Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1897
— 21 De régi igazság, hogy legrövidebbek a boldogság napjai. A 48-iki vívmányok áldásait hazánk csak egy újabb siílyos megpróbáltatás után élvezhette. Megint bilincsekbe verték ifjú szabadságunkat s nemzetünk egy véres, de dicső harczba sodortatott, amely az önfeláldozó honszeretetnek ezer meg ezer magasz- tos példáját mutatja . . . majd meg — a sír nyomasztó csöndje s egy honfibúval és panaszos sóhajtással tele korszak váltotta fel a fegyvercsörgést és ágyúdörejt. De az égberontó Ikams, mikor a magasból alázuhant, az örvény mélyéből is arra buzdít a költő szerint: „Halandók, merjetek !“ Midőn nemzetünk a szabadság ragyogó egéből az elnyomatás síri éjjelébe ■döntetett, ennek halálos lehellete nem tudta kioltani a szivekből a hitet és reményt, ■— a költők biztató szava belopódzott a szalmafedél alá, titkon benyitott a fényes palotába s megifjította az akaraterőt, ébren tartotta a hazaszeretet lángját s így újra győzött az eszme, újra diadalmaskodott a nemzetnek ősi joga és törhetien életereje! S íme most „halált okádó ágyúk mennydörgése nem hallik, aranykalászt renget a honfivér-áztatta csatatér s a mártirsirok babérlombja közt békesség fülmiléje zeng.“ Újra szabad a föld, melyet e nép bír és szabad a nép, mely azt bírja ! Oh jertek, kedves pályatársak ! merítsük ezen nagy idők történetéből legalább egy csöppjét annak a férfias kitartásnak és rettent h etlen erélynek, a mely ama dicső napokban népünk fiait titánokká edzette s a mely nélkül lehetetlen lett volna 1848. nagy alkotásait megteremteni és megvédeni! Ne engedjük kiveszni a magyarnak kebléből azt az ö n- bizalmat, a mely „egy életrevaló nemzetnek legtermészetesebb fegyverzete“ s a mely a dicső ne m- zeti múlt szeretetéből és csodálatából táplálkozik! Hadd szítsa bennünk ez az ünnep is a hazaszeretet égi szikráját, a melytől ím’ e pillanatban is egybecsap ifjú szivünknek fellobanó tettre- hevitő lángja! Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Ennek a ha-
