Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-08-08 / 178. szám
4 BÉKÉS 1937 augusztus 8 Beszélgetés egy gyula! öntöző kisgazdával Mig a sajtóban egymásután megjelenő cikkek az Alföld öntözésének problémájáról közölnek szakszerű véleményeket, addig Gyulán az Élővíz-csatorna mentén a Bodoky-ma- jortól egész a Veszei-hidig húzódó földek mentéu lakó, mintegy 25 kisgazda hosszas, nehéz és szívós munkával megteremtette alapját az öntöző gazdaságnak és ina már oly szép eredményeket mutatnak fel, hogy hetenként egy vagon paprikát tudnak Bécsbe küldeni, azonkívül naponta 50—60 mázsa zöldpaprikát Budapestre. önszorgalomból, összetartásból és egymás tanításával elérték azt, hogy melegágyi kertészetüket olyan tökélyre fejlesztették, hogy a budapesti piacon a primőrök terén már az elsők közé küzdötte fel magát salátájuk, uborkájuk és paprikájuk. Ä napokban alkalmunk volt beszélgetni az egyik öntöző kisgazdával, aki arra a kérdésünkre, hogy hányán és milyen területű földön és milyen eredménnyel gazdálkodnak, munkatársunknak a következő feleletet adta : — A gyulai Élőviz-csatornának Bodoky- major ás Veszei-hid közé eső szakaszán körülbelül huszonöt kisgazda öntöz velem együtt. Az öntözött földterületek nagysága két és tiz hold között ingadozik. Főképpen paprikát termelünk. Másodsorban jön a paradicsom, káposzta és burgonya. Üborkát csak melegágyban primőrnek termelünk. Én magam öt kisholdat öntözök. Egész gazdaságom nyolc kishold. Az öt öntözött hold terméséből tartom fenn magamat feleségestül és két gyermekemmel együtt. Két 18 év körüli állandó munkást is foglalkoztatok, akiknek havonta 86 pengőt fizetek készpénzben, azonkívül természetesen teljes ellátást is kapnak. Az év legnagyobb részében még a szükséghez képest egy-két munkást is alkalmazok, akik ha férfi a munkaerő két pengő ötven fillér, ha nő egy pengő és ötven fillér napidijat és kosztot kapnak. Rezsim havonta körülbelül kétszáz pengőt tesz ki. 1931-ben megvettem a testvéremtől két hold földet, beszereztem egy motort az öntözéshez és igy 4600 pengő adósságot csináltam. Azóta, hál Istennek sikerült annyira vinnem, hogy már csak 600 pengővel tartozom a bankba. Családommal együtt is megélünk, egyszerűen ugyan, de nem nélkülözünk s mindez kikerül nyolc kishold földből. Ennek ellenében igaz az, hogy nekünk öntöző kisgazdáknak keményen meg kell dolgoznunk egész évben. Nyaralni csak decemberben érünk rá egy hónapig. Ilyenkor kis is használjuk az időt disznótorozással egy kis másfajta szórakozással, de az uj év első napja után már ott vár bennünket a nehéz melegágyi munka. Nehéz ez a munka, de már annyira megszoktam, hogy nem is tudnék máskép élni. A többi gazdatársai nem kapnak kedvet az öntözéshez ? — kérdeztem a beállott beszédünkben az értelmes kisgazdától. — Na, nem mondhatom, hogy el vannak ragadtatva az öntözéstől, - kaptam a feleletet, mert félnek a „piszmogó munkától“, ük még mindig csak azt szeretik : ősszel elvetni és nyáron aratni. Egyszerűbb az, mondják ők. Hát egyszerűbbnek tényleg egyszerűbb, de kérdem a szerkesztő urlól. hogy tudnék én harmadmagarnmal megélni nyolc kishold főidből és még négy munkásnak is állandó kenyeret adni, ha nem piszmognék az öntözéssel. Végezetül az iránt érdeklőd em, hogyan jött rá az öntöző gazdálkodás jövedelmező KIHcsöiiökeá folyósít 803 1::v előnyös feltételekkel. Elfogad betéteket betétkönyvecskére vagy folyószámlára, kedvező feltételek mellett. Ezüst és aranypénzt bevált Idegen pénzt vesz, elad és átutal Tűz stb. biztosításokat felvesz Tűzifa részletfizetésre is kaphat). gyulai fiókja Városházával szemben. voltára és honnan sajátította el azt. Ezekre a kérdésekre a következő feleletet kaptam : — Már fiatal legénykoromban sokszor elnéztem az akkor még bulgárok által knlti- vált öntözést. Megpróbáltam én is. Az apám földjén kaptam úgy három lánc körüli földet és abban bulgároktól ellesett módon paprika- és paradicsompalántákat ültettem és csak úgy vederrel öntözgettem. Sikerült is szép kis költőpénzt szereznem magamnak. Azután jött a háború. Végigverekedtem. Fogságban is voltam. Amikor hazajöttem, első dolgom volt, hogy folytassam megkezdett munkámat. De ekkor már öntöző csatornákat építettem és a kutból felhúzott vízzel ‘öntöztem nyolcszáz négyszögölet. Bevágott az is. Azután megnősültem. Összeálltam a sógoraimmal és megkezdettük nagyban az öntözést. Ekkor bolgárkerékre is tellett. Lassan, holdanként nagyob- bitottam az öntöző gazdálkodást s ma már ott tartok, hogy öt holdat öntözök és a vizet motorral emelem ki a Körösből. Mi, akik itt öntöző kisgazdák vagyunk, még ma is összetartunk. Együtt beszéljük meg jövő terveinket, s ha valamelyikünk el tud lesni valahonnan életképes, kipróbált dolgot, azonnal közli lobbi társával. így azután egyesült erővel igyekezünk a legtöbbet kihozni az áldott magyar földből s ezzel párhuzamban az irányban is dolgozunk, hogy mennél több szegény munkástársunkat tudjuk részeltetni biztos és folytokos munka révén állandó és emberséges munkabérben. Kik Gyulán a legnagyobb adófizetők ? Gyula megyei város adóhivatala most állította össze a kimutatást arról, hogy az 1937 évi együttes adó előírás alapján ki az a tiz adófizető, aki együttes adóban a legnagyobb összeget fizeti be Gyula város adóhivatalának pénztárába. A kimutatás alapján közöljük a tiz legnagyobb adófizető nevét, valamint 1937 évi együítes adójának összegét is. 1. Gróf Almásy Dénes nagybirtokos 2. Síébert András hentesárugyáros 3. Gyula megyei város nagybirtokos 4. Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület 5. özv. gróf Woraciczky Jánosné nagybirtokosnő 6. Első Gyulavárosi Takarékpénztár 7. özv. Diósi Lajosné háztulajdonosnő 8. Gyulai róni. kath. egyház háztulajdonos 9. Titz Reinhardt háztulajdonos 10. Willi János háztulajdonos Amint a fenti kimutatásból láthatjuk, az ' legnagyobb együttes adóból a háztulajdon után fizetik a ! összeget 54.499 14.874 10.749 9.557 7.126 5.315 5.270 5.031 3.754 3.580 Gyulán. 29 fillér 04 „ 61 „ 90 „ 80 40 V 27 V 21 46 80 V TT-irrni ü- tfTThinifiTiiiiiTiiiiiriiiiiniiiii llll■llllll■wlmillll■Él'^■llI— Tömegesen végzik ki a szovjet vezetőit A szovjetoroszországi terrorhullám nem akar véget érni. Újabb és újabb tömeges letartóztatások történnek, A letartóztatási hulláin most elsősorban a földmivelés vezetői ellen irányul, akiket azzal vádolnak, hogy ők az okai az egyre rasz- szabbodó terméseredményeknek. Állítólag rossz cséplőgépeket bocsátottak a földmivelés rendelkezésére és többhelyütt egyáltalán nem voltak kéznél kellő számban gépek, úgyhogy a búza megromlott. A szovjetorosz sajtó a Kaukázus vidékén végrehajtott újabb tömeges agyonlövésekről számol be. Az áldozatok első csoportját az északkaukázusi vasút alkalmazottai képezik. Egész „kémcsoportokat“ lőttek agyon az utóbbi napokban ezen a vidéken. Letartóztatták Viktorov tengernagyot, a a csendesóceáni flotta főparancsnokát, továbbá Borisenko ezredest, az ukrán tankcsapatok parancsnokát és Petrovszki tábornokot, az ukrán hadsereg főparancsnokát. Az angol lapok újabb hírekben számolnak be a moszkvai külügyi népbiztosságban végrehajtott tisztogatási akcióról, a GPU újabban letartóztatta Laskievics-ot, a külügyi népbiztosság népszövetségi osztályának vezetőjét és Babazin-t, a népjogi osztály főnökét. Franco nagykövete Magaz márki spanyol nagykövet átnyuj- tolta megbízólevelét Berchtesbadenben Hitler j kancellárnak Hitler kancellár a nagykövetnek a következőket mondotta : — A német nép élénk rokonszenvvel kiséri a spanyol nép hősies küzdelmét és a spanyol állam kiépítésére irányuló fáradozását Mind a német nép, mind én magam őszintén kívánjuk, hogy Franco tábornok seregének sikerüljön kiküzdenie a szabadságot a spanyol nép számára s ezzel elhárítania azt a veszélyt, amely Spanyolország határain túl egész EuróHitler katiccilániál pát fenyegeti. — Osztom azt a felfogást, hogy népeinket szorosan összekapcsolja a közös cél : a nemzetközi kommunizmus bomlasztó erejének leküzdése. Jókívánságaimat küldöm a spanyol kormánynak abban a törekvésében, hogy kiépítse a spanyol nép sajátosságának és hagyományának megfelelő nemzeti Spanyolország és Németország közötti gazdasági kapcsolatok kiépítése és az árucsere minél nagyabb mértékbeli való növelése. Ä vörös repftivk aago) hajói bombáztak A „British Corporal“ nevű 6972 tonnás hajóját a hajó kapitányának rádióközlése szerint az algíri tengerpart közelében bombázták. A hajó benzinrakománvával útban volt Anglia felé. A bombázás fél 6 órakor kezdődött és 6 óráig szünet nélkül tartott. A súlyos incidens következményeit e pillanatban még nem lehet megjósolni. Az angol tengernagyi hivatal közlése szerint a támadás Spanyolország délkeleti partvidékén, a valenciai kormány birtokában lévő Almeria és Kartagena kikötője között, az északi szélesség 36 foka és 53 perce és a keleti hosszúság 2 foka és 25-ik perce által keresztezett ponton történt. A hajó kapitánya megállapította, hogy a gőzöst vörös repülők bombázták. A repülőgéptámadással egyidejűleg a gőzöst egy hajó is ágyuzta. Tekintettel arra, hogy a repülőgépekről kétségtelenül megállapítható volt, hogy azok a vörös légirajhoz tartoztak, feltehető, hogy a támadó hajó ugyancsak a vörös flottához tartozott. Ä hajó az ágyúzás első perceiben S. O. S. jeleket adott le. A hajó segélykérése azonban csakhamar megszakadt, mert a bombázás következtében a rádióberendezés teljesen tönkrement. A „British Corporal“ befutóit az algiri kikötőbe. Ugyanakkor egy olasz hajót a tengernek csaknem ugyanazon a pontján támadták meg a repülőgépek, mint az angol tankgőzös. Az eddigi hírek szerint az olasz hajó nem szen- j vedett komolyabb sérüléseket, a hajó kapitá- i nya súlyosan megsérült, állapota életveszélyes