Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1905

- 31 ­1. Egyházi ének. 2. Váradi: A gályarabok. Szavalta : Lautner János Vili. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondta : Daxer György dr. vallástanár. 4. Rutkay : Luther Márton. Szavalta: Rácz László VIII. o. t. 5. Egyházi ének. Az iskolai ünnep befejezése után résztvettünk az összes ev tanulóság részére rendezett istentiszteleten. Az 1905. évi egyetemes közgyűlés határozata értel­mében a bécsi béke háromszázados évfordulójának em­lékére május hó 20-án, d. e. 9 órakor iskolai ünnepet rendeztünk, amely alkalommal Balázs Ádám tanárunk méltatta Bocskay István erdélyi fejedelem küzdelmének jelentőségét. November 1-én és május 5-én deprekációt tartottunk. Mindkét alkalommal Daxer György dr. vallástanár vála­szolt a tanári kar nevében az ifjúság szószólójának (első esetben Janis József, VIII. o. t. tanulónak, második eset­ben Rapos Emil VII. o. tanulónak), Isten segítségét kérve az ifjúság komoly fogadalmára. Deprekáció után az Úr asztalához járultunk. ' A tizenkettedik életévüket betöltött tanulók a kon­firmációra gondos előkészületben részesültek s pünkösd második napján, a szokásos vizsga letétele után felvették az úrvacsorát. — A tanulók magaviseleté az első félévben általában kielégítő volt. Jó magaviseletét tanúsított 283 tanuló (827%), szabályszerűt 57 (lö‘6%), kevésbé szabályszerűt 2 (07%). Ez utóbbi kettő igazolatlan mulasztás miatt kapott hármast a magaviseletből. Minden rendes havi értekezletünkön szemlét tartot­tunk a tanulók magaviseleté felett; minden egyes tanuló magaviseletét megbíráltuk a december hó 1-én és március 30-án tartott ellenőrző értekezletünkön. Az elsőből ki­folyólag 28, a másodikból már csak 7 tanuló szüleit írásbelileg figyelmeztettük, hogy fiaik magaviseleté nem üti meg a mértéket s hogy őket a maguk részéről is komolyabb viselkedésre buzdítsák és kényszerítsék. A második félévben is, kivéve egynéhány esetet, szintén kielégítő volt a tanulók magaviseleté. Számbeli felvilágosítással szolgál a statisztikai kimutatás.

Next

/
Thumbnails
Contents