Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1907

15 A tanulók magaviseletének, szorgalmának és előmene­telének megállapítása végett két ellenőrző (nov. 29. és ápr. 3.) és három osztályozó (jan. 27., máj. 16. és jun. 19.) tanácskozást tartottunk, de a szükséghez képest a rendes havi értekezleteken is figyelemmel kisértük a tanulók erkölcsi és tanulmányi állapotát. Az első félév végén elégtelen osztályzatot kapott az I. osztályban 23 tanuló (52'2%), a II-ban 19 (4A'l°/0), a Ill-ban 19 (51‘3%), a IV-ben 12 (33-3%), az V-ben 16 (457%), a VI-ban 14 (36-9%), a Vll-ben 13 (317%), a Vlll-ban 11 (31 '4%). Összesen 127 (41’2%) tanuló. Ha tantárgyanként tekintjük az első félév végén az elégtelen jegyek számát, feltűnő százalékra sehol sem akadunk. Legtöbben a latin nyelvből kaptak elégtelen osztályzatot (210%), ezután a természettanból (20-2%)> továbbá a mennyiségtanból (17‘8%), a rajz. mértanból (16-9%)> 3 föld­rajzból (16'1 %), a németből (14’4%), a görögből (11 • 1 %), a történetből (9'9%), a magyarból 9‘0%), a görögp. irod. olvasmányokból (8'1%), a görögp. rajzból (3-4%), a bölcsé­szeiből (2-8(Vo). a természetrajzból (2,0%), a vallástanból (0-9%). Az 1907. évi november 29-én tartott ellenőrző értekez­leten elégtelen előmenetel miatt 152 tanuló (49%) részesült írásbeli megintésben. A tudakozódó szüléket mindenkor szívesen láttuk s a kért felvilágosítást, útbaigazítást meg­adtuk. Sikerült is sok esetben a szülék és lakásadók támoga­tásával a hanyagokat nagyobb szorgalomra serkenteni, de az elért eredmény még így sem felelt meg a kivánalmaknak. Az első félévi szigorú osztályozás sem használt. A második ellenőrző értekezlet alkalmával újból 133 tanulót (42‘6%) meg kellett intenünk ki nem elégítő tanulmányi előmenetele miatt. Régi tapasztalatunk, hogy sok tanuló kivált a latin nyelv tanulását otthon hallott vagy más utón szerzett véle­ménye folytán feleslegesnek gondolja s következőleg el­hanyagolja. Az iskolaév elején elhangzott igazgatói beszéd­ben éppen e miatt figyelmeztetést kaptak a tanulók, hogy ne válogassanak a tantárgyak között, hanem mindegyiket egyenlő igyekezettel tanulják.

Next

/
Thumbnails
Contents