Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1899
Iskolalátogatás. Nátafalussy Kornél, kir. tanácsos, tankerületi főigazgató ur, hivatalos látogatását márczius hó 21-én, 22-én és 23-án végezte az intézetnél. Látogatása végén megtartott értekezletünkön az intézet életében fellépett jelentékeny változások elősorolása után kijelentette, hogy a tanári kar eljárását mind erkölcs-fegyelmi, mind tanulmányi tekintetben kellőnek találta s hogy ehhez képest az ifjúság magaviseleté egészben véve megnyugtató s tanulmányi előmenetele is kielégítő. Buzdította a tanári kart, hogy haladjon továbbra is a megkezdett utón s iparkodjék, hogy a virágzás mind magasabb fokára emelkedjék ez a minden tekintetben fontos misszió betöltésére hivatott intézet. Mire az igazgató megköszönvén a miniszteri biztos urnák a látogatása alkalmával tanúsított jóindulatát, hangsúlyozta, hogy a tanári kar is tudatában van annak a hazafias missziónak, amely erre az iskolára vár és a melyet eddig is mindenkor füven teljesített. Több alkalommal szerencsénk volt Koren Pál espe- rns úrhoz, valamint Dr. Zsilinszky Endre felügyelő űrhoz is. — 19 — Iskolai ünnepek. Hogy a nemzeti történelem hatalmasan kiemelkedő mozzanatai iránt kegyelettel viseltessék az ifjúság, Október 6-ának félszázados évfordulóját iskolai ünnepélylyel ültük meg. Ez ünnepély sorrendje következő volt: 1. Hymnus, énekelte az ifjúsági énekkar. 2. Október 6-ikán, Ábrányi Emiltől, szavalta Jaczina László VII. oszt. tanuló. 3. Ünnepi beszéd, tartotta Kabós Bálint tanár. 4. Apotheosis, Bajza Józseftől, szavalta Morvái János VII. tanuló. 5. Szózat, énekelte az ifjúsági énekkar. Megünnepeltük továbbá Márczius 15-ikét, amely napon először mutatkozott be a nyilvánosság előtt az intézeti Önképző-kör. Mindnyájan, akik jelen voltunk ezen az ünnepélyen örömmel láttuk, mily kitűnő vezetés alatt van az Önképző-kör, mert csak ilyen vezetés mellett arathatott annyi sikert, amennyiben része volt mindjárt az első