Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-09-19 / 212. szám
1937 szeptember 19 BÉKÉS 5 HIRER. Várható időjárás a következő huszonnégy Órára : Déli délnyugati szél, változó felhőzet. Néhány helyen, főként nyugaton és északon eső. A hőmérséglet nem változik lényegesen. Gyulán a reggeli hőmérséglet 17, délben 20, délután 4 órakor 19. Celsius-fok volt. Gyógyszertári inspekció- Szeptember 15-től, .szeptember 30-ig Práger Frigyes „Szt. József“ gyógyszertára tart ügyeletes szolgálatot. Király Kozgószinház. előadások kezdete Vasár- és ünnepnap: 2, negyed 5, háromnegyed 7 és 9 órakor. Hétköznap negyed 5, háromnegyed 7 és 9 órakor, szeptember 17, 18 és 19-én, MAMI. Szentmisék sorrendje az Anyatemplomban 8, 9, 10 és fél 12-kor, 10 órakor prédikál dr. báró Apor Vilmos apátplébános. 9 órakor Gyulaváriban és fél 10 órakor a Józsefvároson lesz szentmise. Istentiszteletek sorrendje a református templomban. 9 órakor prédikál Harsányi Pál esperes, este 6 órakor dr. Rácz Jenő ségédlelkész. Az evangélikus templomban f. hó 19-én vasárnap az istentiszteletek sorrendje a következő : d. e. 9 órakor katonai, 10 órakor isten- tisztelet, prédikál Rohály lelkész, fél 12 órakor a Józsefszanatóriumban, d. u. 3 órakor a kórházban, este 6 órakor a templomban lesz istentisztelet igehirdetéssel. A gyulai ízr. templomban az Istentisztelet, f. hó 19-én vasárnap este, sátorosünnep beköszöntője 5 óra 59 perckor, f. hó 20-án, hétfőn sátorosünnep első napján, reggel 7 órakor délelőtt 10 órakor hitszónoklattal, délután 4 órakor, este 6 órakor, f. hó 2 -én kedden, sátorosünnep második napján reggel 7 órakor, délelőtt fél 11 órakor, délután 4 órakor kezdődik. NŐI kalapaiakitás P. 1.50. Gyulán, a Teréz- kalapszalonban (volt Rozsosné kalapszalon) Dr. Karácsony-u. 5 alatt. Ugyanott modell-kalapak a legolcsóbban kaphatók. 1039. 1—6 cs. v. Esküvő. Baranyik Edith Magdolna és Mé- rey Imre in. kir. főhadnagy, oki. gépészmérnök folyó hó 21-én délelőtt fél í 2 órakor tartják esküvőjüket Budapesten a Kapisztrán-téri Helyőrségi templomban. Elrabolták Sztálin fiát. A Kurrier Cervano jól értesült moszkvai körökre hivatkozva jelenti, hogy Sztálin egyetlen fiát, a 12 éves Vaszilt ismeretlen tettesek megszöktették, amikor az iskolából hazafelé tartott. A megszök- tetést megkönnyítette az is, hogy résztvett az ifjúsági ünnepélyen s ez alkalomból valsmeny- nyi moszkvai lap közölte fényképét. Sztálint fiának eltűnése rendkivül lesújtotta. A GPU eddig még nem tudott Sztálin fiára akadni. 9 Ha fenn akarja tartani háztartásának pénzügyi egyensúlyát, akkor vásároljon mindent a „Merkur“ Hiteliroda készpénz értékű könyvecskéjével. 966 7—8 kpv Előírásos gimnázista és polgárista sapkák, tornacipők, tornaingek, leánypolgári svédtorna-nadrágok, blúzok és bocskai sapkák Werner cégnél szerezhetők be legolcsóbban. 6 havi részlet Merkur könyvecskére. Szabott árak. 991. 4-4 v. Minőségi térkép készül a gazdasági földekről. Mint ismeretes, a földmivelésügyi kormány elrendelte, hogy a földek minőségi térképezését végre kell hajtani, vagyis el kell készíteni azt a térképet, amely feltünteti a földek tényleges talajértékét. Ez a térképezés, illetve a térképezéshez szükséges vegyi felvételezés most történt meg Sarkadon. Az anyagnak és az adatoknak a feldolgozása még folyamatban van. A térkép igen értékesnek Ígérkezik, mert számszerű vegyvizsgálati adatokkal fogja illusztrálni a földek belső, összetételi értékét. Első gyulai csőtészta üzem |Hatvan-utca 11. Házilag készült tojásos csőtészta, spaget ti, kézzel gyúrt tarhonya, lebbencs, csusza és az összes levestészták elsőrangú minőségben állandóan kaphatók, házhoz szállítva, nagyban és kicsinyben. 952. 7—10 Üzletnagyobbitás és átépítés miatt egyes, cikkek teljesen kiárusittatnak, rendkívül olcsó árakban VERES-nél. Női fehér vászon cipők trottőr és magas sarokkal 35—37 2'95. Női Chevro és Box szines cipők, nem divatos egyes párak 35—37-ig 5'45. 946 15—* Áldott állapotban levő nők, if ja anyák és többgyermekes asszonyok a régbevált enyhe, természetes „Ferenc József“ keserüviznek már mérsékelt adagokban való használata által -is igen könnyű és hig ürülést, úgyszintén rendes gyomor- és bélmüködést érnek el. Kérdezze meg orvosát. 956 16—* Békésvármegye lesz a mezőgazdasági kamarai kirendeltség székhelye' Szombaton reggel, a törvényhatósági bizottság közgyűlését megelőzően Czizmadia András, országgyűlési képviselő, törv. hat. biz. tag. vezetésével a vármegye minden részét képviselő népes küldöttség járt a főispánnál. A küldöttség tagjai közül alábbiak nevét sikerült feljegyezni: dr. Lányi Márton, Tóth Pál bajczai Beliczey Géza, Székács István, csákói Geiszt Gyula, Asztalos András, dr. Darók József, Komlóssi Sándor, Doboz község bírája, Kovács Libor. A főispán az alispánnal együttesen fogadta a küldöttséget, melynek vezetője azt a kérést terjesztette elő, hogy a főispán és az alispán hassanak oda, hogy a felállítandó mezőgazdasági kamarai kirendeltség székhelye a központi fekvésű Békéscsabán legyen. Dr. vitéz Ricsóy-Uhlarik Béla főispán, valamint dr. vitéz sarkadi Márki Barna alispán egybehangzóan kijelentették, hogy a maguk részéről örömmel tesznek eleget a vármegye egész területéről megnyilvánuló közóhajnak, ha Békéscsaba városa is bizonyítja ugyanazokat a dologi szükségleteket, melyeket Gyula városa felajánlott. Ezekután bizonyosra vehető, hogy a kamarai kirendeltség színhelye Békéscsabán lesz Porrá égett a Izgalmas órát élt át pénteken délután az osztrák főváros. Bécs egyik legjellegzetesebb épülete, a Rotunde kigyulladt és néhány óra alatt több, mint tízezer főnyi tömeg szemelát- tára a tűzoltók minden hősies küzdelme ellenére porráégett. A Práter szélén a városi raktárházak mellett, a hires Óriásőerék közelében emelkedett a Rotundé. A hatalmas épülettömb, amelyet az 1873 évi bécsi kiállítás alkalmából bécsi Rotunde emeltek, azóta is kiállítások céljaira szolgált Legutóbb a bécsi őszi vásárt tartották meg a hatalmas kupolás épületben. Ez a kiállítás néhány nappal ezelőtt ért véget. A kiállítás anyagát az utóbbi napokban nagyrészt már elszállították, de még mindig volt több osztály, ahol ott voltak a kiállított tárgyak. Ezeknek az elszállítása most folyt s a kiállító cégek alkalmazottjai foglalatoskodtak a csomagolással. Ötezer asszony tüntetett Barcelonában Franco mellett A nemzeti repülőgépek tegnap több mint félórán keresztül bombázták Portbou katalán kikötővárost, amely a francia határ közvetlen szomszédságában fekszik. Öt gép jelent meg a város fölött és tízperces időközben mindegyik egy-egy nehéz bombát dobott le. A légitámadás elsősorban a francia határ felé vezető vasútvonal ellen irányult, amelyet a bombák teljesen tönkretettek. A leoni harctéren a nemzeti csapatok el- I foglalták Longon el Rudio magaslatot és Vi- dangos községet. Asturiában a keleti szakaszon Oseno, Rosagast, Arangast és a Cabralest foglalták el. Barcelonában csütörtökön este ötezer asz- szony tüntető menetben vonult fel a főtéren. A menetben táblákat vittek „Éljen Franco“ felírásokkal. A vörös csapatok sortüzet adtak a tüntető asszonyok közé. A sortüznek többszáz halottja van. Tört aranyért, fogaranyért, régi ezüst koronákért magas árat fizetek. Grünfeld Izidor órás, ékszerész és szemüveg kereskedő. 959 11—* v.sz.p. Epe- és májbetegségeknél, elsősorban a máj nagyfokú duzzanatánál, továbbá epekőképződésnél és sárgaságnál reggelenként éhgyomorra egy pohár kissé felmelegitett természetes „Ferenc Jóssef“ keserüviz az emésztés útjait alaposan kitisztítja és a hasi szerveket élénkebb tevékenységre serkenti. Kérdezze meg orvosát. 956. 16—* Hogyan kell gyümölcsöst telepíteni? Erről a kérdésről ir a Növényvédelem és kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még az őszibarackfák őszi metszéséről, a kajszintermesz- tésről, a legmodernebb gyümölcseltartási eljárásról, a csümölcsösöknek a szél elleni védelméről, a köves, nedves és homokos területen való gyümölcstelepitésről, a must fokolásáról és savtalanitásáról, a trágyatelep káros hatásáról, stb. A dúsan illusztrált, szines mümel- lékletet is közlő két szaklapból a „Növényvédelem“ kiadóhivatal (Budapest, V , Földmive lésügyi Minisztérium) egy alkalommal e lapra való hivatkozással kívánatra díjtalanul küld mutatványszámot. Ha a mai divatnak megfelelően akar öltözködni, azt legolcsóbban KÁLLAY-nál érheti el. Törvényszék mellett: Zöldág-utca 9. seám. 950. 15-* Zeiss-Punktal és Rodenstock szem- üvegkülAnlegességek KLEIN ERZSI lát- szerésznél. v. sz. 955 7—* A „Merkur“ Hiteliroda utján minden készpénzáron vásárolható 6 havi részletfizetésre. 965 7-8kpv Beiratkozásra iskola táskák, aktatáskák, iskolai bőröndök nagy választékban, tornafelszerelések, diáksapkák előírás szerint kaphatók a TANAI divatházában. Merkur bevásárlási helye. 968 6—6 kvp Női fehér antilop cipők és szandalettek üzletnagyobbitás és átépítés miatt rendkívül olcsó árban, fehér antilop cipők 8’90 tői, szandalettek 6‘90 tői csak átköltözés előtt VERES- nél. 945 15—* Mielőtt őszi ruhaszükségletét beszerezné, keresse fel KÁLLAYT, aki kedvezményes áron, részletfizetésre is készít; szakmábavá- gó mindennemű munkát. Törvényszék mellett: Zöldág-utca 9 sz. 951. 15—* Jó ciroktermés lesz az idén. Az Alföld déli részén a cirok igen erős fejlődésü, hosz- szu és dusnövésü szakáit igér. Bár a sorozatos nyári heves zivatarok sok helyen kárt tettek benne azzal, hogy sok szárat tört derékba s emiatt a földön hever, mindamellett igen nagy termésre van kilátás. Üzletátépités miatt az összes divatáru cikk mélyen leszállított árban VERÉS-nél 10 százalék pénztárengedménnyel árusittatnak kiköltözés előtt. 748 15—*