Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1895

89 lönben a püspök ur ő méltóságának 1895. október 4-én 2256. szám alatt kelt tudósítását, mely szerint a vallás- és közokt. m. kir. miniszternek 1895. szeptember 17-én 50,828. szám alatt kelt intézkedése folytán az 1895—96. tanévre is Nátafalussy Kornél, nagyváradi kir. főigazgató ur bízatott meg intézetünk meglátogatásával. Helybenhagyja a Majoros József tanár ál­tal kidolgozott alapszabályait az algymnasiumban már létre is jött tanuló-segélyző egyesületnek s köszönetét nyilvánítja Majorosnak, mint az egyesület elnökének az egyesület meg­alakítása körül tett sa gyűlésen előadott lépéseiért. Elfogadja az elnökség abbeli ajánlatát, hogy szükebbkörü bizottság küldessék ki az algymnasiumnak immár elkészült történeté­nek elolvasására és az észrevételek megtételére. Örvendetes tudomásul szolgál, hogy a bányakerület a folyó tanévre is 100 frtot utalványoz az algymnasiumnak ösztöndíjakra. He­lyeslő tudomásul veszi végül a Bizottság, hogy Majoros Jó­zsef gyorsirási tanfolyamot nyitott az algymnasiumban. 'Deczember 21. Az első időszak befejezése. Elégtelen osztályzatba esett az elsőben 22. (33.8%), a másodikban 11. (25'—%), a harmadikban 17. (40'4%), a negyedikben 8. (27'5°/o) tanuló. Jól viselte magát az elsőben 54, szabályszerűen 11; a másodikban jól 31, szabályszerűen 13, a harmadik­ban jól 22, szabályszerűen 19, kevésbé szabály-szerüen 1 ; a negyedikben jól 20, szabályszerűen 9. — Egyszerű fegyelmi eljárásban részesült az elsőben 4, a másodikban 9, a harmadikban 4, súlyosabban 1 ; a negyedikben egy­szerűben 2. — Könnyű betegségi eset az elsőben 28, súlyos 1 ; a másodikban könnyű 17, súlyos 2 ; a harmadikban könnyű 22, súlyos 1 ; a negyedikben könnyű 24, súlyos 2. — Mulasz­tott az első 292 igazolt, 2 nem igazolt órát; a második 180 igazoltat, l nem igazoltat; a harmadik 191 igazoltat; a ne­gyedik 265 igazoltat. - Ugyanekkor a szülei értesítőt min­den tanuló megkapta s a karácsonyi szünet kiadatott bezá­rólag január 6-ig. 'Deczeniber 29. A tanári kar tisztelgett nagytiszteletü Koren Pál lelkész urnái, mint az arad-békési egyházmegye esperesénél s üdvözlő táviratot intézett méltós. Zsilinszky Mihály államtitkár úrhoz, mint az arad-békési egyházmegye felügyelőjéhez. Január 7. A Bizottság örvendetes tudomásul veszi a nm. vallás és közoktatásügyi m. kir. Miniszternek 1895. nov. 19-én

Next

/
Thumbnails
Contents