Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-06-19 / 136. szám
4 BÉKÉS 1937 junius HP Vármegyei kis hírek Békéscsaba: Varga Vilma békéscsabai és Pál József kevermesi kisgyermekeket kartörés miatt a kórházba szállították. A szerencsétlenség játék közben történt. — A csabai képviselőtestület uj tagjai: Vitéz Jánossy Gyula polgármester betöltötte a város képviselőtestületében elhalálozás folytán megüresedett két tagsági helyet és dr. Szalay József helyébe vitéz Bóka István nyugalmazott tábornokot, dr. Pollner Aladár helyébe pedig Láng Gyula vésztői tanárt, il'etve ennek megbízottjaként Hudi József kormányfőtanácsos-bankigazga- tót hívta be a képviselőtestületbe. Rö- vidlejáratu hitel a békéscsabai hizlalók részére. A Székesfővárosi Állatvásár Rt. értesítette a hatóságot,' hogy a érdekeltek részére 6—8 havi időtartamra hitelt folyósít állathizlalás céljára. A hitel összege 500 — 1000 pengő körül mozog, melyet kisebb hizlalók is igénybe vehetnek. Orosháza: A község határában és környékén erős jégverés pusztított s a közeli Kiskirályság községben a búzában 90, a tengeriben 50 százalékos kárt okozott. SPORT Tenisz Gyulán lesz a csapatbajnok! dönlff. Most már végleges a KEAC. és GyAD. közti megállapodás a vasárnapi teniszmérkőzés ügyében. A szegedi egyet misták többszörös vidéki bajnok csapata, s az idén a szegedi csopoit győztese a kővetkező játékosokkal indul a csabai csoport győztes gyulaiak ellen döntő küzdelemre: Dr. Csermák Ernő, Máhr Igar, Kuhsz László és Bernáth István. A GyAC részéről Dávid 1., Dr. Berényi 1. Dr. Komjátszeghy E., Dr. Raskó S. és Scher L. veszik fel az érdekesnek Ígérkező, nehéz küzdelmet a vendégekkel, mégpedig 4 egyes és 2 páros já tékbar. A rendezőség a közönség kényeimére a központi fekvésű és árnyékos gimnáziumi pályákon bonyolítja le. a versenyt d. u. fél 4 órai kezdettel. Jegyek vasárnap d. e 10-ig elővételben kaphatók a Draskovich és Scheibert trafikban d. u. 3-tól a pályán. Ülőhely : 1 P. (elővételben 80 f.), állóhely: 50 f., diákjegy : 20 fillér. Gyulai piaci árak: I. Terménypiac. A hűvös idő, az eső és a közeli aratás szép reménye kicsalta a termelők tartalékgabonáját a píréra. A Kossuth-téren tartott ünnepély miatt a gabonapiac helyéül a Honvéd utcát jelölte ki a város. A hosszú és széles utca egész a Szert Imre térig zsúfolásig megtelt Gyu’a és a környék kisgazdáinak gabonanemüvel roskadá- sig megterhelt kocsijaival. Ilyen nagy kínálatot rég nem láttak Gyulán. Dacára annak, hogy a külföldi nagy Európai és Amerikai gabonapiacok az állítólag nagy méretű kanadai gabonarozsda miatt szilárdak, itt a helybeli kereskedelem látva az óriási kínálatot igyekezett lenyomni az árakat. Alátámasztotta az erős lanyhulásra hajló tendenciát az is, hogy az országos bő esőzés és hűvös idő mindenütt megjavította a terméskilátásokat és valószínűvé teszi a túlkínálat folytán országosan fellépő lanyhulást a gabonanemüek terén. Az árak egyébként a következők voltak : búza 18—18-30, árpa 13—13-50, tengeri 10 — 1020. Sertéspiac: Süldő 70 kg.-os párja 70—75 pengő, 11. a. kövérsertés 72—76 fillér kg.-ént. li. Baromfipiac: Csirke 1*10, kacsa 0-95, tyuk 0 85, liba D05, tojás 0 90 pengő kilógrammonként. Amilyen túlkínálat jellemezte a gabonapiacot, éppen oly kevés volt a felhozatal a baromfipiacon. Ennek oka az, hogy a sürgős mezőgazdasági munka miatt nem érnek rá a gazdák arra, hogy baromfiukat a piacra hozzák. Oka ezenkívül az is, hogy a export ellanyhulásával az árak nyomottak és hogy kevés még az exportképes aprójószág. Ennélfogva a kínálat minimális volt és a vidéki barom fikereskedAV kefxecei üresen álltak. RRávaut. autóbuszmenetrend* Érvényes 1937. május 22-től 1937. október 2-ig. Gyula-Békéscsaba 5-30 5'55 •+ VI. 27 Gyi 10-20 10- 55 11- 00 .—IX. 8 ila-Sa 12-40 1310 közötti tegliai indul érkezik W v.-napok om-P Gyula városháza Békéscsaba Csaba szálló Békéscsaba MÁV. p.-u. on és ün.-napokon közi. Menetjegy üspftklaif ány - K ajduszobo érkezik indul V 1*10 P. szírt -1 8-55 8*25 Menettj Dekret 13-10 12-45 12-39 1-90 P. ÍCE1 12-40 indul Gyula városháza érkezik 8-55 X 5 f 5a 605 13-20 Békéscsaba Csaba-szálló 8-15 18 05 21-20 623 13-39 érk ezik Békés indul 7"56 17-47 21-02 639 13-55 Mezőberény 9) 7-40 17 31 2046 723 14-40 „ Szeghalom p.-u. V 6-53 16-47 2002 7’53 15-05 V Füzesgyarmat 15 6"25 16-17 19-32 8 33 —- — •» Püspökladány Rákóczi-szálló 55 1537 18-52 915 — ■ — V Hajdúszoboszló w 14 53 18-10 9-55 —- Debrecen Arany Bika-szálló1415 17-30 X csak hétköznap közlekedik, t csak vasár és ünnepnap közlekedik, az 5 és 5a járatok Békéscsaba p.-u-n adnak csatlakozást a 18 30, illetve 21.47 órakor induló vonatokhoz. Menetjegy: Békésre P 1'70 Mezőberénybe P 2'10 Szeghalomra P 3"90 Tértijegy: „ P 3'20 Tértijegy „ P 3‘80 Tértijegy „ P320 Menetjegy: Füzesayarmat P 4' - Tértijegy: P 7-20 Gyula—Békéscsaba—Szarvas Hajdúszoboszlóra Tértijegy „ P 3-80 P 6-50 P 11Debrecenbe Tértijegy „ Gyula—lí étegyháza—Elek P 6 — P 7-50 P 13-X 01 x 12-40 i. Gyula városháza é. 8 55 13-20 i. Békéscsaba Cs.-sz. i. 8-25 1414 é. Kondoros i. 719 14-55 é. Szarvas i. L 6-35 13-20 13-20 13- 55 14- 25 X csak hétköznap közlekedik. Menetjegy: Kondorosra 3"30. Szarvasra P 410 Tértijegy: „ 5'30. „ P 6 50 Gyula városháza é. | 7"45 Gyula Kossuth-tér é. I 7*41 Kétegyháza p.-u. i. f 7’10 Elek községháza i. I 6"40 Menetjegy: Kétegyházára P 1"50. Elekre P 2 — Tértijegy: „ P 2.40. „ P 3 — Meghívás. A „Hangya“ Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet a Magyar Gazdaszövetség Szövetkezeti Központja kötelékébe tartozó Gyulai „Hangya“ fogyasztási és értékesítő szövetkezet 1937 évi június hó 27-én d. u 3 órakor az , Egyesült Katolikus és Polgári Körben évi rendes közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 24. § a élteimében meghivatnak Ha a közgyűlés a megjelenő tagok csekély száma miatt határozatképtelen lenne, ugy a közgyűlés 1937 évi Julius hó 4-én fog* megtartatni, mely — tekintet nélkül a tagok számára — határozatképes ksz. NAPIREND: 1. Múlt évi üzleteredményröl szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemi ől való rendelkezés. 5. Az igazgatóság kiegészítése. 6. Felügyelöbizottság vá asztása. 7. Az igazgatósági tagok illetményeinek megállapítása. 8. Netaláni indítványok. 1936 évi december 31-én a tagok száma 51, üzletrészeinek száma pedig 82 volt : az év folyamán belépett 21 tag 21 üzletrésszel. A felügyelöbizottság által megvizsgált évi mérleg a bolthelyiségben kifüggesztett és mindenki által megtekinthető. Kelt Gyula, 1937 junius hó 15-én. 684 1-1 Az Igazgatóság. FÜRDŐRUHA különlegességek megérkeztek. Óriási választékban. Olcsó árak. NÓR-KOK fürdőruha garantált színtartó, különleges fazonokban P. 3.90 gyár által megszabott árban kapható a TANAI divatházban. „Merkur“ bevásárlási helye. 573, 6 —* v.cs. APRÓHIRDETÉSEK. Ecsedi-utca 34. (Újváros). Mely áll 4 szoba előszoba, iürdőszo- ba, konyha, éléskamra, mosókonyha, virágos- kert és gazdasági udvarból és mellékhelyi ségekből. Gyár-utca 22. komfortos ház, mely áll 4 szoba, hidróforos fürdőszoba, konyha, éléskamra. virágoskert, gazdasági udvar, nagy gyű mölcsöskert és meliék- kelyiségekből. Bonyhádi-ut 6. teljes komfortos ház, mely áll egy 5 szoba, előszoba, hidroforos fürdőszoba, konyha, vízvezeték, éléskamra, mosókonyha pince, Egy 2 szoba, előszoba, konyha, élés kamra, parkírozott viráNYÁRI goskert, baromfi udvar,, nagy gyümölcsöskert és mellékhelységekből. Zöldfa utca 9 számú ház, mely áll 3 szoba, konyha, 2 éléskamra, virágoskert, gazdasági udvar és mellékhelyiségekből. Kedvező fizetési feltételek mellett eladók, esetleg kiadók. Értekezni VERES divatáru cégnél. Városház-utca 1, vagy Bonyhádi-ut 6. 589 8—* Erkel-tér 1 számú házban emeleti lakás aug. 1-re kiadó. 579-3* kcsv Tomcsányi-utca IC sz. ház eladó Ért. ott pénteken és vasárnap. 1 3 B—BMWM—■— ■ ÚJDONSÁGAIM női, férfi és gyermekcipőben megérkeztek, szandál és fehér cipők olcsón és nagy választékban kapható a TANAI divatházában. 461. 16—*k. p. v„. BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.