Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-09-23 / 215. szám

Gyula, 1937. szeptember 23 csütörtök LXIX. évtolyam 215. szám BÉKÉS Szerkesztőség és kiadóhivatal Oynla Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 32. így lehat Ha valaki arra az egyébként teljesen céltalan nagy munkára vállalkozna, hogy ösz- szegyüjtse a népszövetségi és a különböző genfi, locarnói és Európa egyéb földrajzi he­lyeitől megjelölt, a Dunamedence államaira vonatkozó konferenciák, értekezletek, megbe­szélések, tanácskozások jegyzőkönyveit és egyéb diplomáciai iratait, annak egy nagy gyüjtőgárdát kellene foglalkoztatni és olyan hatalmas irattárat berendeznie, amilyen kevés van a világ metropolisaiban. Ha azonban az eredményeket nézzük, azokat talán a semmi­nél is kevesebbre lehet értékelni. Hiába a nagyhatalmaknak minden arra irányuló ösz­tönzése, hogy a Dunamedence államai igye­kezzenek megértéssel, jóakarattal legalább gazdasági téren közeledni egymáshoz, mert ellenkező esetben nemcsak önmaguk, de egész Európa gazdasági élete is megsínyli a ma fennálló bizalmatlanságot, amelyet egész nyu­godtan ellenséges légkörnek is lehet nevezni. Rádöbbentek a nagyhatalmak arra és ennek hivatalos és nemhivatalos tényezők is egyre hangosabban adnak kifejezést, hogy Európa önmaga ellen követett el merényletet, amikor a bosszú és gyűlölet légkörében létrehozta a Páris környéki békediktátumokat. Az élet nem tűri azokat a teljesen természetellenes korlátozásokat, amelyekkel egy-egy legyőzött- nek nevezett országot, tehát a világ gazdasági és politikai életének egy jelentős darabját ki­kapcsolták az egészséges gazdasági vérkerin­gésből és egymásután pattannak szét a bé­keszerződések korlátái és maguk a szerződé­sek történelmi archívumi tárgyak lesznek. A legigazságtalanabb és legtermészetellenesebb állapotot a trianoni szerződéssel létesítették és ezzel nemcsak Magyarországot, de körül­belül 60 millió embert fosztottak meg Közép- Európában az emberi boldogulás lehetőségétől, pedig ha volt természetes gazdasági egység, úgy az a szentistváni Magyarország és ha voltak egészséges gazdasági kapcsolatok, úgy azok az Osztrák—Magyar Monarchia és a köz­vetlenül határos dunamenti államok között állottak fenn. Hogy ezek a kapcsolatok még ma sem reálisak, hogy még ma is az autarchi- ák és egyéb gazdasági béklyók között vergőd­ve sínylődnek a népek milliói, annak oka, hogy a Kisantant-államok együttese még min­dig a Magyarországtól való félelem és a jog­talanul szerzett zsákmány féltése alapján irá­nyítják nemzetközi elgondolásaikat. Bár e te­kintetben — amint majd arra rátérünk — az élet már megkezdte a maga jogos követelései­nek érvényesítését. Egyre halljuk, hogy a Kisantant-konfe- renciák Magyarországhoz fölhívásokat intéz­nek, amelyek a Kisantanttal való teljes gaz­dasági együttműködést kívánják, ugyanakkor azonban olyan föltételek mellett gondolják el ezt az együttműködést, amely Magyarországot másodrendű állammá és egyes utódállamok gyarmataivá degradálná. Ahhoz, hogy ez a közeledés lehetővé váljék, mindenekelőtt meg kell teremteni a jogi, gazdasági, különöskép­pen pedig az érzelmi megfelelő légkört. Addig ez a légkör nem alakulhat ki, amig az elsza­kított magyar milliók panasza és eltiportatása mindennapos jelenség, úgy a csehektől, vala­mint a románoktól megszállt területeken. Minden állam a saját érdekében jár el> ha a kormányzati bölcsességnek arra a foká­ra emelkedik, mellyel országának minden ren dü és fajú polgára boldogulását egyformán lehetővé teszi. Az ellenkező előbb-utóbb az állami kötelék felrobbanására vezet. A Kisan­tant-államok közül legelsőnek Jugoszlávia kor­mánya jutott az országlási bölcsességnek erre a magaslatára. Belátta azt, hogy a szerb és a magyar nemzet végeredményben természetes szövetségesei egymásnak, akiket nemcsak tör­ténelmi múltjuk ezernyi eseménye köt össze, hanem jelen és jövő boldogulásuknak elen­Politikai napilap Főszerkesztő ; DOBAY FERENC f gedhetetlen előfeltétele a kölcsönös megértés. A jugoszláv kormány az utóbbi időben egyre fokozottabb mértékben lép arra az útra, ame­lyen haladva a két nemzet boldogulása nagy­mértékben jut előre. Sok tanujelét láttuk a közelmúltban a bontakozó magyar—jugoszláv közeledésnek, az első jugoszláv nemzetközi vásár mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a kezdődő magyar- szerb barátság nem a dip­lomaták által kitenyésztett mesterséges üveg­házi növény, hanem bizonyos talaja van a két nemzet fiainak szivében. A belgrádi nemzet­közi vásár magyar pavillonja nemcsak a ju­goszláviai magyarságnak, de a vezető előkelő ségektől kezdve a szerb nép ezreinek is ked­venc találkozási helye. Húsz év óta először csendült fel a szerb gárdaezred kürtjein a magyar Himnusz, először lobog messzire lát­szó árbocon a magyar háromszin s a magyar pavilion tornyán a két angyal tartotta a ma­gyar címert. Leghosszasabban időzik a ma­gyar pavillonban a jugoszláv régens, a legna­gyobb részletességgel szemléli a magyar kiál­lítást a jugoszláv anyakirályné, a magyaro­Hiába a szép meleg napsütés, hiába a nyári zivataros meleg záporok, a nyárnak már vége. Az első ber-es hónapnak* is már a vége felé járunk és egyre követe őbben sötétlik elénk a kérdés : mi lesz a télen ? Lesz-e min­denkinek elég kenyere, ruhája, fűtőanyaga, lesz-e munka a dolgos kezek számára ? Ezek a töprengések a mindennapok krónikását, az újságírót elviszik oda, ahonnan megnyugtató választ remél, elmegy a vezető hatósági té­nyezőkhöz és megkérdezi, hogy uram, mi lesz velünk ? így mentünk el mi is dr. vitéz sarkadi Márki Barna alispánhoz és megkérdeztük, hogy milyenek a kilátások a ránk következő téllel kapcsolatban. Lesznek-e az idén rendkívüli in­tézkedések a munkásság téli foglalkoztatását illetően ? Az alispán válasza igy hangzott : Rendkívüli intézkedések megtételére nincs szükség. Ma ebben a tekintetben jobb a hely­zet, mint tavaly, vagy különösen két év előtt. Az idén kora tavasztól késő őszig minden dolgozni tudó és dolgozni akaró munkásem­Már többször rámutattunk arra, hogy Gyulán a nemzeti ünnepek alkalmával a köz­épületeket leszámítva alig egy-két magánhá­zon láthatunk lobogót. Ennek különböző okai lehetnek : vagy az, hogy nincs a háztulajdo­nosoknak zászlója, vagy az, hogy nemtörődik a nemzeti ünnepekkel, vagy pedig az, hogy nem is akarja kitűzni a nemzeti zászlót, mert nem azonosítja magát a nemzeti gondolattal. Mind a három esetben hiba a házak zászló- nélkülisége. A legtöbb háztulajdonosnak nem jelent komoly anyagi megterheltetést az a pár pengő, amibe egy egyszerű zászló kerül, tehát ez nem lehet komoly ok a zászló ki nem tű­zésére. Tessék zászlót beszerezni, mert jól emlékszünk még arra az időre, amikor min­denki szónélkül kitüzfe a vörös zászlót háza ormára, mert félt a kellemetlen következmé­nyektől. Nem akarjuk meggyanúsítani váro­sunk háztulajdonosait azzal, hogy a magyar trikolort ugyanúgy bírálják el, mint a vörös rongyot és csak kényszer hatása alatt hajlan­dók kitűzni. A másik ok, hogy nemtörődöm­ségből elfelejtik kitűzni a zászlót. Ez több, mint bűn. Ez olyan lebecsülését jelenti a nem­zeti eszményeknek, melyet szó nélkül nem Előfizetés egy bőra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér kát hivatalos helyen mindenütt a legnagyobb szívélyességgel fogadják, a vásárral egybekö­tött lovasbemutatón régi magyar nábobok magyar díszítésű fogatai versenyeznek. De túl a fényen, túl a hivatalos barátkozáson talán azok a könnycseppek pecsételik meg legjobban a két nemzet kezdődő barátságának jövő le­hetőségeit, amelyeket a Himnusz hangjainak hallatára a magyar címer és a magyar zászló láttára a jugoszláviai magyarok morzsolnak szét szemükben és bizonyára meghallgatja a világok és nemzetek Ura annak az öreg ma­gyarnak fohászkodását, aki a magyar cimer láttára letérdelt és elmondotta a Mi Atyánkot. Minderről szó sem lehet a Kisantant másik két államában, ott börtön, üldözés vár minden magyar megmozdulásra, ott nem loboghat a magyar trikolor, ott nem zendülhet fel a ma­gyar Himnusz, de ott saját országaik jövőjét ássák alá. Mi pedig köszönve nyújtjuk kezünk a belgrádi kormány és a jugoszláv nép felé, mert biztosra vesszük, hogy ez a találkozás a két nép boldog jövőjének záloga. bér dolgozhatott. Sőt néha egyik-másik helyen még munkáshiányról is lehetett beszélni. En­nek eredménye az, hogy a munkásság most nincs úgy kifogyva ruhából és más szükség­leti cikkekből, mint ezelőtt, jutott a kereset­ből némi beszerzésre is. Ezt nemcsak a ma­gam megítélése alapján mondom, hanem be­széltem a munkásokkal magukkal és az ő állításaik is ezt bizonyítják. Természetes, hogy ez az ellátottság nem olyan, mint amilyennek mi szeretnénk és amilyennek lenni kellene, de a javulás ezen a téren tagadhatatlan. A törvényhatóság, amint azt a költségvetési előirányzat adataiból is meg lehet állapítani, bizonyos közmunkát, kü­lönösen útépítéseket az idén is végeztet, de kimondottan inségmunka nem lesz, mert an­nak szüksége nem látszik fennforogni. A magukkal tehetetlen munkaképtelenek ellátásáról természetesen gondoskodás történik az illetékes községi hatóságok utján. Éhen- halni senkit sem hagyunk, amint a múltban sem hagytunk. lehet hagyni és az ilyen ember megérdemlné, hogy súlyos következmények terhe mellett szorittassék a lobogó kitűzésére. Tartsa min­denki kitüntetésnek, hogy házán a nemzet há- romszine loboghat, érezze ebben annak a bi­zonyítékát. hogy őt is beleszámítják a nemzet egyetemébe, mely nemzetnek annyit köszön­het, hogy azt a kis fáradtságot, hogy a lobo­gót olykor kitűzi, igazán szívesen, sőt örömmel kell viselni. Aki pedig nem is akarja kitűzni a zászlót, az ezzel azt vágja a magyarság szemébe,hogy ő nem érezi egynek magát a nem­zettel, annak ideáljait nem becsüli. Az ilyen magyarországi lakos megérdemli, hogy őt a nemzet a maga közösségéből kivesse, vagy legalább is éreztesse vele, hogy nem egyenlő értékű tagja a nemzeti társadalomnak. Nem várhatja a nemzet a mások becsülését, ha ön fiai nem hecsülik meg. Ennek a kérdésnek törvényes szabályo­zására van szükség. Addig is, inig ez megtör­ténik, a törvényhatóságnak szabályrendeleti utón kellene intézkednie, ügy értesültünk, hogy ilyen szabályrendelet előkészítés alatt áll. Bizonyosat megtudni elmentünk dr. vitéz sarkadi Márki Barna alispánhoz és meg­Aki dolgozni akart és munkaképes volt, dolgozhatott az idén Rendelet készül a házaknak a nemzeti ünnepeken való fellobogózásáról

Next

/
Thumbnails
Contents