Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1881

— 4 — társunk temetése. 1870-ben, mikor a testgyakorlás eszméje nálunk még uj volt, az algymnasium anyagi ügyeiben intézkedő t. presbyterium nem látta szükségesnek, hogy az algymnasium számára testgyakorlás­ról gondoskodjék. Nóhányan, különösen Bartóky István magán utón szerezték be a szükséges testgyakorlási eszközöket, a helybeli t. köz­birtokosság egyik épületének udvarát gyakorlóhelyül elkérték, Bartóky István, mint hozzáértő, magára vállalta a tanítást. Három év múlva, 1874-ben, az eddig használt gyakorlótért más czélra fordította a t. közbirtokosság. Már ekkor kedvezőbb indulattal volt a t. presbyterium a testgyakorlás iránt, helyet is, költséget is rendelt e czélra ; Bartóky István pedig folytatta a tanítást 1877-ig egyedül, áztán segítséggel, mindig előszeretettel, buzgón, egész 1881-ig, ereje megtörtéig. Tizen­egy évi fáradozásának egyetlen anyagi jutalma azon ezüst serleg, a melyet 1872-ben, a csabai hálás szülék nevében, Dr. Szeberónyi Gusz­táv szuperintendens ő nagysága nyújtott át neki. Bartóky István, mint minden közügynek, kiválólag pedig a tanügynek, a testgyakorlástól el­tekintve is állandó és cselekvő barátja, megérdemli, hogy nevét áldva emlegessük. Decz. 10. Eördögh Antal első osztálybeli tanuló temetése. Vör- henybetegségben halt meg, mindnyájunk szives sajnálkozására. 17 esz­tendőn át ez a második haláleset tanítványaink között. Decz. 16. A helybeli t. casinó-egylet t. választmánya a hozzá in­tézett azon kérdésre, kivánja-e, hogy a Kazinczy-alapitványból folyó joga szerint a karácsom és húsvéti időszakban netalán tartandó vizs­gálatokra is meghivassók, avagy elégségesnek tartja, hogy csak a jú­niusi köteles vizsgálatokra hivassák meg, 1881. decz. 11. kelt jegy­zőkönyve kivonatában tudatja, hogy „csak a harmadik időszak szigor­lataira és a közvizsgálatra óhajt meghivatni.“ Decz. 22. Az első időszakra szóló szülei értesítők kiosztása. Ezen első időszakban mulasztott az első osztály 927, a második 634, a har­madik 472, a negyedik 428 órát. Ezen összesen 2461 órából esik 1976 huzamosabb, 485 rövidebb betegségre. A huzamosabb betegség­hez van számítva azon 985 óra is, a melyet 8 tanuló nem saját be­tegsége, hanem családja más tagjának vörhenybetegsége miatt, ható­sági rendelet alapján mulasztott el. — Az első időszakot elégtelen osztályzattal végezte az első osztályban 10, a másodikban 9, a har­madikban 4, a negyedikben 4 tanuló. — Ezen első időszak alatt, or­vosi felügyelet képen, szivesek voltak iskolánkat meglátogatni : tek. Ko­vács István megyei főorvos ur egyszer, tek. Róthy Pál községi főorvos ur hétszer, tek. Bende Albert községi orvos ur kétszer.

Next

/
Thumbnails
Contents