Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1871
4 Marcz. 28-án a confirmatióra nagyt. dr. Szeberényi Gusztáv esperes ur által tót nyelven előkészített tanulók felvették az űr- vacsorát. Mart. 23-tól apr. 4-ig húsvéti szünnapok. Apr. 20-án a néhai Ostasz Endre által iskolánk részére hagyományozott 400 osztr. ért. forintot annak t. örökösei kifizették. Máj. 20-án a confirmatiora nagyt. Haan Lajos ur által magyar nyelven előkészitett tanulók, nemkülönben a már confirmált többi protestáns tanuló is, felvették az úrvacsorát. A lefolyt év nem tartozik a szerencsések közé. Egyfelől az egész tanéven át uralkodott hideglelés, mely körülbelül 1000 órai mulasztást vont maga után, másfelöl az iskola jellegének, tehát tantervének is raegváltóztatása károsan hatott munkálkodásunk eredményére. H. Végzett tantárgyak. Első osztály. Vallás hetenként 2 óra. *) Ó-szövetségi válogatott szakaszok szabad elbeszélése s azok alapján a hit- és erkölcstani igazságok fejtegetése; tiz parancsolat; egyházi énekek éneklése ^ K. k. Varga bibliai története, Vendel-Pálfi kátéja és a „Csabai Énekeskönyv;“ Kalov bibliai története, Vendel-Abafi kátéja és Tranoscius. Latin-nyelv h. 5 óra. A nevek és igék rendes formáinak ismertetése, megfelelő szó- és írásbeli gyakorlatok, szótanulás. K. k. Schultz-Kis latin nyelvtana és gyakorló könyve. Magyar-nyelv h. 4 óra. Értelmes és hangsúlyozott olvasás, versek és történelmi folyóbeszódek előadása; alaktan kizárólag az igékig; szóképzés és helyesírás. K. k. Sárospataki nyelvtan és Dlhá- nyi olvasó könyve. Tót-nyelv h. 3 óra. Párhuzamosan a magyarnyelvvel, hozzáadván némi írásbeli gyakorlatot. K. k. Citanka és Haluzka. Német-nyelv h. 2 óra. Olvasás, helyesírás, szótanulás s némi gyakorlati kísérlet a névragozásban. K. k. Toepler nyelvtana. *) E tárgyban a nem-protestans tanulók saját lelkészeiktől nyertek rendes oktatást s ennek alapján tanosztályzatot is.