Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-05-01 / 97. szám
A BÉKÉS 1937 május í Csongrád törvényhatósági bizottsága a kubikosok szakmunkásnak való minősítését kérte (A „Békés“ munkatársától.) Csongrád törvényhatósági bizottságának Kozma György főispán elnökletével tartott közgyűlésén Csergő Károly dr. alispán megemlékezett arról, hogy Szentes város most ünnepli a jobbágyság felszabadításának 100 éves évforduló, át. Az alispán a közbiztonságra vonatkozólag je lenti, hogy a szélső baloldali agitáció nyugtalanította a vármegyét, de a hatóság erélyes intézkedései a köznyugalmat bebiztosították. Bejelentette, hogy Csongrád vármegyében nagyszabású közmunkák és útépítési munkák indulnak meg és utalt arra, hogy a kubikosok kenyerét veszélyezteti, hogy más foglalkozásúak is földmunkát végeznek. Szükségesnek tartja, hogy a kubikos munkát szakmunkának minősítsék és csak olyanok dolgozhassanak földmunkánál, kik arra hatósági igazolványt kapnak, vitéz Vára- di László az Alföld iparosítását sürgette. Végül elhatározták, hogy a közegészség- ügy megjavítása és a zöldkereszt mozgalom szolgálatainak kiterjesztéséért üdvözlik Johan Béla államtitkárt. (libán Bilbao felé Eibar még lángokban áll, Durango végleg a nemzetiek birtokába került (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A nemzeti csapatok folytatják előnyomulásukat az északi harctéren Bilbao felé. A bilbaói baszk kormány elhatározta, hogy Franciaország és Anglia segítségét kéri a polgári lakosság elszállításához. A nemzetiek kezébe került Eibar városa a legborzalmasabb pusztulás képét mutatja. A város, amelyet a menekülő köztársasági csapatok felgyújtottak, még mindig lobogó lánggal ég. Megerősítik azt a hirt, hogy a nemzeti csapatok Durangó városát most már végleg birtokukba kerítették. iKÓGtiPSZALAtiÜt vegyen DOBAY kSnyvkereskedésében. Gyulai aoyakonyv. Születtek: Csóka Mihály és Rácz Rozália fia József Csatorna-utca 21. — Leiszt József és Beleznay Mária fia József Józsefbene- dek 111. Biztosítsa előjegyzéssel könyvnap könyveit MAVAUT TÉLI DOBAY JANOS köny vkcresk e d ő n é I. MÁVAUT AUTÓBUSZ-MENETREND Érvényes 1937. március 21-től 1937. május 21-ig. BÉKÉSCSABA—GYULA 8.25 12.45 ind Békéscsaba Csaba-szálló érk. 1035 13.10 845 13.10 érk. Gyula városháza ind. 10 00 12.40 •Menetjegy P 110 Menettérti jegy P 190 BÉKÉSCSABA—SZARVAS x X 3.20 — ind. Békéscsaba Csaba-szálló érk. 8.20 — 4.14 — érk. Kondoros községháza ind 7.29 — 14.55 — érk Szarvas Árpád szálló ind. 6.45 z X — Csak hétköznap közlekedik Menetjegy Kondorosra P 2 20 Szarvasra P 3.40 Menettérti jegy „ P 3.80 „ P 5.50 BÉKÉSSZENTANDRÁS - KUNSZENTMÁRTON-(TISZÁKÉRT)-LAKYTELEt*? 12.54 * 13* 2 16'55 ind. Békésszentandrás érk. * * 7-24 8 32 1603 5 15 13 15 '3 35 17-18 — ind. Öcsöd érk. — 7-07 810 15‘4l-r 21-30 4.35 | 5 40 13.40 1400 17 40 — ind. Kunszentmárton ind. — 6-40 7-45 1510 16 30 21-05 608* | 14-30 ért. — érk. Tiszakürt ind. — 6.10 1 14 35* 1 — 5.50 14.55 — —érk Lakytelek p. uind. — — 615. — '510 — Menetjegy: Öcsödre P - 80, Kszmárlonba P 1 60, Tiszakürtre P 2 90, Lakytelekre P 3 40 BÉKÉSCSABA-MEZŐBERÉNY-SZEGHALOM-FÜZESGYARMAT- BERETTYÓUJFALU—DEBRECEN 600 13 20 ind Békéscsaba Csaba-szálló érk. 8.15 1705 6- 6 13-36 érk. Békés Korona-szálló ind. 7.58 16-49 6-34 1355 érk Mezőberény piactér ind. 7 40 1637 29 1444 érk. Szeghalom templom-tér ind. 6.47 15-30 | 15 05 érk. Füzesgyarmat községháza ind. 6.25 I 8 50 — érk. Berettyóújfalu p u. ind — 1405 ío-io — érk. Debrecen Arany Bika-szálló ind. 12'45 Berettyóújfalu p. u. és Debrecen között a Debreceni Helyi Vasút Rt. autóbuszai közi. Menetjegy : Békésre P 1'—, Mezöberénybe P 1.60, Szeghalomra P_3.20, Menettérti jegy: „ —— „ Menetjegy : Füzesgyarmatra P 3'80, B.-uifalura Menettérti jegy: „ P 6'70, • P 2-50 P 6'50, Debrecenbe P 10.—, P 5-50 P 7-50 P 13 — BÉKÉSCSABA—GYULA—KÉTEGYHÁZA—KLEK 1245 13 20 13- 55 14- 25 — ind. ind. érk. érk. MEZC Békéscsaba „Cssba“ szálló Gyula városháza Kétegyháza p. u. Elek >TUR—TURKEVE—KISUJSZÁLLz érk. érk. ind. ind is 1035 745 7'10 640 — 5 45 6.15 915 9.35 10.10 17.05 17.50 ind Mezőtúr piac tér érk. Turkeve piac tér érk. Kisújszállás p. u. érk. ind. ind. 7.45 7.15 6.40 7.02 1625 15-55 NÁUAUI HMeltséSéii, Beüoscsaöü il„ forene I-tor 2. ieleloo: 2Alkalmi járatokra kényelmes autóbuszok bérelhetők.-33. Dologházra Héli a gyulai törvényszék egy veszedelmes csavargót (A „Békés“ munkatársától.) Kapota József lakhely nélküli csavargó ellen négyrendbeli vádat emelt a gyulai kir. ügyészség, többrendbeli lopás és sikkasztás miatt. A gyulai kir. büntetőtörvényszék Unghváry-tanácsa a megtartott főtárgyaláson egyesítette a négy ügyet. A főtárgyaláson azután kiderült, hogy Kapota József sorozatosan követte el lopásait és sikkasztásait. Különösen Szeged és Orosháza környékén operáit. Üzletszerüleg űzte a lopásokat és a sikkasztást. Több ízben körözték, mig végre sikerült elfogni. A törvényszék bebizonyitottnak látta, hogy a vádlott részben üzletszerüleg iizte a vádbeli cselekményeket, részben pedig a vádlottat megrögzött bűntettesnek minüsitette s ezért szigorított dblogházra Ítélte s ennek legrövidebb tartamát három évben jelölte meg. Mellékbüntetéskép a vádlottat 5 évi hivatal- vesztésre és politikai jogainak ugyanezen időtartamra való felfüggesztésére Ítélte. Az ítélet jogerős. A vádat hangai dr. Szabó Gusztáv ügyész képviselte. A gyulai pénteki piaci árak : A gyulai gabonapiac árai: búza P. 17.70-18-00 árpa „ 14.00—15-00 zab „ 15.00—16.00 tengeri „ 10.30—10'60 tökmag „ —.---------.— bükköny „ —.—------.— A felhozatal kicsi, forgalom gyenge. Az irányzat: lanyha volt. A baromfipiac árai : uj csirke kg.-ént 1*40 őszi „ W 1-30 liba W 1*30 kacsa 1*10 gyöntyuk V 1*— pulyka 0.80 tojás 0-83 vad V> — Tojás darabonként 4 fillér. A ui cs. a ara 10 fillérrel esett Az irányzat lány Tejpiac : Tej literenként 16 fillér, tejfelnek literje 1 pengő, a túrónak kilója 40-50 fillér volt. A sertéspiac árai : kövér I. rendű P. 0"90-0"92 » H. „ „ —-80-0*85 . » ni- » . 0-70- 0-75 Választott malac párja 30 00—40-00 fél éves soványsertés párja P. 50—00 1 « 100-120 F A kereslet csendes volt. Az irányzat lanyha volt. Zöldségpiac : Bab 30, borsó 18, lencse 60—70, kel 40* hagyma 6, fokhagyma 40, alma 20—UiO, káposzta 16 20, répa 10, petrezselyem 14—16. aszaltszílva 55-60, burgonya- 10, karalábé 8r karfiol 2—4, uj hagyma 3—4, spenót 16-18. galambbegy 3—5, hónapos retek 6-10, saláta 8-10 fillér volt. ványpa éléskamrába, konyhába igen szép színekben kapható DOBAY «IÄNOS könyvkereskedésében. Két darab gerébtokos ablak 330 cm. széles, veranda, vagy fólyósózárásra alkalmas és egy mühelyhelyiség, vagy raktár kiadó. Városház-utca 21. 433. 1 — 2: BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA. I