Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-08-19 / 187. szám

BÉKÉS 1937 augusztus 19 Lókereskedők és a gazda Csalt jó pár lókupec, lókereskedő, mert meghamisították a vételi jegyeken feltüntetett árat, amelynek azt kellett volna tanúsítania, hogy a gazda, a tenyésztő mennyit kapott lováért. A kormány a gazdák érdekében a lóexportnál olyan értékesítési rendszert lép­tetett életbe, amely biztosítja, hogy a gazda megkapja munkája gyümölcsét : méltó árát az általa felnevelt lóért. A kupec nem veheti meg olcsó áron és nem exportálhatja drágán a gazda által nevelt lovat, mert van egy köz­ponti szerv, amely átvizsgálja a lónak export célra való átvételénél azt, hogy a kisgazda megkapja-e a megfelelő árat. Erre szolgál a vételi jegy, amelyet minden lóeladással kap­csolatban ki kell állítani. Ezt a jól átgondolt értékesítési rendszert egyesek régóta támad­ják, de a támadás meddő, mert bebizo­nyosodott róla, hogy a gazdák éraekeit szol­gálja. A gazdákat védő intézkedéseket azonban egyesek csalással próbálják kijátszani Meg­állapítást nyert ugyanis, hogy utólag megha­misították a vételi jegyen feltüntetett árat, ami az adott esetekben annyit jelent, hogy a tenyésztő kevesebbet kapott a lováért, mint amennyit kapnia kellett volna, a kupec pedig nagyobb hasznot vágott zsebre, mint amennyi őt illette. Végeredmény : károsult a gazda, nyert a lókereskedő Ha a lóvásárt szabadjára enged­nék, úgy ez állandó jelenséggé válnék. A je­lenlegi formák mellett azonban ez csak kivé­teles jelenség. Legalább is az lesz, ha a bíró­ság kíméletlen szigorral bünteti meg a csaló­kat és ezáltal eleve lehetetlenné teszi, hogy gyakorlattá váljon az, aminek még kivétel­ként sem szabadna előfordulnia. Nemzeti Munkák özpont hírei Tarhonya, makaróni, levestészta készí­téséhez házhoz megyek meghívásra. Cim Kos­suth Lajos-u. 4. N.M.K. Ha munkást alkalmaz, a nemzeti alapon működő Nemzeti Munkaközpont vegye igény­be. Minden magyarnak kötelessége a szerve­zetet támogatni. 16 éves fiú alkalmazást keres. KÖZCAZDABAtl Az északamerikai tőzsdéken az elmúlt héten az irányzat lényegesen nem változott, de némi sziíárdulás jelei mutatkoznak Wini- pegben. Az osztrákok magyar határparitásban 25-26 schillinges árat fizetnek. Az úgynevezett szabadpiacokra újabb eladások nem voltak, mert belföldi áraink 1.5-2 pengővel magasab­bak a világpiaci paritásnál. Magyar részről szabaddá tették a svájci búza kivitelét, vagyis a mai naptól kezdve a magyar cégek szabadon, kontingens engedé­lyezése nélkül adhatnak el búzát Svájcba. A belföldi árakkal szemben mutatkozó diszpari- tás és a kivitel összezsugorodása következté­ben kissé visszafejlődtek. A belföldi kínálat változatlanul gyenge és ennek tudható be, hogy az árak a külföldi alacsonyabb jegyzés ellenére sem estek jelentékenyebben. Rozsban az árak nem változtak. Osztrák részről van a magyar rozs iránt élénk érdek­lődés. Az uj kampányban eladott rozsmennyi­ség 180.000 métermázsára emelkedett. Ezzel az asztrák viszonylatban megállapított kontin­gens kimerült és további rozseladási lehetőség Ausztriába nincsen. Árpából és zabból kivitel nincsen. A gyenge termés következtében a belföldi ár­képződés igen magas a külföldi paritáshoz viszonyává. Az elsőosztályu takarmány ára pesti paritásban 17 pengő, 16 55—16.75 érhető el métermázsánként. Sörárpában forgalom nem alakult ki, s igy az árak ismeretlenek. A tengeri árak Chicagóban tovább lany­hultak. Rotterdamban az irányzat kissé meg­szilárdult. A belföldi piacon a tengeri árak nem változtak lényegesen. A kivitel főkép Dánia felé tovább folyik. Osztrák piacra csak kisebb tételek kerülnek kiszállításra. A bel­földi kínálat a várható jó termés ellenére a termelők részéről igen mérsékeltnek mond­ható. A biborheremag ára nem változott. Ára jelenleg 54—57 pengő körül mozog métermá­zsánként feladó állomásról. A német kivitel lebonyolítása változatlanul tovább tart. Szep­tember október hó folyamán előreláthatólag befejeződik a német biborheremag export. A szöszös bükköny ára tovább esett. Ma a fela­dó állomáson 50-52 gengő érhető el ab fela­dóállomás. üavaui. auiébuszmenetrend< Érvényes 1937. május 22-től 1937. október 2-ig. GyuSa- Békéscsaba •Tj, 5*30 10-20 i2"40 indul Gyula városháza érkezik 8-55 13-10 555 10-55 13 0 érkezik Békéscsaba Csaba szálló indul 8*25 12-45 — *-­1 i -oo , 95 Békéscsaba MÁV. p.-u. » — to üi co *f Ví. 27.—IX. 8 közötti v.-napokon és ün.-napokon közi. Menetjegy Í'ÍO P. Menettj. 1'90 P. Gyula— Szeghalom—PüspőkSa&fány-Hajdúszoboszló - Debrecen _•_ 12-40 indul Gyula városháza érkezik 8*55 X 5 j t 5a 1 6-05 13-20 95 Békéscsaba Csaba-szálló >» 8*15 8*05 21-20 | 6-23 1339 érkezik Békés indul 756 17-47 ! 21-02 6-39 13*55 Mezőberény 7-40 17-31 20-46 7-23 14-40 Szeghalom p.-u. 95 6-53 16-47 2002 753 | 15-05 ! v Füzesgyarmat 6 99 625 16-17 19-32 8*33 j -­j 95 j Püspökladány Rákóczi-szálló 1 —•— j 15'37 18*52 9 15 s — í ” Hajdúszoboszló 14 53 18-10 955 99 j Debrecen Arany Bika-szálló­| 14-15 i 7*30 X csak hétköznap közlekedik, t csak vasár és ünnepnap közlekedik, az 5 és 5a járatok Bé­késcsaba p.-u.-n adnak csatlakozást a 18'30, illetve 21.47 órakor induló vonatokhoz. Menetjegy: Békésre P 1’70 Tértijegy: „ P 3*20 Menetjegy: Füzesgyarmat P 4' — Tértijégy: „ P 7*20 Gyula—Békéscsaba—Szarvas Mezőberénybe P 2*10 Tértijegy „ P 3'80 Hajdúszoboszlóra P 6*50 Tértijegy „ P 11'— Szeghalomra Tértijegy „ Debrecenbe Tértijegy „ P 3-90 P 6*- P 7-50 P 13*— Gyula—Kéíegyháza—Elek X 12-40 i. Gyula városháza é. X 8 55 13*20 h. Gyula városháza é. 7-45 13-20 i. Békéscsaba Cs.-sz. i. 8-25 13*26 i. Gyula Kossuth-tér é. 7-41 14*14 é. Kondoros i­7-19 13*55 é. Kétegyháza p.-u. i. 7*10 14*55 é. Szarvas i­6*35 14*25 é. Elek községháza i. 6*40 X csak hétköznap közlekedik. Menetjegy: Kondorosra 3*30. Szarvasra P 4"10 Tértijegy: „ 5*30. „ P 6*50 Menetjegy: KétegyházáraP 150. Elekre P2 Tértijegy: P 2.40. P 3­Ingatlanforgalom Csonka András gyulai lakos, Szent Be­nedek 7. szám eladta oláhréti szántóját Styr Péter és neje Oláhrét 49 szám alatti lakosok­nak 1000 pengő vételárért. — Hurguly János Gyula, Gyöngyössy utca 4 szám alatti lakos eladta lakóházát Papp András és neje gyulai lakosoknak 1350 pengő vételárért. — Dávid Gyula Mátyás király utca 3 szám alatti lakó­házát eladta Benkő Lidia Tomcsányi ut 52: szám alatti lakosnak 5000 pengő vételárért. — Csatlós Gyula Újkígyós, Hosszú utca 99 szám alatti lakos eladta gyulaeperjesi szántó­ját Hódi János és nejének Újkígyós, Kossuth- utca 233 szám alatti lakosnak 1350 pengőért. — Mogyorósi Rezső Gyula, Szép utca 7 szám alatti lakos eladta lakóházát Bujdosó Katalin- és Csete János gyulai lakosoknak 1800 pengd vételárért. — Tarkó Gábor és társai gyulai,. Kerecsényi utcai lakosok eladták oláhréti szántójukat Styr Péter és nejének Oláhrét 4 szám alatti lakosoknak 22C0 pengő vételárért. — Ludvig Mihály Thesarovits utca 4 szám a. lakos eladta pejréti szántóját özv. Béres Fe- rencnének 500 pengőért. — Illyés Imre és tár­sai gyulavári i lakosok eladták oláhréti szán­tóját Szász Gábor és neje gyulai lakosoknak 2:550 pengő vételárért. Ántalóczy Nándor és neje hajduszoboszlói lakosok eladták gyula: lakóházukat Jászói István és neje gyulai, Kór­ház utca 20 szám alatti lakosoknak 4000 pen­gőért. — Budás Mózes Oláhrét 40 szám alatti lakos eladta oláhréti szántóját Styr György és neje Oláhrét 45a szám a ati lakosoknak300 pengő vételárért. *4 szobfö,­iadé. üvegezett folyosóval és terasz, összes mellékhelyiségekkel f. évi november hó 1-re 880 1— Megtekinthető délután 1 a-S—1 g-4 óra között Corvin-utca 10 sz. alatt. Értekezni lehet dr. Fényes Péter ügyvédi irodájában délután 3—5-ig Árpád-utca 20 szám alatt. Tőzsdei árfolyamok: Aligns?,tus 18-án. Készárupiac irányzata barátságos volt. Búza (tiszavidéki) 79 kg. 20.25—20.65. Búza (tisza- vidékil 80 kg. 20.40-20.75 Rozs 19.10—19.30. Takarmányárpa 16.50-17.—. Zab 17.------17.10 Ten geri, morzsolt 12.-----12.10. Buzakorpa 11.40—11 .50. Biborheremag — .Határidőpiac irányzata barátságos volt. Tengeri szeptem­berre 11.68—11.70. APRÓHIRDETÉSEK. Ügyes ketliző lányt (oroló) azonnali {elvé telre keresek, aki leg­kevesebb heti 130 tct. árut csinál. írásbeli ajánlatot kérek Benyáts Emil Harisnyagyára, Debrecen, Csapó-u. 42. 858. 2—2 cs.v. 2 szobás, fürdőszo­bás (előszoba, veranda, stb.) luxuslakás okt. vagy nov. 1-re kiadó. Dr. Karácsonyi-u. 5. sz. a. Megtekinthető a délutáni órákban 867. 2—3 v.cs v. A Szabados-féle ce­mentárugyár telekkel együtt azonnal eladó. Értekezni lehet Báró Wenckheim Béla-utca 5 szám. 882 1-3 ­Küíönbejáratu bú­torozott szobát keres tisztviselő a beiváro- ban. Címeket a ki­adóba kérünk le­adni. Két egymásbanyiló csinosan bútorozott, szoba 2 személynek is kiadó, estleg teljes ellátással. Karácsonyi János-u. 2. Kapu alatti bejárat. 883 1-10 BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott : Dobay János könyvnyomdájában GYULA.

Next

/
Thumbnails
Contents