Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1907
XV. A JÖVŐ ISKOLAI ÉVRE SZÓLÓ FIGYELMEZTETÉS. A javító és pótló vizsgálatok augusztus hó 31-én folynak le, délelőtt 8 és délután 2 órától kezdve a kijelölt tantermekben. írásbeli magán- és fölvételi vizsgálatok szeptember 1-én délelőtt 8 órakor kezdődnek, a szóbeliek szeptember 2 án és 3-án délután 4 órakor. Javító vizsgálatra csak az az egy vagy két tantárgyból elégtelen osztályzatú tanuló bocsáttatik, akit a tanári testület, illetőleg egyházunk főhatósága a javításra feljogosított; pótló vizsgálatra csak az a tanuló bocsáttatik, kinek a vizsgálatról való elmaradását a tanári testület eléggé megokoltnak találja. Az egyházi főhatóság engedélyét a két tantárgyból elégtelen osztályzatú tanuló folyamodás utján keresse. Az ide vonatkozó folyamodványokat julius hó 6-ig az igazgatósághoz kell benyújtani. Az itt kitűzött időben javító s illetőleg pótvizsgára jelentkezők ingyen vizsgáltatnak meg; az itt kijelölt idő előtt vagy után jelentkezők tárgyankint 10 koronát fizetnek Az 1908—909. iskolai évre szóló beíratás szeptember 1., 2. és 3-ikán lesz az igazgatóság hivatalos helyiségében, azután az osztályfőnöknél a kijelölt helyiségekben. Békéscsabai illetőségű, tanulók, vallásfelekezeti különbség nélkül, már augusztus hó 26-ikától 28-ikáig jelentkezzenek végleges fölvételre; más illetőségű tanulók ezeken a napokon csak előjegyeztetnek. A t. szülők és gyámok tájékozására megjegyzendők a következő feltételek: A) A fölvételnél minden tanuló tartozik személyesen szülője, gyámja vagy ezek megbízottja kíséretében az igazgatónál és az osztályfőnél megjelenni és utolsó iskolai bizonyítványát, születési bizonyítványát, továbbá orvosi