Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1895
95 A gondnok az iskolai épület és bútorzat jó karban tartásáról gondoskodik, a tapasztalt hiányokat, szükséges javításokat véleményezése mellett az elnökségnek beterjeszti, ennek, vagy a bizottságnak utasítása szerint pótolja, illetőleg eszközli. 13. §. Az igazgató ülósről-ülésre értesíti a bizottságot a befizetett és be nem fizetett iskolai illetékek mennyiségéről és az iskola beléletére vonatkozó minden figyelemreméltó eseményről, az iskola beléletére vonatkozó bizottsági határozatokat végrehajtja. 14. §. A bizottsági tagok feladata az indítványokat és előterjesztéseket a bizottsági gyűlésen megvitatni, elintézni, a bizottságtól vett megbízatásokban eljárni. 15. §. A gymnasiumi bizottság a gymnasium pénzügyeit önállóan intézi, akként azonban, hogy az egyházi pénztár ne terhcltessék. A hozott határozatokért anyagilag felelős. A költségvetés és számadás tudomás vétel végett beterjesztetik a presbyteriumnak. A tanárválasztás megerősítés végett a pres- byterium elé terjesztendő. 16. §. A bizottság határozatképes, ha a választott tagok közül legalább 4 jelen van. 12. §. Ez a szabályzat addig is, mig felsőbb fórumokon meg- erősittetik — az elnökség jelentése szerint — presbyteriumi határozatnak tekintendő s mint ilyen már kihirdetése napján is hatályba lép. A felolvasott szabályzat értelmében, a bemutatott 1896/7 tanévi költségvetési irányzat adatainak beható mérlegelése után kimondja a Bizottság, hogy az 1896—7 tanévtől kezdve a rendes tanár fizetése 1200 írtban, lakpénze 200 Írtban ál- lapittatik meg; elhatározza továbbá, hogy a folyó tanévi bevételi többletből tartalék-tőkét létesít, melynek gyarapítására kiváló gondot fog fordítani.