Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1912
115 találjuk, hogy a kör munkássága az idén 15 szavalattal, 6 szabadelőadással, 5 értekezéssel volt gazdagabb s 6 szépirodalmi miivel szegényebb. Itt kell kiemelnem, hogy a múlt évben próbaképen bevezetett zenei előadások az idén gyakoriak voltak. Amellett, hogy változatossá tették az üléseket, jó hatást gyakoroltak az ülések látogatottságára is. Réthy István és Vámos Sándor VI. o. t. igen dicséretes buzgalmat fejtettek ki e tekintetben. Pályázatot egyszer hirdettünk, március 15-ike alkalmából. A pályázatra 3 mü érkezett be s a bíráló-bizottság és ennek jelentése alapján a kör jutalomra méltónak találta Petz Gyula Vili. o. t. művét, melyet a szerző a március 15-iki ünnepen köztetszés mellett föl is olvasott. A jutalmat (20 K-s arany) Bohnert József úr, a Békésmegyei Általános Takarékpénztár igazgatója volt szíves kitűzni. Érdeklődéséért és áldozatkészségéért fogadja e helyütt is hálás köszönetünket. Ezenkívül a kör március 15-dike alkalmából 5 K jutalomban részesítette Sándor Lajos Vili. o. t szavalatáért, az év végén Maros Jenő titkárt 10 K és Pelz Gyula VIII. o. t. 5 K jutalomban évközben kifejtett szorgalmukért. Buzgó működést fejtettek ki értekezéseikkel és szabad előadásaikkal: Böhm Pál, Flamm Jenő, Maros Jenő VIII., Pepa Mózes, Wagner Dani VII., Fábry Károly, Friedmann László VI. o. t. A szavalok közül Maros Jenő, Petz Gyula, Sándor Lajos VIII. o. t., Maczák András VI. o. tanulókat emeljük ki. Pénztárunk forgalma: Bevétel (a múlt évi maradvánnyal együtt) ................ 574'96 K K iadás ................ .................................................... ................ 133 35 K M aradvány ... 44P61 K melyet takarékpénztári betétképen helyeztünk el. Az önképzőkör az önképzés munkájának segédeszközéül olvasótermet tart fenn, melyben a következő folyóiratok állanak a tagok rendelkezésére: Vasárnapi Újság, Új Idők, Természettudományi Közlöny, Magyar Nyelvőr, Mathematikai Lapok, Uránia. Olvasó-óra 3 volt hetenkint: vasárnap délelőtt, szerdán és szombaton délután. Az önképzőkör tisztviselői voltak: Elnök: Dr. Rell Lajos tanár. Titkár: Maros [enő VIII. o. t. Jegyzők: Sándor Lajos VIII. o. t. és Wagner Dani VII. o. t. Pénztáros: Wagner Béla VII. o. t. 8*