Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1912
8 világítanak meg. Vacsorázik a csapat. Az első vacsorát magunkkal hoztuk. Mindenki előtt különféle ízletes hazai holmi van. Kínálgatja egyik a másikát, kicserélik egymás vacsoráját s úgy esznek közösen, tréfálkozva, jókedvűen, pompás étvággyal. Nagyszerű kép! Igazi, szeretetteljes kommunista étkezés, amilyen csak jó testvérek, jó barátok, diákok közt lehet. Vacsora után nem árt még egy kis huncutkodás, viccelődés. Különben is majd csak Ujdombovár után akarunk nyugalomra térni. Nem sokáig kell várnunk ez állomásra sem. Kilenc óra. Hét perc múlva ott kell lennünk. Már látszanak az ujdombovári állomás lámpái. Még egy-két zökkenés s prüszkölve áll meg vasparipánk. Egy félórai időnk van. Megtöltjük kiürült vizes palackjainkat, egyet-mást veszünk az állomási étteremben, aztán minden diák a kocsiban várja, hogy a fiumei gyorsvonathoz kapcsoljanak bennünket. Kilenc óra 38 perckor robog ki vonatunk az állomásról. Már itt az ideje, hogy nyugovóra térjünk. Persze ez nem megy olyan könnyen. Nagy versengés van a jó helyekért. Legjobbnak tartják a pakkok helyét, ott pompásan lehet aludni. De nem megvetendő a padok, sőt a kocsi padlója sem. Mindenki elhelyezkedik. A lámpákat lehúzzuk s végre egy csomó élcelődés után elcsendesedik a kocsi. Nehányan pompásan alszanak, soknak kemény a nyoszolya, ezek fészkelődnek, egyik-másik — nem jutott nekik jó hely — ülve gubbaszt egy-egy lóca sarkán. Van, aki sehogy sem bir aludni. Ez mereven bámúl ki a sötét éjszakába s unalmában számlálgatja a vonat zökkenéseit. Egy-kettő a folyosón álldogál, dalolni, viccelni próbál, míg el nem nyomja az álom. Ekkor aztán keres magának egy kis zugot valahol. Bizony nem az otthoni kedves álommal teli éjszaka ez. Félünk, hogy holnap fáradtak leszünk, mert a legszerencsésebb se fog itt 4—5 óránál többet aludni. Alig, hogy világosodni kezd, egymásután feltápász- kodik mindenki. Álmosan, fáradtan pislogunk ki a ködös, hideg reggelbe. Csak lassan tudunk teljesen magunkhoz jönni. A szép vidék veszi el álmosságunkat. Gyönyörű helyen nyargalunk. A Karszt hegyei varázsolnak el. Csodálatos, hogy olykor alig látunk a ködtől, máskor meg
