Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1905

— 22 ­e szép és történelmileg oly emlékezetes várost is meg­tekintjük. Volt elég időnk s így kényelmesen sétálhattunk be tágas vasút-utcáján, azután pedig megreggeliztünk a Fehér- Keresztben. Hét óra tájban ismét fölkerekedtünk, jól meg­néztük Zala szép alkotását, a vértanúk szobrát; maja a 48-as ereklye-múzeumba látogattunk el, hol sokáig vizsgálhattuk kegyelettel a töméntelen szép, drága emléket, amelyeknek legnagyobb része természetszerűleg kivált az aradi vértanúk­hoz fűződik. A múzeumból a Maros felé kanyarodtunk, el­haladtunk a Líceum épülete előtt, azután a nagy fahídon át a vesztőhelyhez zarándokoltunk. Megilletődve, csendben jár­tuk körűi az ott emelkedő emlékoszlopot s mielőtt eltávoz­tunk volna a hőseink szent vérétől ázott földről, elénekeltük a Himnuszt. Futó pillantást vetve az emlékezetes vár felé, visszasiettünk, hogy idejekorán érkezhessünk a pályaudvarra. H gazdag tapasztalatok elemlegetése közben érkeztünk haza, hogy kipihenhessük magunkat rég nem látott otthonunkban s rendezhessük tapasztalatainkat és ismereteinket, amelyek­kel érdekes kirándulásunk alkalmával gazdagodott lelki kincs­tárunk. Ha ez elhatározásunkat követve, képzeletben még egy­szer végigfutunk a bekalandozott területeken, azt találjuk, hogy ismeretkörünk sok tekintetben bővült a kirándulás alkalmával s a szerzett tapasztalatokat és ismereteket a következő cso­portokba foglalhatjuk: 1. Jörténelem. Láttunk római emlékeket (Gyulafehérvár); fölkerestük Erdély aranykorának több drága emlékét: a) A Hunyadyak korából (a gyulafehérvári székesegyház kincsei, szarkofágjai, Vajdahunyad ; Mátyás szülőháza, a far­kas-utcai ref. templom Kolozsvárott ; Kenyérmező ; b) az erdé­lyi fejedelmek korából (János Zsigmond szarkofágja, Bocskay szülőháza, a Bethlen-kollégium, a Magna Curia stb); c) a régebbi korból (plébánia-épület, Szt. Mihály-templom, az óvári kolostor Kolozsvárott); d) az újabb korból (Piski, Arad). 2. Jrodalom- és művészettörténet, a) A kolozsvári Nemzeti Színház, az első nemesi színjátszó társaság háza, Szilágyi Sándor, Salamon Ferenc szülőháza, Dávid Ferenc börtöne, a nagyok sírjai a kolozsvári temetőben, a Batthyáneum tárgyai ; b) a csúcsíves, román, renaissance-stíl emlékei (Szt. TTlihály-templom, farkasutcai ref. templom ; a gyulafehérvári székesegyház ; Vajdahunyad vára).

Next

/
Thumbnails
Contents