Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1911
26 okoknál fogva igen nagy számmal szerepel az első félévben : 5660 óra, úgy, hogy egy-egy tanúlóra átlag 19 óra esik. Nem mulasztott 88 tanúló, igazolatlanúl mulasztott 3 tanúló 3 órát. A tanúlók egészségi állapota a második félévben általában véve még kedvezőbb volt, mint az első félévben, bár a könnyű betegségi esetek száma 268-ra rúgott, de súlyosabb eset csak 7 fordúlt elő és egy haláleset [tüdővész]. A lakásban fellépett fertőző betegség miatt 6 tanuló 226 órát mulasztott. Igazolt mulasztás ebben a félévben : 3406 óra, nem igazolt: 1 óra. Nem mulasztott 129 tanuló, igazolatlanúl mulasztott 1 tanúló. Fest László kartárs elhalálozásáról Draser Gyula helyettes tanárnak megérkezéséig a tanári kar 66 órát helyettesített. Eme hosszú és elég terhes helyettesítésen kívül nrég más esetekben is gondoskodnunk kellett a távol maradt kartársak óráinak ellátásáról. Betegség miatt mulasztott 3 tanár 6 esetben 32 órát, hivatalos kiküldetés miatt 3 tanár 6 esetben 16 órát, családi ok miatt 1 tanár 1 esetben 4 órát, más ok miatt 5 tanár 8 esetben 16 órát. A második félévben is súlyos helyzetbe került a tanári kar, amennyiben március 4-ikétől 30-ig Székely Vilmos óráinak ellátásáról kellett gondoskodnia. Nevezett kartárs ugyanis egészségének helyreállítása végett a főgimnáziumi kormányzó-bizottságtól egy havi szabadságot kapott. Ez a 64 órára rúgott helyettesítés is az órarendnek némi módosításával járt. Ezenkívül több eset is előfordúlt, hogy egy vagy más ok miatt távol maradt kartárs óráinak ellátása elég sok gondot okozott. Betegség miatt mulasztott 2 tanár 4 esetben 12 órát, hivatalos kiküldetés miatt 3 tanár 3 esetben 20 órát, családi ügy miatt 4 tanár 5 esetben 16 órát s más ok miatt 1 tanár két esetben 5 órát. A távollevő kartársak lehetőleg szakszerű helyettesítéséről minden esetben idejekorán gondoskodtunk. Vallás-erkölcsi állapot. Az evang. tanúlók a téli hónapok kivételével minden ünnepnapon tanárok vezetése mellett a főgimnázium épületéből jártak templomba. Az osztálytanárok a hiányzókat