Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1868
8 nyoknak, a mely mellett fogyatkozást nem érez, következőleg szükségességét sem annak, hogy egy vagy más irányban komoly tanulmányra szánja el magát. De ha feltesszük is azon kedvező esetet, hogy tudatlanságába meg-megbotolván, önmagában annak bevallásáig és igy a tanulás szükségessége érzetéig eljut : ez sem lendíthet rajta, minthogy hiányzik benne a jó könyvek olvasására való képesség... A jó könyvek olvasása módja ugyanis merőben ellentéte a regényolvasásnak. Hogy olvassa regényét a gyermek ? Ellépteti maga előtt a szereplőket, megjegyzi azok tetteit, jó esetben azok szólamait, sőt ha az olvasmány nagyon „érdekfeszitő,“ még a nyargalás is lassú neki, akkor a regény bonyolulatáról egyenesen a ki fejlésre, a végére ugrik. Ezen módja a lapozásnak követi őt az ifjú korba, sőt tovább is. E szerint a regényhez szokott két dologiján merül bele : a mulatság kergetésébe és a felületességbe. — Mily mérhetle- nül elüt ettől a komoly olvasás, a tanulás! Itt az ember dolgozik, sokszor fáradtig dolgozik, mert neki két különböző foglalkozást egyszerre kell végeznie : együtt gondolkodni az Íróval s megrostálni az iró gondolatait egyesleg és összefüggésökben, nemcsak, sőt magát az egyes mondat szerkezetét, ennek egyes része ragozását is figyelemmel kisérni, mert a gondolat tartalmára mindez befolyással van. E szerint a tanulva olvasás beható munkára szoktat. Izmaink munkánknak megfelelőleg képződnek : a virágcsináló gyenge keze képtelen a bányamunkára, és megfordítva. Ezen természeti törvény alatt állanak a lélek szervei is : a felszínen mulatva repkedő regényes léleknek egyszersmind a mélyben kutatnia is lehetetlen. Ezzel pedig nemcsak az van mondva, hogy komoly tanulmánnyal komolyan nem foglalkozhatik, hanem az is, hogy még a regényből sem tudja kivenni azon tanulságokat, melyek abban a fegyelmezett ész számára rejlenek. Hogy az elősorolt eredmények egyedül a túlságos regényolvasás gyümölcsei, azt nem állitom, mert hisz ugyanazon gyom nem ugyanazon talajon és égalj alatt is megterem ; de hogy azé is, azt igen. Elvalahára önkormányzatunk van, nyitva előttünk az államélet egész tere; ezen tér minden egyes pontja polgári érdemmel és jövedelemmel kínálkozik; az érdem nemes ambitionknak, a jövedelem üres erszényünknek nagyon jól esnék; ezt érezvén, csapunk is meglehetős zajt a miatt, hogy olyan ember is mer hivatala után magyar kenyeret enni, akinek bölcsője nem hazánkban termett. Gondolom, ez mind nagyon igaz, de az meg még igazabb, hogy a gyakorlati államgépezet kerekeit regényességgel, képzelődéssel, üres vágyakkal, hazafias handabandákkal kenni nem lebet, hanem egyes- egyedül munkabíró szakértelemmel. Erre tanulmány, erre hasznos olvasmányok sztikségesek. Mivel pedig a jövő múltból születik, mi-
