Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-08-24 / 190. szám
4 BÉKÉS 1937 augusztus 22 Irodista, ki gépírást tud és egy tanuló felvétetik VERES divatáru cégnél 898 2-* A békési erő, a békési önbizalom és a békési remény élőképe lesz a hatalmas felvonulás, amelyben a „Békési Hét“ alkalmából az ipartestület szakosztályai, a kisgazda ifjúság által rendezett arató ünnepély résztvevői, a cserkészek, a régi népviseletbe öltözött békésiek, bajtársak, tűzoltók, a szövőgyár munkáslányai vesznek részt. A körülbelül 1 km. hosszú szinpompás menet az augusztus 29-én délután a levente sporttelepen megtartandó népünnepélyre vonul fel. Egyébként a „Békési Hét“ augusztus 29-én délelőtt 10 órakor nyílik meg ünnepélyesen és arra különvonatok hozzák az idegen helyiségbeli látogatókat. A „Békési Hét“ látványos, gazdag és tanulságos kiállítása lesz a helybeli kézmü és háziiparnak, a kertészetnek, továbbá a nagy gonddal ösz- szegyüjtött és külön szobában felvonultatott eredeti népművészeti emlékeknek. Felakasztotta magát Özv. Csapó Lajosné Nővé Zsófia 43 éves békési lakos egyedül lakott tanyáján. A közelben lakó nővérének pénteken feltűnt, hogy vasárnap óta nem látta nővérét. Elment a házhoz, hogy meggyőződjön távolmaradásának okáról. Miután az ajtókat zárva találta, az ablakon tekintett be a szobába. A legnagyobb meglepetésre felakasztva látt* nővérét a szobában. Azonnal értesítette férjét a látottakról, aki bejött a városba s itt Nóvé Istvánná, Takács-utca 2. szám alatt lakó sógornője után értesített^ a csendőrséget az öngyilkosságról. A csendőrség és dr. Fodor József orvos csakhamar a helyszínéi e mentek és felnyitották a bezárt lakást. Az orvosi vizsgálat szerint az özvegy asszony egy héttel előbb követte el az ön- gyilkosságot. Csapónénak pár héttel ezelőtt halt meg a férje s valószínűnek tartják, hogy emiatti bánatában vált meg az élettől. Nagyot esőkként az elmúlt héten a paprika szállítása Az elmúlt héten Gyula feladó állomásról Budapest Nagyvásártelep rendeltetéssel 9750 kilogramm paprikát szállítottak el a gyulai kistermelők. A vasárnap délután Gyulán dúló zivatar, a budapesti zöldpaprika piacon bekövet kezett nagy áresés és a közbejött Szent István nap hatása erősen meglátszott az e heti zöldpaprika szállításnál. A visszaesés a két hét előtti 6 vagonos elszállításhoz képest igen szembeszökő. Reméljük, hogy az idő és a piaci helyzet megjavulása után újból erőteljesebb szállítás fog megindulni a gyulai zöldség és gyümölcs piacról. 25—50 holdas ingatlan rabkertészet céljára hosszabb időre haszonbérbe kerestelik. Jelentkezés a 893 2—7 kir. fogházgondnoknál. Somogyi-néni bálja Jól sikerült Szent Istvánnapi bálát rendezett a gyulaiak közkedvelt „Somogyi-nénije“ szombaton este a Békésvármegyei Kaszinó nagytermében Gyulán. A termet szorongásig megtöltő előkelő közönség a legjobb hangulatban maradt együtt a kora hajnali órákig. A nagyobbrészt estélyi ruhás dámákká előléptetett 14—15 évesek korukat meghazudtoló grandezzával igyekeztek eleget tenni a ruha által megkövetelt stílusnak, de nekünk jobban tetszettek a térdigérő egyszerű ruhás fiatal lányok, akik sajnos ke vesen, nagyon kevesen voltak Kár egyszerre nagylányokká lenni a kisleányoknak. Nincs többé salétromos nedves fal, mert ettől véd az Eternit asbest nagylemez. Csempe helyett fürdőszobába is igen előnyös. Az Eternit nagylemez nélkülözhetetlen üzleti pultok, konyhabútorok védelmére, megkíméli a háziasszonyt a súrolás nehézségeitől. Beszerezhető Gyulán, a kőhíd mellett r Uirc CT AU bádogos és vizveze- II1 U U I 0 I V H H tékszerelő mesternél. KÖZGAZPAiACt Őszibarackból eddig összesen 36 vagonnal szállítottunk külföldre. Németországba egyedül 22 vagon őszibarackot exportáltunk. Szilvakivitelünk igen élénk ütemben folyik s eddig 285 vagonnal ment ki, főleg ausztriai, angliai, csehszlovákiai és lengyel- országi rendeltetéssel. Nyári aszalószilva ára métermázsánként 20—25, őszi aszalóé 23—25, vörösszilváé 4—6 pengő. Szőlőkivitelünk megindult és szép sikerrel kecsegtet, mert a kivitel első 10 napjában már közel 200 vagonnal vittünk ki. Németországba 90, Ausztriába 61, Lengyelországba 18, Svájcba 8 és Csehországba 9 vagonnal szállítói tűk. Kisebb tételeket szállítottunk még egyéb országokba is. A termésnek megfelelően a kínálat is igen nagy szőlőben. A helyzet azonban kedvezőnek mondható, mert a piacra kerülő nagyobb tételek hamar elfogytak és az ár is kedvezően alakul. A különféle csemegeszőlő és a saszla ára 24—40 fillér között mozog kilónként, mig az étkezés re alkalmas borszőlőfajtákért 16-20 fillért fizettek kg.-ént. Görög és sárgadinnye kivitelünk zavartanul alakul és főleg Ausztria, Lengyelország, Csehszlovákia és Németország felé irányul. A görögdinnye termelői ára 2 — 3, sárgáé 2—4 fillér kg.-ént. Salátauborkba kivitelünk befejeződött. Összesen 270 vagont vittünk ki. Eltennivaló uborkából számíthatunk még kivitelre Ausztria felé. Friss paradicsomkivitelünk eddig 271 vagont tett ki. Ebből egyedül Németországba 291 vagonnal exportáltunk. A német paradicsomkivitel befejezést nyert. Egyetlen szám- bajöhető külföldi piacunk Ausztria, ahová még 23 vagont szállíthatunk. Termelői ár 2—4 fillér között váltakozik jelenleg gk.-ént. Burgonyakivitelünk megindulása e hó végére várható Délamerikába. A vöröshagyma kivitele tovább tart. A kivitellel megbízott szerv ismét megkezdette vásárlásait és augusztus hó 16—-2-ig terjedő időre 5 pengős termelői árat állapított meg métermázsánként. A foghagyma értékesítése a szabadforgalom tárgya. Eddig 18 vagonnal szállítottunk külföldre. Termelői árak métermázsánként 18 pengő. A borpiacon a helyzet továbbra is nyomott, dacára annak, hogy az Alföld és Heves megye több részéről jégkár jelentések érkeztek. Az elmúlt héten Németországba 13, Franciaországba 2, Belgiumba 6 és Svájcba 2 vagon bort vittünk ki. Ára az Alföldön kistermelőknél 0'9—1, uradalmaknál 1 —1.2 fillér között váltakozik maligánfokonként. Száz éves-e a Nemzeti Színház ? A Nemzeti Színház ebben az esztendőben ünnepelte centennáriumát. Hevesi Sándor uj tanulmányában a Nemzeti Színház dicsőség s száz esztendejével foglalkozik. A tanulmány az Uj Idők uj számában jelent meg. Angol regény, időszerű cikkek, művészi képek egész sora, a Békebeli Muzeum rovata, a mulatságos, ötletes Ceruzajegyzetek, Szerkesztői üzenetek, változatos, szakszerű tanácsok teszik teljessé a középosztály kedvelt hetilapját. Kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Hirdessen a „Békés“-ben! S P OR T Az orosházi úszók nyerték Békésvármegye diját Amint annak idején előre jelentettük, Orosházán az Orosháza Úszó Egyesület rendezésében uszóversenyt tartottak vasárnap, melyen először mérkőztek Békés vármegye dijáért. Ismeretlen okból a versenyre szóló meghívás csak szombaton este érkezett meg Gyulára és a gyulai úszók közül csak négyen vehettek részt a versenyen, ami azt jelentette, hogy nem volt alkalmuk sem megfelelő előkészületre, sem pedig a verseny eredményeinek lényegesebb módon való befolyásolására. Igaz, hogy még nem köztudomású, hogy Gyulán van egy agilis uszógárda, melynek,, ha megfelelő trenirozásra volna helye és módja, bizonyára igen szép eredményeket érne el. Egyébként az orosházi versenyen Prág Mátyás, Incédy Gyula, Ambrus Tamás és Hevesi György vettek részt, akik alábbi helyezéseket érték el : A 200 m. gyorsuszásban Prág második lett, a' százméteres ifjúsági gyorsuszásban második Incédy lett (9 induló közül), negyedik Ambrus, a 200 m. ifj mellúszásban Hevesi 7 induló közül a harmadik lett. Az És Ujságom-Tündérvásár. Szent István király napjáról mesél olvasóinak Az Én Újságom uj száma. De van kedves lapjukban sok vidám mese, vers, játék, meg kép, a Lekvárok kalandjai, Zsuzsu cica levele, rejtvény és posta. És nagy gyönyörűséggel olvassák a két szép folytatásos regény, a Vidám vakációt, meg Lilikek és Putinak történetét. Díjtalan mutatványszámot kívánatra bárkinek küld a kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Előfizetési dij negyedévre 1 pengő 50 fillér, ajándékkönyvvel együtt 2 pengő. Tőzsdei árfolyamok: Augusztus 23-án. Készárupiac irányzata jól tartott volt. Búza (tiszavidéki) 79 kg. 20.40—20.80. Búza (tisza- vidéki; 80 kg. 20.55-20.90. Rozs 19.35—19.55. Takarmányárpa 16.50-17.—. Zab 17.15—17.30 Tengeri, morzsolt 11.90—12.—. Buzakorpa 11.45-11.55. Biborheremag 53—54. Határidőpiac irányzata egyenetlen tartott volt. Tengeri szeptemberre 11.45—11.48. APRÓHIRDETÉSEK. Két egymásbanyiló csinosan bútorozott szoba 2 személynek is kiadó, estleg teljes ellátással. Karácsonyi János-u. 2. Kapu alatti bejárat. 883 4-10 Erkel-tér 1 számú házban emeleti lakás aug. 1-re kiadó. 579-23* kcsv Kiadó üzlethelyiség Petőfi-u 3 szám alatt. Érdeklődni Mágocsi- utca 3. 903 2 —2 Hosszu-utca 20 sz. ház eladó, ugyanott akácoszlopok is eladók. Ért. ott. 2—2 November 1-re 3 szobás lakást keresek. Kovács. Ecsedi-u. 3. Újvári 184 sz. ház eladó. Ért. ott. 2—3 Egy utcai kűlönbejá- ratu csinosan bútorozott szoba kiadó szeptember 1-re Komáromi-utca 1 szám alatt. 913. 1—1 Zongorát és pianinót készpénzért veszek. Cimet „Készpénz“ jeligére- a kiadóba kérek leadni.. 914 1—1 Szalon-garnitúra és egy ebédlőszekrény eladó Munkácsy Mihály-u. 14 szám alatt. ív-ú. 12 sz. (József város) jó berendezésű családiház eladó. Ért. lehet d. e. 10-től, d. u. 4-ig. 873. 3—7 BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó DobayJenö Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.