Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1914
apróság minden mulatságának, de már kora gyermekségében szivesen ült a könyvek s a lerajzolható képek társaságában is. Mint élénk eszü gyermekhez, sok reményt fűzött hozzá édesapja, amikor 1898. szeptemberében Szarvasra vitte gimnáziumba. És a kis Adi beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az első évtől kezdve mindig tiszta jeles tanuló volt. Sajnálták is a tanárok és pajtások egyaránt, amikor 1902-ben Békéscsabára jött, hogy középiskolai tanulmányait itt fejezze be az ág. h. ev. Rudolf-főgim- náziumban. Itt a gyermekkori kis pajtásokból őszinte, egymást nagyon szerető jóbarátok lettünk. Diákszobám üres volt, ha csak egy nap is elmaradt onnan. Gimnázistáskodá- sunk minden naiv álmát, kedves ábrándját együtt szövögettük. Nyitott könyv volt előttünk egymás élete. Nem volt gondolatunk, féltve rejtegetett érzelmünk, sóhajos vágyunk, melyről egymásnak be ne számoltunk volna. Így láthattam őt egészen. Láttam lelkének nemességét, érzései tisztaságát, eredeti, okos gondolkodását. Sohasem volt önhitt, elbizakodott, sem büszke senkivel szemben. Tudását, tehetségét, a többiek felett való kiválóságát nem fitogtatta, de örömmel felhasználta arra, hogy osztálytársait s minden reászorulót segítsen. Ezért nem voltak ellenségei, hanem annál több jó barátja. Igazi jó diák volt, aki nemcsak a jeleseket gyűjtögette szorgalmasan, hanem részt vett a diákélet minden kedves munkájában és szórakozásában. Az önképzőkörben dolgozgatott leg- szívesebben, ahol már ekkor kitűnt, különösen a magyar irodalomba vágó gondos, szép dolgozataival. De a torna- körben is az elsők közt volt, úgyhogy a versenyek az ő számára is termettek babért. Nem csoda, ha nagy volt népszerűsége! Mikor az önképzőkör titkárának megválasztották, ez a megtiszteltetés nemcsak a legjobb tanulónak, hanem a legnépszerűbb diáknak, az igazi jóbarátnak is szólt. Szerették tanárai is, nemcsak jelessége, de egyenessége, nyilt őszintesége miatt is. Sohasem volt hízelgő, megalázkodó, de annál őszintébben szerette, tisztelte s nagyrabecsülte tanárait. Ennek legfényesebb bizonyitéka