Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-06-20 / 137. szám

193V juntas 20 BÉKÉS 3 Az öntözés és Széchenyi Károly gróf FIGYELEM! Tekintettel a tűzifa magas árára, vegye meg szénkályháj át EMHŐ FERENC cégnél, ahol a Mereur Hiteliroda útján 6 havi hiteire készpénz árban 611 7 15v kapható. Úgyszintén zománcozott tűzhelyet, mindennemű vas- és fes­tékárut, építési auyagot, betonárut Szabott árakon ölesén és jól vehet! ? I Felhívás a SiáElulajdonosolhoz Az Országos Frontharcos Szövetség gyulai Főcsoportjának vezetősége felkéri a gyulai háztulajdonosokat, hogy az Erdélyi Sándor-ut, Árpád-utca, Vármegyeház, Sír. Wenckheim Béla-utca, Kossuth-tér és Bony- hádi-ut mentén házaikat folyó hő 20-án, vasárnap a frontharcos zászlóavatást ün­nepség fényének emelése végett nemzeti szinü zászlókkal díszítsék fel. Rajics Szvetiszláv újvidéki bánt lelőtték A dunai bánság helyettes bánja Rajics Szvetiszláv ellen pénteken délután revolveres merényletet követtek el. A merénylő egy elbocsátott falusi jegyző, a tett elkövetése után agyonlőtte magát és meghalt, mig a helyettes bánt súlyos sebesülésekkel vitték kórházba. A merénylet az újvidéki báni palotában történt és amikor a báni hivatal alkalma­zottjai berohantak a helyettes bán dolgozó- szobájába két lőtt sebbel eszméletlenül ta­lálták íróasztala mellett Rajics Szvetiszlávot, mig Paolovics Pavie holtan feküdt a földön. ■MWBaaaWUIIJMIflBlllBIBIIIIIIlllill Ilii Iliin I Fahéjcsempészeket fogtak el Jó fogást csinált a gyulai pénzügyőrség, amely csütörtökön egy csempésztársaságot fülelt le, amelyik 8 bála (5 q) fahéjat csempészett át Románia területről, a határon és gépkocsival Bu­dapestre akarta éppen szállítani. A nyomozás folya­matban van s annak befejeztével részletesen is­mertetjük az ügyet. Az aranyifjuság nyaraltatásának megkönnyítése céljából, az Első' Gyulai csőtésztaáru üzem mélyen leszállított árak mellett ajánlja készáruit. I kg. metélt vagy kocka fehér áru 52, egy tojásos 56, kettő tojásos 64 fillér. 1 kg. csőtészta (oiakk.rú d) fehér áru 56, egy tojásos 62, kettő tojásos 68 fillér. 1 kg. rudtészta (spaghetti) fehér áru 56, egy tojásos 62, kettő tojásos 68 fillér. 1 kg. házi gyűri tarhonya fehér áru 52. egy tojásos 58, kettő tojásos 61 fillér. Levestészták: Eperlevél, lebbencs, gége, kis kocka és kagyló három tojásos 74 fillér. Az összes tésztanemQek 0 gg. lisztből és friss tojásból készülnek, miért is pártfogást kér EUD GM CiÉSZIflifiil ÍZEM Hatvan-utca 11 szám. Helyi eladókat felvesz! 612 7—ló* Megkezdődött a kétegyh&zai egészségiláz építése Pénteken az Országos Közegészség- ügyi intézet két mérnöke Vass Elemér és Fejér Gyula érkezett Kétegyházára a hely­színi szemle megtartása céljából. Ennek megtörténtével az építkezés megkezdődött. A „Békés“ junius 13,-i számában „Az Alföld öntözése a túloldal szemléletében“ címen egy cikk jelent meg. Ebben a cikkben — egy újonnan meg­jelent gazdasági szaklap nyomán — foglalkoztunk gróf. Széchenyi Károly egyik cikkével és olyan konklúziókat vontunk le és olyan reflexiókat fűz­tünk a cikk állítólagos tartalmához, amelyek nem­csak igaztalanok, hanem méltatlanok is Széchényi Károly grófhoz. Ezt nem helyreigazitási kötelességből, nem sajtójogi felelősségrevonástól való félelmünkben állapítjuk meg, hanem igaz örömmel és abban a meggyőződésben, hogy mindenkinek becsületbeli kötelessége nyíltan elégtételt szolgáltatni annak, akit, ha vétlenül is, de méltatlanul megbántott. Örömmel tesszük ezt a nyilatkozatot, mert igazán tudunk örülni annak, ha ott ahol ellenfelet véltünk velünk szemben állani váratlanul nagytu- dásu, önzetlen, nagy munkabírású és helyesnek elfogadott problémák megvalósítása érdekében si­kerrel küzdeni tudó, vezetésre hivatott küzdőtár- sat találunk. A magunk részéről egyet ismételten meg kell állapítanunk, azt t i., hogy egyetlen monda­taim nem lehet megbíznunk azoknak, akik a túlol­dalról állandóan a legjobbal! értesültséget szokták hangoztatni. Mindig abból a szempontból kell köz­leményeiket vizsgálni, hogy milyen tendencia ér­dekében mennyit ferdítettek. Széchenyi Károly gróf nemcsak, hogy nem ellenzője az öntözés minél szélesebb keretű mie­lőbbi megváló-itásának, hanem az alföld probléma komplexumának egyetemébe beállítva hosszú évek óta szóval, Írásban, gyűléseken és értekezleteken, uj- sághasábokon minden lehetőt megtesz arra. hogy ez a kérdés, ha lehet, még a kormány által kon- templált ütemen és mértéken tulmenöleg minél ha marabb és minél nagyobb mértékben megvalósul­jon. Ha azt mondjuk, hogy minden lehetőt, ez Széchenyi Károly gróffal kapcsolatban nem keve­Gyulai miivész szép sikeréről kaptunk hirt. Értesülésünk arról szól, hogy Biró György gyulai festőművész a Műcsarnokban rendezett reprezentativ tárlaton, a Nemzeti Képzőművészeti kiállításon három képet állí­tott ki. Ezek közül az „Esti hangulat“ címűt a Társadalmi Egyesületek szövetsége bronz­éremmel tüntette ki. Ezen felül két képet eladott, az egyiket a Műcsarnok igazgató­sága vette meg kisorsolás végett, a másikat Eszterkázy Károly gróf. Örömmel számolunk be a fiatal gyulai művész szép sikeréről. Biró György éveken át volt a Gyulai Művészek és Mübarátok Ha mostanában az utcán jár-kel az em­ber azt látja, hogy leányok, fiuk, asszonyok és emberek a gyulai korzón csoportokba ve­rődve tárgyalják a vasárnap délután tartan­dó frontharcos népünnepély gazdag és válto­zatos programját. Találkozót adnak egymás­nak a Göndöcskertbe, ahol csekély busz fil­léres beléptidij mellett igazán vig hangulat­ban szórakozhat egész késő esti órákig, s a borhalászat, újfajta szögbeverés, kugli-ver­seny, zsákbafutás, lepényevés, liszt-fuvás és a többi derűs müsorszámok vógigpröbálása után a cigány és katonazene vig muzsikája mellett részt vehet a legszebb szórakozásban a konfetti és szerpentin csatában, s mindezt csekély húsz filléres beléptidij mellett élvez­heti. Este nyolc órakor azután megnyílnak a Gondöeskerti pavilion termének ajtajai és a táncra éhesek reggel négy óráig hódolhat­nak a szenvedélyüknek. set jelent. Tudását és a legmagasabb társadalmi, politikai ós közgazdasági körökig szétágazó össze­köttetéseit felhasználva olyan kérdéseket segített a megvalósulás stádiumába, amelyeket azelőtt mint elérhetetlen álmokat emlegettek. Csak egy-két dologra mutatunk rá, amelyeknek nagy hordereje talán első pillanatra meg sem tetszik, de az ered­mények igazolják. Budapest — ugy-e? — a világ egyik leg­gyönyörűbb városa. Az idegenek az utóbbi időben felfed-zt^k. A Dunapart tündérpauorámájának cso­dálatára messze országokból eljönnek. És a legu­tóbbi időkig a legelőkelőbb luxusszállodák ablaka alatt ott gomolygott a dunai kikötő hajóinak füst­je és még ma is ott zug, csenget, nyikorog a villa­mos. A megszálló külföldiek a szálloda másik ol­dalára menekülnek, hogy aludni tudjanak. Széchenyi Károly gróf nem nyugodott addig, mig a fővárosi közmunkák tanácsánál keresztül nem vitte, hogy a hajóállomás elkerült, a vil­lamos közlekedést rövidesen autóbusz váltja fel és a-Dana partján virágszönyeg lesz. Szenvedélyes virágkertész a gróf és kezde­ményezésére rövidesen megépül az állandó virág- kiállítási csarnok, fedett teniszpálya, amely a külföldi hires versenyzők nyomán sok külföldi ér­deklődőt is hoz majd Magyarországra. Az ő kez­deményezése a fizető vendég akció is, amelynek eredniényeképeu az elmúlt kétévhez, kétmillió pen­gő került Magyarországba. De mint Klebelsberg Kunó gróf munkatársa, elsősorban az alföld problémáinak fanatikusa. Gróf Széchenyi István sarja gróf. Széchényi Károly és ugv érzi, hogy a legnagyobb magyar leszármazottjának lenni súlyos örökség, amely tu­dást. fáradhatatlan munkát és önzetlenséget igé­nyel. A gróf vármegyénk, sőt városunk lakója és mi megisme-ve egyéniségét, munkásságát büszkék vagya k rá. Egyesülete nyári tanfolyamának növendéke. Sok, nehéz küzdelmet kellett kiáltania, sok kitartásra, céltudatos munkára volt szük­sége, mig képei bekerültek a legjobb magyar művészek alkotásai közé. Biró György állta a küzdelmet ifjú lelkesedéssel. Tanult, dol­gozott, pedig a mindennapi élet gondja is elég súlyosan nehezedett rá, de ö bízott ön­magában, bízott művészetében és ime ki­tartásának eredmény a jutalma. Szívből köszöntjük sikere alkalmából szükebb pátriánk művész fiát és kívánjuk, ez az eredmény csak kezdete legyen a szép sikerek hosszú sorozatának. A reggelig t^rtó tánc, a báli nyári éj­szaka holdsiitéses hangulata, az egymásra találás kellemes emlékei a népkerti magas gyantaszagu fenyvesei alatt, mindez csak öt­ven fillér személyenkint. Jöjjön el mindenki, mert jó mutatás és szórakozás mellett még segit letörölni egy—egy könnyet a barázdás frontharcos arcokról. Legyünk ott mindnyájan! Egy jőmegjelenésfi diiolgáló kisasszonyt azonnal! belépésre felvesz a L/NDENBERGER cukrászda. 635. 2—3 Gyulai művész díjul nyeri a Nemzeti Képzőművészeti Kiállításon Nagy az érdeklődés a vasárnap délutáni frontharcos népünnepély iránt

Next

/
Thumbnails
Contents