Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1912

28

kozunk esdeklő áhítattal : „Isten ! Áldd meg a magyart . . Aztán csendesen haladunk lefelé, kirándulásunk ez utolsó, örökké emlékezetes állomásáról.

De hiszen már elmúlt öt óra. Sietnünk kell, ha még valami emléket is akarunk venni az otthon valóknak. Pedig enélkül nem szeretnénk hazamenni. — Talán még lesz idő benézni egy bazárba? . . .

Majd ráfizettünk a vásárlásra. Már beszállás is volt, mire rohanva a peronra érünk. Értünk izgul az egész vonat. „Csak nem késnek le?!“ Ó nem. Még van annyi időnk, hogy meg tudjuk váltani jegyünket, összeszedjük gyorsan pakkjainkat. Ugyanaz a Pulmann-kocsi van a gyorsvonat végén, amelyben idejöttünk. Fölpakkolódzunk s alig egy perc múlva már hálásan köszöntgetjük két akadé- mista vezetőnket s a Fiúméban maradt kedves útitársunkat, Kolozsy főjegyző urat a robogó vonatról. (Este 6 óra.)

Hazafelé.

Kimerültén, fáradtan ülünk kocsinkban. Csak most érezzük, milyen sokat jártunk be s hogy különösen a mai délután mily gyors menetelű volt. De hát rövid volt az idő s mi sokat akartunk élvezni . . . Különben egy sincs, aki csak egy kissé is fájlalná a fáradtságot. Hisz olyan szép volt ez a nehány nap !

Búcsúzásul még feltárúl elénk a Quarnero képe. Fáradt szemünket ott legeltetjük a végtelen vizen, melynek apró hullámain játszadozik a lemenő Nap bágyadt sugára. Lassan alámerűl a nap a tenger vizébe, az Adriát pedig a Karst sziklái takarják el előlünk.

Víg mulatság helyett csendes, fáradt beszélgetés járja. Felidézgetjük az elmúlt napok emlékeit. így érünk Kameral- Moravicára, ahol 84 pár virslit s ugyanannyi zsemlét adnak fel vacsorául. (Ezt már előre megrendeltük.) Vacsora után hamar elcsendesül kocsink. Megismétlődik a szombati éjszaka, azzal a különbséggel, hogy most többet alszunk. Persze azért elég korán fenn van mindenki s már jól megéheztünk, mire a báttaszéki állomáson elfogyaszthatjuk előre megrendelt reggelinket.

Az Alföldön száguldunk keresztül. Előkerülnek a régi tréfák, mulatságok, de a szombatinál valamivel bágyad