Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1895

40 6. gyűlés kellőkép meg sem vitatva a nagy fontosságú kér­dést, egyszerű szavazás által, a változtatandó pontok és fel­tételek megállapítása nélkül, mondhatnánk könnyelműen dön­tötte el. — Hogy a földmives osztály nem igényli a polgári iskolát, mi elég szomorú és sajnos, hivatkozunk azon tényre, hogy 1874-ig, két éven át, fel voltak a classicus nyelvek ta­nulása alól mentve azon algymnasiumi tanulók, kik nem kí­vánták tanulmányukat a felső gymnasiumban folytatni; az eredmény az volt, hogy ilyen tanuló 80—90-ből kettő akadt; ebből következett, hogy 1874-ben a presbyterium egyhangú határozata által a classicus nyelvek tanulása ismét kötelezővé tétetett. A földmivelő osztály gyermekei 13 éves koruktól, daczára, hogy a törvény rendeli, iskolába egyáltalában nem járnak ; hisz az ingyenes, vasárnapi és az egyházi ismétlő­iskolák teljesen üresek, mig az algymnasiumot 40 forint tan­díj mellett, az idén is 90 gyermek látogatta, kik, ha az al- gymnasium az alap it ványlevél világos intentiója ellenére meg- szüntottelnék, legnagyobb részt meglennének fosztva a to­vább képeztetés előnyétől, holott az alapítványnak az volt egyedüli és legfőbb czélja.“ Itt azután kemény kifakadások következnek az algymnasium ellenségei ellen, melyek után igy fejeződik be a szóban levő felebbezés : „Röviden összefoglalva sérelmeinket: 1) Mindenek előtt kérjük kimondani, hogy ezen ő csász. kir. fensége Rudolf koronaherczeg születésnapi emlékére tett örök alapítvány meg nem sérthető, mert hisz minden alapítvány természete az, hogy sérthetetlen. 2) Amennyiben azonban ezélszerünek látszanék az alapitványlevólnek nem megváltoztatása, de oly módoni kibővítése, hogy a társadalmi osztályok mindegyi­kének, tehát a földmives osztály azon most hangoztatott ér­dekének is elég tétethessék, hogy az iskolára nézve kötelező legyen a classicus nyelvek tanítása, azok tanulása azonban a tanulókra nem, kérjük Csaba városát odautasíttatni, hogy az ág. liitv. ev. egyházzal együttesen az utóbbira kötelező feltételeket megállapítsák. 3) Végül, miután az ág. liitv. ev. egyház az alapítvány ellenére be nem várva Csaba városa képviselőtestülete határozatának jogerőre emelkedését, az al­gymnasium első osztályát már is eltörölte, kérjük az egyhá­zat hatóságilag utasítani, hogy mindaddig, mig Csaba városa képviselő testületének határozata jogerőre nem emelkedik, az algymnasiumot az alapítvány értelmében, eddigi állapotában,

Next

/
Thumbnails
Contents