Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1911

äi felelni. — Tapasztalatainak végeredményét abban fog­lalta össze, hogy intézetünk lelkiismeretes és komoly munkát végez. Az igazgató erre hálás köszönetét mondott a miniszteri megbízott úrnak fáradságos, de a tanári karra nézve igen tanulságos látogatásáért. Koren Pál igazgató-lelkész úr, mint egyházmegyénk megbízottja, figyelemmel kísérte az ág. h. ev. tanulók vallástanítását s evégből a vallástanár óráin több alka­lommal hoszpitált. Iskolai ünnepek, hangverseny. A szabadság napjának emlékére, március 15-ikén, hazafias ünnepet rendeztünk a következő műsorral : 1. Benka Gyula: 1848. márc. 15-ének emlékére. Előadta a főgimnáziumi daloskor. 2. Radványi Kálmán: Uj március. Szavalta Pártos József Vili. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondta dr. Rell Lajos tanár. 4. Kuruc dalok. Tárogatón előadta Scheer László VII. o. t. 5. A virradás kora. Jutalmazott pályamű. írta és felolvasta Botyánszky János VIII. o. t. 6. Ábrányi Emil: Kossuth sírja. Szavalta Maros Tibor Vili. o. t 7. Az obsitosból: Bús a csatatér. Előadta a főgimn. daloskor. Miután április 11-ike a húsvéti szünidőbe esett, a 48-as törvények szentesítésének emlékére március 30-án rendeztünk iskolai ünnepet a következő műsorral : 1. Himnusz. Énekelte a főgimnáziumi Daloskor. 2. Tompa : Múlt, jelen s jövő. Szavalta Sándor Lajos VII. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondta Laurovics Ferenc tanár. 4. Tompa : Új Simeon. Szavalta Maros Jenő V I. o. t. 5. Szózat. Énekelte a főgiinnáziumi Daloskör. Április 27-én a községi Vigadó termében tánccal egybekötött diákhangversenyt rendeztünk a következő műsorral: 1. a) Utolsó virág, ír népdal; b) Bús csatatér. Részlet az Obsitosból. Énekelte a főgimn. Daloskor Galli János karnagy vezetése alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents