Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1906

108 volt szegényebb, de 2 szabad előadással, 2 értekezéssel és 1 beszéddel gazdagabb. ' Pályázatot csak egyszer hirdettünk a lefolyt iskolai évben és pedig március 15-e alkalmából. A pályázatra ugyan 5 mü érke­zett be, azonban a biráló-bizottság s ennek alapján a kör egyet sem tartott jutalomra méltónak s a március 15-ki isk. ünnepen felolvasandó mü megírására a titkárt kérte föl, aki igen szépen felelt meg a bizalomnak. A március 15-ki versenyszavalaton részt­vevők közül senkit sem tüntetett ki pályadijjal a kör. Örvendetes jelenség volt a lefolyt isk. évben, hogy a kör tagjai közül többen igen buzgó működést fejtettek ki. Különösen ki kell emelnem Teszárik Rudolf titkárt, aki nemcsak a beléhelyezett bizalom, hanem felolvasott müvei alapján is megérdemelte azt, hogy az önképzőkör vezetője legyen. Mellette Zsilinszky Károly Vili. o. t.-nak finoman elemző bírálatairól, Bácsi Elek VI. és Szuli- mán Ákos VIII. o. t. szabad előadásairól kell dicsérettel megem­lékeznem. A szavalok közül Beinschrott Dániel, Orbán Mihály és Szegedi Lajos VI. o. váltak ki. A kör tagjainak száma : 85 működő, 24 hallgató, ösz­szesen 109. Pénztárunk forgalma a következő volt: Bevétel (a múlt évi 12L26 K maradv. együtt) 226'26 K Kiadás 72 32 „ Maradvány 153-94 K Önképzőkörünk a lefolyt iskolai évben egy alapitványnyal lett gazdagabb. Tanári karunk a múlt évben elhunyt jó kollé­gának és szeretett tanárnak, Kabós Bálintnak nevét úgy óhajtotta megörökíteni, hogy az ifjúság között Kabós koszorújára gyűjtött pénz maradványát, 58-27 K-t közös jövedelméből 62.03 K-val kiegészítve 120-30 K-ra emelte önképzőköri müvek jutalmazására s alapítványként elhelyezte a Békéscsaba-városi takarékpénztár­ban. Fogadja a tek. tanári kar ezúton is önképzőkörünk mély háláját irántunk való jóindulatáért. Az önképzőkör az önképzés munkájának segédeszközéül olvasótermet tart fenn, melyben a következő folyóiratok állanak a tagok rendelkezésére : Tanulók Lapja, Vasárnapi Újság, Uj Idők, Természettudományi Közlöny, A Kor, Magyar Nyelvőr,

Next

/
Thumbnails
Contents