Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1912

sem tetszik. Lopva nézünk egymásra. Nini, milyen sápadt ott az egyik ! A másik meg — az imént pedig nagyon víg volt — feltűnően elcsendesedett. Magam is úgy érzem, mintha sokat, vagy keveset ettem volna. Mi ez ? Csak nem tengeri betegség ? De bizony az. Az egyiken már eltitkolhatatlanul kitört. Szegény gyerek! Rosszul lehet, mert olyan, mint a fal . . . Aztán szótlanul lefekszik egy padra. Hamarosan akad partnere. Már vagy öten gubbasztanak ott a fedélzet közepén. Persze a többiek, akik jól érzik magukat, pompásan mulatnak. Milyen kárörvendő is az ember! Szerencsére nem tart sokáig ez az állapot és nincs sok áldozata s mire elhagyjuk az isztriai fokot, a betegek is jobban érzik magukat.

„Nini, egy cápa !“ — kiáltja most valaki. Oda nézünk, és tényleg, ha nem is cápa, de két hatalmas delfin követi hajónkat, hatalmas szökéssel vetvén át magát a hullámvölgyeken. Mily gyorsan úszik ! De azért nem bir sokáig követni, pedig mi szívesen elnéznénk.

Hát az ott mi? Egy sziklán valami hatalmas épületet veszünk észre. Hajóskapitányunkhoz fordulunk, kinek előzékenységét már ismerjük. Ő most is készségesen magyarázza meg, hogy az egy veszedelmes zátonyra épített világító torony, a Perikulosa. Elég közel haladunk el mellette s látjuk körülötte a jeleket, melyek a hajósokat óvják a veszedelmes hegy megközelítésétől.

Szemlélődésünket az ebédre hívó csengő szava zavarja meg. Lemegyünk hát a számunkra megterített asztalokhoz, ahol nemsokára párolgó levest tálalnak elénk. Az ebéd már nem olyan, mint a reggeli; igaz, hogy drága (4 K), de elsőrangú. Ízletes, változatos s (ami a fő !) bőséges. Kissé túlelőkelő is egy turistacsapatnak (5 fogás), de egyszerűbb ebédet nem adnak a hajón, nekünk pedig Pólában nincs időnk ebédelni. Aztán meg így a tengeren elbír az ember bővebb étkezést is.

Ebéd után jól esik egy keveset lustálkodni a fedélzeten, míg talpra nem állít mindnyájunkat Póla közeledésének híre. Már látszanak a katonai erősségek. Minden domb, minden szikla egy-egy megerősített hely. Félelmetesen merednek felénk még soha nem látott hatalmas ágyúk, melyek mellett egy-egy katona sétálgat fel2Ó