Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1908
119 A tornacsarnok egészségi szempontból mintaszerű, mert az eddigi deszka padozat még a nyári szünidő alatt távolíttatott el és közegészségi szempontból a tornacsarnokba ez időszerint legmegfelelőbb, úgynevezett szombathelyi keverékből álló padozattal lett pótolva. Ezen padozat alsó rétege betonból készült, felső rétege fűrészpor, homok és só keverékéből áll s artézi vízzel való megfelelő locsolás mellett teljesen pormentes és eléggé ruganyos, ezért céljának megfelelő. A tornászás alól szervi megbetegedés és testi fogyatkozás miatt az egész tanévre felmentendőnek véleményeztem 40, műlékony ok miatt 1—3 hóra 19 tanulót. Beiratkozáskor egy tanulónál a tüdő csúcsait oly mérvben találtam megbetegedetteknek, hogy ezen tanulónak baja az iskolában rosszabbodott volna s az osztálytársaira sem lett volna közönyös ezen tanuló betegsége s mindezek alapján ezen tanulónak a magántanulást ajánlottam. A tanév kezdetén az összes tanulókat megvizsgálva, 322 tanuló között 20 rövidlátót találtam. A rövidlátókat kioktattam arra nézve, hogy rövidlátásuk ne fokozódjék. Négy rövidlátónál a látás javítása céljából szemüveget rendeltem. Rendes látással bírt 299 tanuló, három pedig túllátó volt s ezeknek is megfelelő szemüveget rendeltem. Trachomát egy Kassáról jött tanulónál találtam és ezen tanulót mindaddig az intézettől távoltartandónak véleményeztem, amig baja fertőző volt s rendszeres kezeléséről gondoskodtam. Rajzolás alól három, ének alól egy tanulót kellett fölmentésre ajánlanom. Súlyosabb jellegű fiilbaja három tanulónak volt, mindeniknél az egyik fülre szorítkozva. Kitartó kezelés mellett mind a háromnak állapota javúlt. Teljesen nehéz hallású tanuló egysem volt. Megvizsgáltam a tanulók fogait s a száj- és fogbántalomban szenvedőknek számtalanszor adtam tanácsot arra nézve, hogy fogaikat miképen kell ápolniok. Az első félévben tudtommal előfordult 350 betegedési eset, melyből 341 volt könnyű, kilenc pedig súlyosabb jellegű. Ezek közül két tanuló oly formán szerzett magának hasihagymázat, hogy a szomszéd városba átrándulva, ott gyanús vizet ittak; egy 11-ik osztályú tanuló pedig szüreti szünidő idején biharmegyei rokonaihoz ment látogatóba és visszatérte után csakhamar vörheny lépett fel nálla. A fertőző betegség terjedését megfelelő óvó intézkedéssel sikerült korlátozni annyira, hogy az első félévben fertőző betegség miatt Csak 5 tanuló mulasztott. Ezek csak a betegség teljes elmúlta, kellő fertőtlenítés eszközlése után bocsáttattak ismét az intézetbe. A fertőtlenítést többnyire személyesen ellenőriztem. Az első félévben valamennyi betegedés gyógyulással végződött. Baleset