Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1906

104 Talán nem sértem meg ismert szerénységét Szolár Ferenc Dr. s budapesti tanár urnák, ha követni való példa gyanánt állítom ifjúságunk elé, ide iktatván adományát kísérő sorait: „Régi vágyamat teljesítem most, hogy első fizetésemből küldhetek valamit a Segitő-egyesületnek, melynek tagja voltam.“ Bár mennél többször találkozhatnék az egyesület ilyen tettekben nyilvánuló vággyal, akkor bizonyára több jót tenne, mint a mennyit tehet. Intézetünknek mostani ifjúságát sem illetheti a részvétlenség vádja, de nagyobb mérvű buzgóságra figyelmüket fölhívhatja az egyesület, mert bizony sok olyan tanuló nem jelentkezett tagul, akik azzá lehettek volna. Rendes tagjai voltak az egyesületnek az I. osztályból : Brhlik Pál, Dubravcsik Pál, Duschnitz Mózes, Fcrencz József, Galli László, Göllner Frigyes, Hursán György, Kiszely János, Kun Sámuel, Leszich László, Nánásy Péter, Tüske László, Wagner Béla, Wagner Dániel. A II. osztályból: Böhm Pál, Gzirmes Géza, Fejér Imre, Gábriel Tibor, Gálik Mátyás, Göllner Zoltán, Gruber József, Hegedűs Károly, Horváth Károly, Hrabovszky Mihály, Kéry Gyula, Klein Ferenc, Kun József, Kvasz György, Molnár Jenő, Nagy Kálmán, Ostjáni Ferenc, Petz Gyula, Popovits Imre, Puskás Béla, Sarkadi Elek, Sándor Lajos, Szabó Ernő, Szarnék Lajos, Székely Elek, Tamássy Emil, Torkos Béla, Turic Kájusz, Vámos Sándor. A III. osztályból : Becher Imre, Botyánszky János, Csatlós, Balázs, Deutsch Jenő, Fassanok Béla, Galli Mihály, Govrik László, Kiszely Mátyás, Kován Endre, Reichard Ferenc, Tottál Iván, Udvardy Guidó, Vértes István. A IV. osztályból: Bagyinka Béla, Baukó András, Betkó János Csák János, Kliment Z. Pál, Löwenstein Gusztáv, Pártos József, Südy Endre, Stépán György, Szelezsán János, Tihanyi Lajos, Tollas Béla, Weisz István, Wittmann György. Az V. osztályból: Ackermann Mihály, Csák József, Galli Miklós, Hidi János, Horváth Pál, Jókus Gyula, Jancsik Mihály, Kliment Z. Mihály, Nagy László, Némethi Gábor, Rovács István, Száv János, Volentir Gyula. AVI. osztályból: Bánszky György, Fekete Géza,Fried Mihály, Gábriel Kornél, Galli Tibor, Gulyás Sándor, Haan Albert, Izrael Manó, Kiss Sándor, Marék András, Orbán Mihály, Osváth Nán­dor, Papp Traján, Pesti Géza, Pfeiffer Sándor, Rosenthál József,

Next

/
Thumbnails
Contents