Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1913
19 fürdőbe. Igen szíves fogadtatásra találunk. „Kár —mondja a főbányatanácsos úr — hogy a „Rudolf-tárnát“ egy éve elöntötte a Maros s így azt nem nézhették meg“. Ezt mi is sajnáljuk, mert e tárna méreteiben még hatalmasabb a „Stefánia“ tárnánál. De sietve búcsúzunk, mert rövid az idő s mi élni akarunk a kedvezménnyel, mely 20 fillérért megengedi a sós vízben való fürdést. A csomagok összeszedése gyorsan megy. Már rohan is a csapat a fürdő szép nagy épülete felé, mikor kifizettem a szálláspénzt s a reggelit, fejenként 1 K 40 fillért. Az ötnapos út után kimondhatatlanul jól esik a fürdés. Magunk vagyunk. Föl is használják ezt a kellemes helyzetet diákjaink. Van nagy csapkodás, hancúrozás, lárma, míg észre nem veszik, hogy a sós víz nagyon csípi a szemet. E fájdalmas tapasztalat megfékezi a heves indulatokat s most már megelégszenek azzal, hogy váltogatva ugrálnak a hideg, meleg medencébe, forró s hideg tusok alá. Kár, hogy a vonat már 10 óra 25 perckor indul; még jól esne vagy egy órát itt szórakozni. így azonban hamar félbe kell hagynunk a mulatságot, hogy zuhogó esőben siessünk az állomáshoz. Most már eshetik. Vége van a kirándulásnak. Már el nem hagyjuk kocsinkat Békéscsabáig. Székelykocsárdon van sok időnk, melyet tízóraizásra használunk fel. Ezalatt történik meg — talán vétlenségből ? — hogy tolatás közben kocsink vészfékét „ismeretlen tettes“ meghúzza. Szerencsére nem veszik a dolgot nagyon tragikusan s nem büntetnek meg, bár a kocsi egy kissé megrongálódott. Csak az a kellemetlen következménye van a dolognak, hogy Kolozsváron lekapcsolják ezt a pompás kilátásos kocsit nekünk — mivel ezt veszedelmes volna tovább engedni — e helyett egy közönséges, harmadosztályú kocsiban kell folytatnunk utunkat. Kolozsváron nincs időnk az ebédelésre. Azért úgy intézkedtünk, hogy egy jó hentesmesternél rendeltünk huszonöt csomag (á 1 korona) friss felvágottat és jó puha kenyeret. Úgyis ez lesz a kiránduláson az utolsó ebédünk. 2*
