Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-07-30 / 170. szám
Ciyqla, 1937. fnlins 30 péntek LXIX. évfolyam 170. szám BÉKÉS Szerkesztőség és kiadóhivatal Gyula Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 32. Politikai napilap Főszerkesztő; DOBAY FERENC Előfizetés egy hóra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér Pius pápa a kommunizmus ellen XL Pius pápa 1937. március 19-én adta ki az Encikiika Divini Redemptorist, amelyben figyelmezteti a katolikus hivőket a kom munizmus veszélyeire. Az encikiika tiszta képet nyujta a kommunista elvekről és az ellene való küzdelemre pozitív eszközöket jelöl meg. A pápaságnak ez a harci riadója elsőrangú fontosságú tekintélyénél és komolyságánál fogva is. Nem meglepő tehát az az erőteljes visszhang, amelyet az egész világ keresztény társadalmában keltett A kommunizmus minden más keresztényellenes irányzatnál mérgezőbb veszélyt rejt magában, mert nemcsak mint teória gyökeresen ellenkezik a keresztény felfogással, erkölcsi és társadalmi törvényeivel, hanem furfangos propagandamódszereivel és ügyes, tetszetős beállításaival nem egyszer sikerült megnyernie olyan katolikusokat, akiket nem világosítottak fel kellőleg, s nem figyelmeztettek a tanban lappangó veszedelemre. Az encikiika megvilágítja a kommunista elveket, követi fejlődését a materialista filozófián és a marxista világnézeten keresztül s bemutatja, hogyan valósítja meg a természetes és az isteni világrenddel kiáltó ellentétben álló elgondolásait az egyén, a család, a politika és szociális közösségekben. A pápa fájlalja azt a hihetetlen közömbösséget és érthetetlen hallgatást, amellyet a sajtó oly hosszú ideig tudatlanságban hagyta a közönséget a kommunizmus veszélyei és borzalmai felől. Amióta égetőbb problémává lett, amióta Európa testén mindjobban érezhetővé válik a kommunista szellem romboló hatása, minden józan gondolkozásu egyénnek fel kell figyelnie és teljes erővel küzdenie ellene. Nemcsak a keresztény vallás elveit és doktrínáit foglalja Írásba a pápa, hanem praktikus eszközöket is jelöl meg a kommunizmus elleni küzdelemre szellemi, erkölcsi és társadalmi téren. Ezek a megállapítások megvilágítják a valódi keresztény szellemet, ahogy azt minden hívőnek saját életében meg kell valósítani. Foglalkozik a társadalmi rétegek egymásrautalásával s a munkás és munkaadó viszonyával. Körvonalazza a keresztény jótékonyság feladatát, tárgyalja a szociális nevelést és hangsúlyozza a különböző társadalmi osztályok együttműködését a közös jó érdekében. Az encikiika álláspontja a munkásproblémára vonatkozólag az egyes hivatáskörök megszervezése a munkaadó és a munkások tömörülésével. Ez a szervezet magába foglalja az alkalmazók és a bérmunkások képviseleteit, amelyek feladata a szakmák közös érdekeinek szolidáris vezetése, Ez az elgondolás természetszerűleg következik a kereszténység szelleméből, amely mindig ápolta a korporativ eszmét, ly módon kívánja megszüntetni az osztályharcot is, a különböző társadalmi osztályokat összhangba hozni és együttműködésre birni. A módszer, amelyet az encikiika hirdet, kiváltképpen az államra ró feladatokat és tőle kíván minden törvényes, megengedett és becsületes eszközt felhasználni, amely elősegítheti a közös csapás elhárítását és a métely kiirtását. A hívőknek pedig kötelességévé te szí, hogy buzgón és fokozottabb mértékben Szem előtt tartsák a keresztény társadalmi rend törvényeit, amelyek a munkaadókra és a munkásokra komoly erkölcsi felelősséget rónak. Különösképpen szól Pius pápa azokhoz a katolikusokhoz, akik már megmételyezett, vagy legalább is megcsapott a kommunista szellem. Kérve kéri őket, hallgassák meg atyai Szavát és vegyék komolyan. Ne ringassák magukat illúziókban, mert semmiféle kiegyezés nem lehetséges katolicizmus és a kommunizmus között, bármilyen tetszetős elméletek is hangzottak el különböző körökben A keresz- tényellenesség nem véletlen és esetleges jelenség a kommunista ideológiában. Szervesen és szükségképpen hozzátartozik a lényegében materialista világnézet természetéhez, amely a vallást csak néphiedelemnek tekinti. A pápai verdikt határozott és megalkuMár ismételten örömmel állapítottuk meg, hogy Gyulán milyen kedves képet ad az utaknak a virágszegély. Szerdán délután kimentünk a város virág kertészetébe, hogy köze lebbről megismerkedjünk a sokak által any- nyit kifogásolt intézménnyel. Dr. Varga Gyula polgármester kalauzolása és Válint László főkertész szakszerű magyarázatai mellett jártuk végig a telepet, melyről mindenek előtt azt kellett megállapítani, hogy elsősorban nem virágkertészet, hanem egy kifogástalan szak- szerűséggel kezelt gyümölcs- és díszfaiskola és konyhakertészet. A virágkertészeti rész már csakis maradványa a réginek. Amióta ugyanis a belügyi iniszter a virágkertészek érdekeire való tekintettel megtiltotta, hogy a városok eladás céljaira termeljenek virágot, azóta csak annyi virág terem a városi ker- tészetben, amennyi a város saját szükségleteire kell. Innen kerülnek ki a népkert, a terek és útszegélyek virágszőnyegei, gruppjai, innen kerülnek ki, amint már említettük, az utak virágszegélyei. De még igy is, lecsökkentve szemgyönyörködtető látvány a magastörzsü és bokorrózsák szinegyüttese, a kánák izzó szinorgiá ja, a petúniák illatfelhőbe burkolt erdeje, a díszcserjék sorfalai és a többi szép virág álma a pazar természetnek. Az ábrándoslélek sajnálkozva látja, hogy a még részben meglevő, de már végleges kitermelésre szánt rózsatelepeken több a bab mint a rózsatő. Megkérdeztük dr. Varga Gyula polgár- mestert, hogy a Bonyhádi utón kívül kerül-e meg virágszegély máshova is. A legközelebb a Szent István utón szándékozunk virágszegélyt létesíteni, hangzott a polgármester felelete. Ez az ut ugyanis elég széles arra, hogy a forgalom akadályozása nélkül virág- és bokor még pázsitszegéllyel ellátható legyen. Az ilyen utdiszitéseknek nemcsak szépészeti jelentősége van, hanem mint porfogó is hasznos szolgálatokat tesz. A város készségesen tele pitene ilyen parkszalagot a város minden utján. Ennek azonban több rendbeli akadálya van. Nem minden ut elég széles arra, hogy ott a virágszegély részére elegendő hely álljon rendelkezésre, máshol a lakosság nem annyira fegyelmezett, hogy az ültetvényt megbecsülné : sertést, tehenet, aprójószágot legeltetnek az utcán, sőt, amint azt az utcai fásításnál tapasztaltuk, szándékosan rongálják, pusztítják a növényzetet. De nagy akadály az is, hogy nincs a városnak vízvezetéke és — sajnos — a mai viszonyok mellett csak a messze jövő álma a gyulai vízvezeték. VirágAz angol királyi pár a koronázási ünnepségekre szerdán reggel Belfastba érkezett. A királyi látogatás az ir szabadállam és Észak- irország határán incidenst robbantott ki. Több ember — valószínűleg ir köztársaságiakról van szó — merényleteket követett el a távbeszélő és téviróvezetékek ellen. A távbeszélő- és táv iróforgalom megszakadt. Punkaik közelében felrobbantották a vasúti töltést, úgyhogy az ir szabadállam és Ulsvást nem ismer, amikor, kijelenti, hogy a kommunizmus lényegében rossz és a vele való együttműködés semilyen téren nem engedhető meg. Mindezeket a pápa szuverén te intélyével, elfogultság nélkül mondja, rámutatva, hogy egyedül a kereszténység Istent tisztelő és embert szerető szelleme és legmagasabb erkölcsi törvényei alapján lehet a szociális igazságot megvalósítani. ültetvényt pedig megfelelő öntözés nélkül fenntartani nem lehet. A ma meglevő virágültetvényeket a város egyetlen motoros fecskendőjével öntözzük. Ennek a fecskendőnek azonban igen sokféle feladata van. Mindenek előtt tüzoltófecskendő, azután uccai öntöző- autó, végül a parkok ültetvények öntözését is ez látja el. Jobban kihasználni már nem lehet. Még ez is csak úgy sikerül, hogy a Göndöes-kertnek saját vízvezetéke van. Bizony már csak tűzrendészed szempontból is ránkférne legalább még egy autó. Tovább menve a városnak a vágóhíd mögött levő kertészeti telepén, szép faiskolák kötik le figyelmünket. A vezető főkertésztől nyert felvilágosítás szerint 4000 nemes szilvafa csemete áll eladásra készen és újabb 4000 növekvőben van a későbbi igények kielégítése végett. A gazdák szívesen veszik a városi kertészet csemetéit, mert tudják, hogy egészséges kiváló minőségű fácskákat kapnak. A város minden erejével azon van, hogy Gyulán olyan szilvafajtát honosítson meg. amely egyrészt legjobban megfelel a hely éghajlati és talaj adottságoknak, másrészt pedig olyan gyümölcsöt terem, mely kiállja a versenyt a boszniai eredetű importszilvával is. 2 3000 almacsemetét is láttunk, ugyancsak a helyi viszonyok mellett legjobban tenyésző fajtákat. Van körte-, barackcsemete, van őszibarack is. Ez utóbbin azonban meglátszik, hogy Gyula nem igazi hazája az őszibaracknak. Ott állnak szép sorban a város jövendő utcai árnyékát biztositó disz- és lomD- facsemeték is, melyekből 7—8000 kerül évente az utcára. Elsőrangú konyhakertészete is van a városnak. Három holdon zöldpaprika terem, melyből — bár ára a tavalyi alatt van, — már eddig is szép bevétele volt a városnak. Nagyon szép paradicsomtáblát láttunk. Az erős paradicsomnövények jófajtáju paradicsomból rekord termést ígérnek és ezzel ellensúlyozzák az áraknak a tavalyiakhoz képest az alacsonyvoltát. Káposzta, karfiol, bab, uborka, dinnyetáblák váltakoznak a közbe- közbe diszlő fenyőcsemeíe- és díszcserje csoportokkal. A lezsugoritott virágkertészet elmaradt hasznát nemes szőlőcsemete termeléssel pó tolja a város, amely akciónak előreláthatólag igen nagy sikere lesz. A nem egészen 30 kishold területű kertészetből a városnak évente átlag 7—8000 pengő tiszta haszna van. Mi csak azt sajnáljuk, hogy a virágkertészetet csökkenteni ! kellett. tér között be kellett szüntetni a vasúti forgalmat. Több vámépületet felgyújtottak. Gépfegyverekkel, puskákkal és pisztollyal felfegyverzett hét emberből álló csoport megtámadta a Belfastból Dublinba vezető ut egyik vámkezelő házát, amelyet gyujtóbombával elpusztított. A csoport tagjai a rohamlépésben közeledő rendőröket is megfutamították. Omaghban a rendőrség öt embert letartóztatott. Látogalái a gyulai utcai virágszegélyek szülőhelyén Súlyos zavargások Írországban