Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1883

tárgyak mindenikéből, nem számítva ide a szépírást, éneket és test­gyakorlatot, legalább is elégséges osztályzatot nyert. Más, ugyanazon nemű intézetből átlépni kívánó előbbi intézetétől nyert bizonyítvánnyal tartozik igazolni, hogy a megelőző osztályt minden rendes tantárgyból legalább is elégséges sikerrel végezte. A nem ugyanazon nemű intézet­ből felvétetni kívánó tartozik felvételi vizsgálatot tenni. Ezen felvételi vizsgálat díjtalan. Az elutasított vagy rósz erkölcsi fokozattal jövő tanuló nem vétetik fel. 6. A bizonyítvány nélkül jelentkező tanuló rendszerint csak ab­ból az osztályból bocsáttatik vizsgálatra, melybe koránál fogva helyez­hető. A vizsgálat írásbeli és szóbeli s oly módon tartandó, hogy a ta­nulónak a megelőzött osztály összes tantárgyaiban való jártassága kitűn­jék. Ezen vizsgálat dija tárgyankint 5 frt, hozzá véve még a fizetendő összeghez 10 frtot az igazgató számára. 7. Egyik intézetből a másikba átlépés rendesen csak a tanév Kezdetén történhetik. Évközben más intézetből jövő tanuló, a tanári testület határozata alapján, csak a változtatás okának igazolása mellett vehető fel. 8. Első felvételre minden tanuló személyesen és rendszerint atyja, anyja vagy gyámja kíséretében tartozik az igazgatóságnál jelentkezni. A szülék vagy gyámok, kik nem laknak az intézet helyén, gyermekök vagy gyámfiok felvételekor alkalmas helyettest kötelesek bemutatni, kire a házi felügyelet és nevelésre nézve kötelességüket és jogukat átruház­zák, hogy a gondviselésére bizott tanulóra nézve az igazgatóság értesí­tését elfogadhassák. A szülék vagy gyámok e részben minden változ­tatást személyesen vagy Írásban tartoznak bejelenteni az igazgatónál; ennek viszont joga és kötelessége ott, hol alapos oknál fogva a gond­viselést elégtelennek vagy a befolyást épen károsnak tartja, megköve­telni, hogy e tekintetben czélszerü változás történjék. 9. Az algymnasium egybefoglalja azon szabályokat, melyeket az iskolai rend, e jó szokás és nemes erkölcs ápolására alkalmatosaknak tart s azokat egy-egy nyomatott példányban a beiratás alkalmával a szülék vagy helyettesük kezébe juttatja. A szülék vagy helyettesük egy­szersmind kötelességet vállalnak saját gondviselósökkel gyámolitani az iskola törekvését. 10. Különösen felelősek a szülék vagy helyettesük az iránt, hogy a tanulók a szükséges könyvekkel és taneszközökkel ellátva minden tan­órában pontosan részt vegyenek Rendes tantárgyak tanulása alól fel­mentésnek helye nincs, kivéve testi fogyatkozás miatt a testgyakorlatot a mértani rajz technikai részét és a szépírást. A felmentést a tanári testület felterjesztésére egyházi főhatóságunk adja meg.

Next

/
Thumbnails
Contents