Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-06-24 / 140. szám
1937, juntas 24 3 BÉKÉS n i » n K. Várható időjárás a következő huszonnégy érara: Északnyugati, északi szél, változó felhőzet, helyenként, de inkább csak nyugati és keleten kisebb futózápor. A nappali hőmérséklet nem változik lényegesen. Éjjel kissé erősebb lehűlés. Kedden reggel a hőmérséklet 23, délben 27, délután 25. Celsius-fok volt. gyógyszertári inspekció- Junius 15től juntas 3i--ig a „Wieland Dénes“ gyógyszertár tart ügyeletes szolgálatot. Valódi Panama, Tropikál, Manilla Ladstäter kalapkülönlegességek, kizárólag csak VERES-nél kaphatók. „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 575 20—* Érettségi találkozó. 1927. évben a gyulai Rk. Reálgimuáziumban érettségizettek f. hó 28-án tartják 10 éves találkozójukat. Reggel 8 és 9 órakor ref. illetőleg kath. istentisztelet, utána 10 órakor az intézetben ünnepség. Este a Békésvár- megyei Kaszinóban vacsora. Az istentiszteletekre és a délelőtti ünnepségre az Öregdiák.Szövetséget és az érdeklődőket ez utoa hivja meg a rendezőség. 1—2 sz. v. Fürdőruha különlegességek, Első Hazai kö tőgyár gyártmányai, kizárólag csak VERES- nél kaphatók. Nor-Kok fürdőruhák eredeti gyári árban, 3*90 p tol. Törekvés bevásárlási helye, 0 havi hitel.. 577 20—* Á Méhkeréki Fogyasztási Ért. Szövetkezet vezetősége 1937. jultas hó 1-re kezdő belépésre nős 800 pengő óvadékkal rendelkező boitkezelőt keres, ki a korcsma kezelést is vállalja, ajánlatok, juntas 20-íg közvetlenül a szövetkezet részére ■címezve küldendők. Javadalmazás havi 3 százalék forgalmi jutalék és 25 pengő fix fizetés, természetbeni lakás, 1 szoba, konyha, 30 q. tűzifa, 100 liter petróleum forgalom 1000—1200 pengő körül, amely könnyen fokozható. 651.1—2 c*. v. 3a belei el vannak dugulva és gyomra rossz, úgy folyamodjék azonnal a természetes „Ferenc József* keserűvizhez, mert ez már csekély, •■alig egy pohárnyi mennyiségben is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen kitisztítja az emésztés Htjait s jó étvágyat és friss közérzetet teremt. Az orvosok ajánlják. 1—2 Habselyem, papiin, sport- és íenniszing újdonságok, valódi Joss gyártmány, kizárólag -csak VERES-nél kaphatók, gyári árak. „Törekvés’* bevásárlási helye, 6 havi hitel. 576 20* Megoldódott a Sajóból kifogott csecsemő- hulla rejtélye. Pénteken Saióiváuka község határában a Sajóból egy újszülött csecsemő hulláját fogták ki. A boncolás megállapította, hogy az újszülött élve került a folyóba és halálát fulladás okozta. A csendőri nyomozás kiderítette, hogy a csecsemőt Sajókaza községben dobták be a Sajóba és a g3rermek anyja Kaszab Piros 22 éves sajó- kazai leányanya. Letartóztatták és beszállították Miskolcra. Azt állítja, hogy nem ö dobta be a folyóba csecsemőjét. A nyomozás folyik. Női habselyem blnsok, combinék, hálóiu- gek Linón különlegességek, VERES-nél kaphatók. „Törekvés bevásárlási helye, 6 havi hitel. ' 574 20—* Borzalmas férfigyilkosság Tapolcán. Pinti József tapolcai nyugalmazott altisztet felesége, Ríeger Vilma álmában meggyilkolta. Az asszony alvó férjét denaturált szesszel leöntötte, a szeszes üveget a fején széttörte, meggyujtotta, majd egy konyhakéssel a fájdalomtól vonagló embert összeszurkálta. Piriti sérüléseibe belehalt. A csendör- ség elfogta a gyilkos asszonyt és a királyi ügyészségnek átadta. Tropikál cipö-külöulegességek, szandáléit ajdonságok, fehér cipők Liehtman és Dixi gyártmány, kizárólag csak VERES-nél kaphatók. ..Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitei. 578 20—* Teljes vasárnapi munkaszünetek. Nógrád és Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék törvényhatósága a minden községben és minden szakmában behozandó teljes vasárnapi munkaszünet mellett foglalt állást. Ennek megvalósitása végett feliratot intéztek az iparügyi és kereskedelmi miniszterhez. Ezt a határozatot hasonló eljárás céljából megküidötték az ország többi törvényhatóságainak is. Az indokolásban a pihenés szükségességére és a vallásos élet lehetővé tételére hivatkoznak. Ki látta a meteort. Budapestről jelentik: A meteorologiai intézet felkéri mindazokat, akik hétfőn este negyed 9 óra tájban az égbolt nyugati részéről lefelé haladó meteort látták, hogy tapasztalataikat az intézettel közölni szíveskedjenek. Cim: Budapest, II., Kitaibel Pál-utca. A belügyminiszter a mai napon benyui- totta „A városi számvevőségi szolgálat“-ról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat lényege az, hogy a törvényhatósági jogú és a megyei városok számvevőségi szolgálatát a jövőben állami tisztviselők fogják ellátni. A városi számvevőségi szolgálatnak államosítása nem csorbítja a városok önkor- mánzzati jogkörét; nem is jelenti egy uj intézmény bevezetését, hiszen a vármegyék Erőteljes, vérmes, kivér emberek igyanak reggelenként felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet, mert ez rendes gyomor- és bélmüködést biztosit, lényegesen előmozdítja az emésztést és az anyagcserét s a vérkeringést az egész szervezetben megélénkíti. Az orvosok ajánlják. 9—* számvevőségi szolgálata már 1902. óta államosítva van. A városi számvevőségi tisztviselők egy külön — országosan egyesitett — létszámot fognak alkotni. Egyébként pedig kinevezésük, képesítésük, s szolgálati viszonyaik tekintetében a vármegyei számvevőségi tisztviselőkre vonatkozó jogszabályok lesznek rájuk irányadók. zana, Orozco és más fontos helységei a bilbaói iparvidéknek. Nagy jelentősége van ennek a vidéknek abból a szempontból is. hogy ez Európának egyik legnagyobb jelentőségű vasérc bányavidéke, amely a francia és angol hadiipar szükségletének jelentékeny részét látta el eddig. A többi fronton jelentősebb esemény nem történt, kivéve az ostremadu- rai szakaszt, ahol a vörösök súlyos vereséget szenvedtek. Hiszen gondoltak az elvfcársak arra is, hogy holmi alkotmányos fejbe és oldalba molesztrálásal védik meg a képviselő elvtársaknak, roár- már a megsértettség határáig billent mentelmi jogát. A kitünően fegyelmezett elvtársak a körülmények alapos mérlegelése mellett úgy látták, hogy az a harminc pár nyilasököl, még csuffáteszi a marxista öklök ezreit. Mit tesznek ilyenkor a jogrendes alapra felsorakozó nem tudom, hányadik internacionálésak ? Szépen elvonulnak a színtérről be az alkotmány sáucai és a párthelyiség falai mögé és tartanak egv gyönyörű szép gyűlés", de még milyen szépet! Cccc! Igaz, alig fértek be egy néhányat!, de ahányan voltak legalább miud befértek. És milyen sz vszerint szidták ott a főszolgabírót, aki mm aprította fasirozottá az ádáz nyilasokat, ha nem még nekik is szólásszabadságot biztosított, ezeknek a terrorfiuknak! Azaz, hogy hát jól van no, terrorfiuk. akkor voltak valamikor, amikor Szamuely vigyázott velük az alkotmányos rendre, de hát mit emlegetnek ezek a diktaturások mind g elmúlt dolgokat. Tessék tudomásul venni, hogy az alkotmányt egyedül ök védik és felfordulást, forradalmat, diktatúrát, nemzetpusztulást, népnyomort csak egyedül és kizárólag vörös alapon lehet Magyarországon csinálni, különben vége az ezeréves alkotmánynak. Nahát ! A cseplesi szerződéseket Gyulán Péteriéikor, vagy az aat követő vasárnapok egyikén szokták megnyitni. A munkásság az idei részaratásai és csépléssel nem jár rosszul. A gabona jó közepes termést igér, bár kevesebb lesz előre láthatólag a tavalyinál, kisboldonkint 6 7-9 mázsára lehet számítani. —■ Kiadó ! -----ÍO O négyzetméter nagyságú üzlethelyiség, esetleg hozzá külön irodával és nagy raktárral (műhellyel), vagy háromszobás modern lakással, Petőfi-u. 5 számú bérházban. 649 2-6 Dj községi végrehajtó. Szeghalom község képviselőtestülete juntas 18.-án tartott ülésében Pap Lajost választotta meg községi végrehajtónak. A megválasztott uj végrehajtó hadiárva. gä Csak most bontakozik ki a maga teljességében annak a vereségnek a nagysága, amelyet a baszk és vörös csapatok Bilbao- nái szenvedtek. A katasztrofális vereség után a nemzeti csapatok, amelyek most rendszeresen szálljak meg Biscaya tartomány egész területét, jóformán sehol sem találkoznak komoly ellentáliással. Szinte kardcsapás nélkül a kezére került Amurrie Nahát, ezt se hittük volna, hogy a rend- fenntartó erőkkel rendelkező főszolgabíróval szemben Mezőberényben a szociáldemokrata párt védte meg a miskolci csata oroszlánszívű vezérével, Reisinger Ferenc elvtárs higgadt, megfontolt vezetése alatt az alkotmányos, a törvényes rendet ! Hát ez már igazán kön»ycsorditóan megható ! Igaz, hogy ezt a Népszava Írja, igaz az is, hogy a minap mi már megírtak a történteket a valóságnak megfelelően, igaz az is, hogy Reisinger Ferenc Miskolcon más legénynek bizonyult, meg még az is ősi igazság, hogy a farkas a szőrit de a szokását soha, dehát a mai modern világban ki törődik olyan idejét niult fogalmakkal, mint igazság, meg valóság ? Tessék csak szépen bevenni mélyen tisztelt elvtársak, hogy a lekes 2000 főnyi elvtársi tömeg méltóságteljes, néma megvetéssel válaszolt a 20—30 főnyi piszlicsár nyilas okvetetienkedésére. Igaz. hogy az elvtársak többezres tömege eleinte megkísérelte egyesült, fegyelmezett orditással tulkiabálni a hepciáskodó kis nyilastársaságot, de hát kénytelenek voltak belátni, hogy ennek a maréknyi nyilaskompániának olyan hanganyaga van, hogy az elvtársak sok vihart átvészelt sokezer hangszála csak szelíd suttogást tudott mi- velni a nyilas hangorkán mellett. nemzetiek Arréta, Barambio, LeVeszélyben az alkotmány Megkezdődött az aratás Gyulán Az aratás megkezdésének ideje általában junius 29-e Péter—Pál napja. Az idei szokatlan meleg májusi időjárás következtében a gabona hamarabb beért és az aratás Gyulán junius 19-én már megkezdődött. Olyan általános aratási szerződéskötés nincs Gyulán, mert csak két nagyobb gazdaság van: a városé és a Neumann János féle. Ebben a két gazdaságban egy kishold gabonát 11. vagy 12-ik részért aratnak le asszerint, hogy őszi, vagy tavaszi vetés-e. Azonkívül természetesen kapják a szokásos komenciót. A város gazdaságában általában 11 kis holdat arat egy ember. A kisgazdák általában szóbeli szerződéseket kötnek aratóikkal, melyek általában kedvezőbbek, mert hisz mindössze 1—2 holdról van szó. ÁllamosítjüU a vidéki városok számvevőségi szolgálatát Az egész biscayai tartomány a nemzetiek kezén van