Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1900

52 Égető melegben, trombita- és dobszó mellett értünk, ki az állomásra. A minisztérium intézkedése szerint fél harmadosztályú menetjegygyei a II. osztályon tettük meg az utat a fővárosba és onnan vissza. Vonatunk már hozta néhány iskola tanulóit, igy az aradi főgymnasium, főreál­iskola és tanítóképző versenyző ifjait. Mező-Túron csat­lakozott hozzánk a mező-túri ev. ref. és a szarvasi ág. h. ev. főgymnasium. Ifjaink jó kedvvel, szép alföldi nóták éneklésével töltötték el idejüket a vonaton. Szol­nokon túl már borult ég fogadott, távolabb pedig már eső esett, a fővárosban szakadó eső fogadott. Az állomá­son, a keleti pályaudvarban sok ismerős várt reánk s kisért el — esőben — szállásunkra, mely a Wesselényi- utcai községi elemi iskola három földszinti termében volt; ugyanitt voltak elszállásolva a rimaszombati, pozsonyi és eperjesi evang. főgymnasiumok tanulói is. Késő este megismerkedtek a vacsoránál az ifjak, különösen mieink az eperjesiekkel, mint a kikkel együtt kell mérkőzniük a füles labdajátékban. Jókedvű éneklésük belenyúlt a késő éjszakába, pedig más napon korán kellett kivonulnunk a próbagyakorlatokra. Szállásunk elég kényelmes, de igen zajos volt, mert az egész éjen át járó-kelő más deákok lármája miatt alig alhattunk pár órát. Agyunk a földön volt s szalmazsákból és könnyű takaróból állt. Némelye­ket már a hajnal előtt utcára csalt az a kérdés, milyen idő lesz az napon ? de a gyanúsan a főváros fölött kó- válygó felhőkön nem lehetett eligazodni. Vasárnapon, május 26-án reggel 7 órakor a mille- niumi versenypályára, mely a Csömöri- és Stefánia-űt mellett van, vonultak az egyes iskolák próbagyakorlatokra. Az álmából ébredő főváros lármája, villamos kocsik csilin­gelőse, a csapatok dob- és trombitazaja összevegyülve még fokozta a budapestiek kíváncsiságát. A több órán át tartó próbagyakorlatok és hazavonu­lás után alig maradt némi idő a pihenésre. Ebédünk föl- szolgálása a milyen lármás és zavaros, olyan hiányos volt a közeli vendéglőben; több mint másfél száz deák éhes gyomra egyszerre követelt kielégítést a vendéglőstől, a kinek régen volt ilyen izzasztó munkája. Délben meglátogatta szállásunkat dr. Zsilinszky Mihály államtitkár úr, ami kellemes örömetokozott mindnyájunknak.

Next

/
Thumbnails
Contents