Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1913

XII. Önképzőkör. Önképzőkörünk életének tizenötödik évét a következőkben vázolhatom : Az önképzőkör megalakításával és szervezésével az idén is az alulírottat bízta meg a tanári kar. Az alakuló gyűléstől, 1913. szeptember 27-től kezdődőleg, az iskolai szünetek kivételével, min­den hét szombat délutánján összegyülekezve folytatták munkájukat a tagok egészen április végéig. A jeleztem időn belül 16 rendes s egy ünnepi ülést tartott a kör. A rendes üléseket a tagok szavalatai, munkái, ezeknek írásban és szóban való megbírálása s a folyó ügyek elintézése töltötték be. Működése az idén nem volt nyilvános, bár a március 15-iki ünnep tárgysorozatát önképzőkörünk tagjainak szavalatai és munkái alkották. Március 15-ikén kívül a magunk körében megültük még október 6-ának évfordulóját s Eötvös József báró emlékének is áldoztunk. Ekkor s más alkalommal is vendé­geinkül tisztelhettük a tanári kar több tagját s Bukovszky János igazgató úr az idén is, miként eddig minden évben, többször jelét adta munkánk iránt való rokonszenvének és élénk érdeklődésének. A kör ez évi munkálkodásának vázlata a következő: a) volt 23 szavalat, b) 4 szabad előadás, c) 3 beszéd, d) 9 értekezés, e) 2 szépirodalmi mű, f) minden műhöz bírálat. Ezeken kívül minden szavalatot, felolvasott müvet és bírálatot szóval is megbíráltak a tagok az üléseken. Ha működésünk eredményét a tavalyival összehasonlítjuk, azt találjuk, hogy a kör munkássága az idén 6 szavalattal, 4 szabad­előadással s 6 szépirodalmi művel volt szegényebb.

Next

/
Thumbnails
Contents