Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1895

91 Január 9. A tanári kar testületileg vett részt méltóságos Zsilinszky Mihály egyházmegyei felügyelő ur és nagytiszt. Koren Pál főesperes ur beiktatási ünnepélyén ; — azután pedig az összes békés-csabai tantestületek tisztelgésén méltóságos Zsilinszky Mihály államtitkár urnái. Február 12. A Bizottság tudomásul veszi a bányakerü­leti püspök ő méltóságának 1896. január 21-én 201 szám alatt kelt leiratát, melyben a vallás és közoktatási m. kir. miniszter urnák január 3-án 59337 -95 szám alatt kelt döntvénye nyo­mán arról értesíti a fentartó testületet, hogy a kebelén belül felmerült kételyek az 1894/95. tanévre való befizetéseket ille­tőleg alaptalanok, mert az 1891. évi XXVII. t.-cz. értelmében létesített tanári nyugdíj és gyámintézet 1894. évi szeptember hó 1-ső napjától kezdve lépett hatályba, miért is a törvény­ben meghatározott befizetések is a most jelzett naptól fogva teljesitendők ; úgyszintén tudomásul veszi az igazgatónak azt az eljárását, hogy január 7-ón nyert felhatalmazás alapján január hó 22-én már be is szállította a szóban levő összege­get a helybeli m. kir. adóhivatalba. A Bizottság továbbá tudomásul veszi a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszter urnák 1895 évi november 26-án 62,630. szám alatt kelt leiratát, mely szerint a bejelentett lelkészt az algymnasium protestáns tanulóinak hitoktatójául elfogadja; — az 1895. deczember 31-én 69,893. szám alatt kibocsátott leiratát, mely szerint a földrajz és ter­mészetrajz szolgálatában álló s illetőleg a testi nevelés érde­kében rendezett kirándulások alkalmával kellő gond fordítandó a hazai történelemre, meg a néprajzra is ; —■ úgyszintén az 1895. deczember 31-én 72,039. szám alatt kiadott, a leányok középiskolai tanulmányaira és vizsgálataira vonatkozó körren­deletét is ; de az 1896. január 8-án 58,330—95. szám alatt kelt leiratában a középiskolai könyvtárakba való beszerzésre ajánlott „Magyar viseletek albuma“ (Nemes M. festőművész­től) czimü műnek megvételét kedvezőbb időre halasztja. — Az algymnasium történetének megbirálására kiküldött szűkebb- körü bizottság kedvező véleménynyel van a munka iránt. Ki- mondatik, hogy egyesek részéről kifogásolt kitételeinek meg­beszélése czéljából, valamint a munkának s illetőleg az egész idei Briositőnek kinyomatása ügyében még egyszer ülésezzék s a fölött is határozzon, hogy a helybeli nyomdáktól bekivá- nandó zárt ajánlatok nyomán melyik nyomda bizassék meg

Next

/
Thumbnails
Contents