli a tanulók általános egészségi állapotát, hanem tanácsokkal is ellátja növendékeinket. Rajta kívül dr. Vas Vilmos is két Ízben tartott szemvizsgálatot. Egészségügyi szempontaól igen jónak bizonyult termeinknek padlóolajjal való bevonása: megakadályozza a por képződését. A mulasztott órák száma 11,909, egy tanulóra 28 6 óra jut, az előző iskolai évben 30’9 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents