Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-09-23 / 215. szám

Gyula, 1937. szeptember 23 csütörtök

LXIX. évtolyam 215. szám

BÉKÉS

Szerkesztőség és kiadóhivatal Oynla Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 32.

így lehat

Ha valaki arra az egyébként teljesen céltalan nagy munkára vállalkozna, hogy ösz- szegyüjtse a népszövetségi és a különböző genfi, locarnói és Európa egyéb földrajzi helyeitől megjelölt, a Dunamedence államaira vonatkozó konferenciák, értekezletek, megbeszélések, tanácskozások jegyzőkönyveit és egyéb diplomáciai iratait, annak egy nagy gyüjtőgárdát kellene foglalkoztatni és olyan hatalmas irattárat berendeznie, amilyen kevés van a világ metropolisaiban. Ha azonban az eredményeket nézzük, azokat talán a semminél is kevesebbre lehet értékelni. Hiába a nagyhatalmaknak minden arra irányuló ösztönzése, hogy a Dunamedence államai igyekezzenek megértéssel, jóakarattal legalább gazdasági téren közeledni egymáshoz, mert ellenkező esetben nemcsak önmaguk, de egész Európa gazdasági élete is megsínyli a ma fennálló bizalmatlanságot, amelyet egész nyugodtan ellenséges légkörnek is lehet nevezni. Rádöbbentek a nagyhatalmak arra és ennek hivatalos és nemhivatalos tényezők is egyre hangosabban adnak kifejezést, hogy Európa önmaga ellen követett el merényletet, amikor a bosszú és gyűlölet légkörében létrehozta a Páris környéki békediktátumokat. Az élet nem tűri azokat a teljesen természetellenes korlátozásokat, amelyekkel egy-egy legyőzött- nek nevezett országot, tehát a világ gazdasági és politikai életének egy jelentős darabját kikapcsolták az egészséges gazdasági vérkeringésből és egymásután pattannak szét a békeszerződések korlátái és maguk a szerződések történelmi archívumi tárgyak lesznek. A legigazságtalanabb és legtermészetellenesebb állapotot a trianoni szerződéssel létesítették és ezzel nemcsak Magyarországot, de körülbelül 60 millió embert fosztottak meg Közép- Európában az emberi boldogulás lehetőségétől, pedig ha volt természetes gazdasági egység, úgy az a szentistváni Magyarország és ha voltak egészséges gazdasági kapcsolatok, úgy azok az Osztrák—Magyar Monarchia és a közvetlenül határos dunamenti államok között állottak fenn. Hogy ezek a kapcsolatok még ma sem reálisak, hogy még ma is az autarchi- ák és egyéb gazdasági béklyók között vergődve sínylődnek a népek milliói, annak oka, hogy a Kisantant-államok együttese még mindig a Magyarországtól való félelem és a jogtalanul szerzett zsákmány féltése alapján irányítják nemzetközi elgondolásaikat. Bár e tekintetben — amint majd arra rátérünk — az élet már megkezdte a maga jogos követeléseinek érvényesítését.

Egyre halljuk, hogy a Kisantant-konfe- renciák Magyarországhoz fölhívásokat intéznek, amelyek a Kisantanttal való teljes gazdasági együttműködést kívánják, ugyanakkor azonban olyan föltételek mellett gondolják el ezt az együttműködést, amely Magyarországot másodrendű állammá és egyes utódállamok gyarmataivá degradálná. Ahhoz, hogy ez a közeledés lehetővé váljék, mindenekelőtt meg kell teremteni a jogi, gazdasági, különösképpen pedig az érzelmi megfelelő légkört. Addig ez a légkör nem alakulhat ki, amig az elszakított magyar milliók panasza és eltiportatása mindennapos jelenség, úgy a csehektől, valamint a románoktól megszállt területeken.

Minden állam a saját érdekében jár el> ha a kormányzati bölcsességnek arra a fokára emelkedik, mellyel országának minden ren dü és fajú polgára boldogulását egyformán lehetővé teszi. Az ellenkező előbb-utóbb az állami kötelék felrobbanására vezet. A Kisantant-államok közül legelsőnek Jugoszlávia kormánya jutott az országlási bölcsességnek erre a magaslatára. Belátta azt, hogy a szerb és a magyar nemzet végeredményben természetes szövetségesei egymásnak, akiket nemcsak történelmi múltjuk ezernyi eseménye köt össze, hanem jelen és jövő boldogulásuknak elenPolitikai napilap Főszerkesztő ; DOBAY FERENC f

gedhetetlen előfeltétele a kölcsönös megértés. A jugoszláv kormány az utóbbi időben egyre fokozottabb mértékben lép arra az útra, amelyen haladva a két nemzet boldogulása nagymértékben jut előre. Sok tanujelét láttuk a közelmúltban a bontakozó magyar—jugoszláv közeledésnek, az első jugoszláv nemzetközi vásár mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a kezdődő magyar- szerb barátság nem a diplomaták által kitenyésztett mesterséges üvegházi növény, hanem bizonyos talaja van a két nemzet fiainak szivében. A belgrádi nemzetközi vásár magyar pavillonja nemcsak a jugoszláviai magyarságnak, de a vezető előkelő ségektől kezdve a szerb nép ezreinek is kedvenc találkozási helye. Húsz év óta először csendült fel a szerb gárdaezred kürtjein a magyar Himnusz, először lobog messzire látszó árbocon a magyar háromszin s a magyar pavilion tornyán a két angyal tartotta a magyar címert. Leghosszasabban időzik a magyar pavillonban a jugoszláv régens, a legnagyobb részletességgel szemléli a magyar kiállítást a jugoszláv anyakirályné, a magyaroHiába a szép meleg napsütés, hiába a nyári zivataros meleg záporok, a nyárnak már vége. Az első ber-es hónapnak* is már a vége felé járunk és egyre követe őbben sötétlik elénk a kérdés : mi lesz a télen ? Lesz-e mindenkinek elég kenyere, ruhája, fűtőanyaga, lesz-e munka a dolgos kezek számára ? Ezek a töprengések a mindennapok krónikását, az újságírót elviszik oda, ahonnan megnyugtató választ remél, elmegy a vezető hatósági tényezőkhöz és megkérdezi, hogy uram, mi lesz velünk ?

így mentünk el mi is dr. vitéz sarkadi Márki Barna alispánhoz és megkérdeztük, hogy milyenek a kilátások a ránk következő téllel kapcsolatban. Lesznek-e az idén rendkívüli intézkedések a munkásság téli foglalkoztatását illetően ? Az alispán válasza igy hangzott :

Rendkívüli intézkedések megtételére nincs szükség. Ma ebben a tekintetben jobb a helyzet, mint tavaly, vagy különösen két év előtt. Az idén kora tavasztól késő őszig minden dolgozni tudó és dolgozni akaró munkásemMár többször rámutattunk arra, hogy Gyulán a nemzeti ünnepek alkalmával a középületeket leszámítva alig egy-két magánházon láthatunk lobogót. Ennek különböző okai lehetnek : vagy az, hogy nincs a háztulajdonosoknak zászlója, vagy az, hogy nemtörődik a nemzeti ünnepekkel, vagy pedig az, hogy nem is akarja kitűzni a nemzeti zászlót, mert nem azonosítja magát a nemzeti gondolattal. Mind a három esetben hiba a házak zászló- nélkülisége. A legtöbb háztulajdonosnak nem jelent komoly anyagi megterheltetést az a pár pengő, amibe egy egyszerű zászló kerül, tehát ez nem lehet komoly ok a zászló ki nem tűzésére. Tessék zászlót beszerezni, mert jól emlékszünk még arra az időre, amikor mindenki szónélkül kitüzfe a vörös zászlót háza ormára, mert félt a kellemetlen következményektől. Nem akarjuk meggyanúsítani városunk háztulajdonosait azzal, hogy a magyar trikolort ugyanúgy bírálják el, mint a vörös rongyot és csak kényszer hatása alatt hajlandók kitűzni. A másik ok, hogy nemtörődömségből elfelejtik kitűzni a zászlót. Ez több, mint bűn. Ez olyan lebecsülését jelenti a nemzeti eszményeknek, melyet szó nélkül nem

Előfizetés egy bőra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér

kát hivatalos helyen mindenütt a legnagyobb szívélyességgel fogadják, a vásárral egybekötött lovasbemutatón régi magyar nábobok magyar díszítésű fogatai versenyeznek. De túl a fényen, túl a hivatalos barátkozáson talán azok a könnycseppek pecsételik meg legjobban a két nemzet kezdődő barátságának jövő lehetőségeit, amelyeket a Himnusz hangjainak hallatára a magyar címer és a magyar zászló láttára a jugoszláviai magyarok morzsolnak szét szemükben és bizonyára meghallgatja a világok és nemzetek Ura annak az öreg magyarnak fohászkodását, aki a magyar cimer láttára letérdelt és elmondotta a Mi Atyánkot. Minderről szó sem lehet a Kisantant másik két államában, ott börtön, üldözés vár minden magyar megmozdulásra, ott nem loboghat a magyar trikolor, ott nem zendülhet fel a magyar Himnusz, de ott saját országaik jövőjét ássák alá. Mi pedig köszönve nyújtjuk kezünk a belgrádi kormány és a jugoszláv nép felé, mert biztosra vesszük, hogy ez a találkozás a két nép boldog jövőjének záloga.

bér dolgozhatott. Sőt néha egyik-másik helyen még munkáshiányról is lehetett beszélni. Ennek eredménye az, hogy a munkásság most nincs úgy kifogyva ruhából és más szükségleti cikkekből, mint ezelőtt, jutott a keresetből némi beszerzésre is. Ezt nemcsak a magam megítélése alapján mondom, hanem beszéltem a munkásokkal magukkal és az ő állításaik is ezt bizonyítják.

Természetes, hogy ez az ellátottság nem olyan, mint amilyennek mi szeretnénk és amilyennek lenni kellene, de a javulás ezen a téren tagadhatatlan. A törvényhatóság, amint azt a költségvetési előirányzat adataiból is meg lehet állapítani, bizonyos közmunkát, különösen útépítéseket az idén is végeztet, de kimondottan inségmunka nem lesz, mert annak szüksége nem látszik fennforogni.

A magukkal tehetetlen munkaképtelenek ellátásáról természetesen gondoskodás történik az illetékes községi hatóságok utján. Éhen- halni senkit sem hagyunk, amint a múltban sem hagytunk.

lehet hagyni és az ilyen ember megérdemlné, hogy súlyos következmények terhe mellett szorittassék a lobogó kitűzésére. Tartsa mindenki kitüntetésnek, hogy házán a nemzet há- romszine loboghat, érezze ebben annak a bizonyítékát. hogy őt is beleszámítják a nemzet egyetemébe, mely nemzetnek annyit köszönhet, hogy azt a kis fáradtságot, hogy a lobogót olykor kitűzi, igazán szívesen, sőt örömmel kell viselni. Aki pedig nem is akarja kitűzni a zászlót, az ezzel azt vágja a magyarság szemébe,hogy ő nem érezi egynek magát a nemzettel, annak ideáljait nem becsüli. Az ilyen magyarországi lakos megérdemli, hogy őt a nemzet a maga közösségéből kivesse, vagy legalább is éreztesse vele, hogy nem egyenlő értékű tagja a nemzeti társadalomnak. Nem várhatja a nemzet a mások becsülését, ha ön fiai nem hecsülik meg.

Ennek a kérdésnek törvényes szabályozására van szükség. Addig is, inig ez megtörténik, a törvényhatóságnak szabályrendeleti utón kellene intézkednie, ügy értesültünk, hogy ilyen szabályrendelet előkészítés alatt áll. Bizonyosat megtudni elmentünk dr. vitéz sarkadi Márki Barna alispánhoz és megAki dolgozni akart és munkaképes volt, dolgozhatott az idén

Rendelet készül a házaknak a nemzeti ünnepeken való fellobogózásáról