Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-05-01 / 97. szám

2 BÉKÉS 1937 május 1 Megsemmisítette a tábla a ISenko-ügyben a gyulai törvényszék által hozott Ítéletet (A „Békés* tudósítója jelenti.) A motor- biciklis tyuktolvaj, Benkő .József és társai bűn­ügyében felebbezés folytán tartott tárgyalást a szegedi Ítélőtábla és formai okokból meg­semmisítette a gyulai törvényszék Ítéletét az ezt megelőző eljárással együtt. Mint ismeretes, a törvényszék november végén Benkő Józsefet 4 évi fegyházra, 100 pengő pénzbüntetésre és 5 évi jogvesztésre, ifj. Horváth Sándort és Csste Bélát 3—3 évi fegyházra és 5—5 évi jogvesztésre, Benkő Jó- zsefné Bors Etel 2 és fél évi fegyházra és 5 évi jogvesztésre, Horváth Sándornét Kvanka Etelt 2 évi fogházra és szítén 5 évi jogvesz­tésre ítélte. Védő a keddi tárgyaláson kérte, hogy rendelje el a tábla az uj bizonyítást, Csete Bé­la védője ezenkívül hivatkozott arra, hogy vé­dence a kérdéses időben, illetve 1934-ig Szeg­halmon lakott, mégis bűnösnek mondták ki olyan időpontban Orosházán elkövetett bűn­cselekményre vonatkozólag is, amikor ő Szeg­halmon lakott. Nem tételezhető fel — mon­dotta a védő, hogy valaki Szeghalomról Oros­házára jár tyúkot lopni. A tábla végzése értelmében most újból kihallgatják az összes tanukat és sértetteket és a törvényszék is uj főtárgyalást fog tarta­ni s a megtartott főtárgyalás alapján uj Íté­letet kell hoznia. A vádlottak azonban továbbra is letartóz­tatásban maradnak. Harmóniára keli törekednünk — hirdeti Száll belügyminiszter (.4 „Békés“ tudósítója jelenti.) A Nemzeti Egység Pártja csütörtökön este Budapsten, a Pannonia-szálló különtermében vacsorát tar­tott, amelyen megjelentek a kormány tagjai közül Darányi Kálmán miniszterelnök, Kánya Kálmán, Széli József, Hóman Bálint, Lázár Andor, Bornemisza Géza miniszterek. Kelemen Kornél üdvözölte a párt névé" ben Széli József belügyminisztert, aki vála szában kijelentette, hogy örömének ad kife­jezést most, amikor négy év után hazajött, nem is olyan messziről, ide, a politika meze­jére. A súlypontot mindenben a harmóniára való törekvésben látja. A párt nem nélkülöz­heti az összetartást. Harmónia nélkül nincs pártfegyelem. Most amikor visszatér a régi barátok közzé, kívánja, hogy a pártban minél tökéletesebben fejlődjék ki. Krúdy Ferenc Tahy Lászlót, a Ház uj alelnökét, azután az uj államtitkárokat köszön­tötte, amire az ünnepeltek nevében Tahy László válaszolt Szalay László Takács-Tolvay József grófot és báró Láng Boldizsárt kö­szöntötte titkos tanácsosi kinevezésük alkal­mából. Takács-Tolvay József gróf volt az utol­só felszólaló, megköszönte kitüntetése alkal­mából a párt osztatlan bizalmát. A vacsora a késő éjszakai órákba nyúlt. A német külügyminiszter hétfőn Ftómába, érkezik (A „Békés“ tudósitóin jelenti). Neurath báró német birodalmi külügyminiszter hétfőn május -3-án Rómába érkezik, hogy viszonoz­za Ciano gróf külügyminiszternek az elmúlt év őszén Berlinben tett látogatását. Neurath bárót a német külügyminisztérium több fő­tisztviselője kíséri el Rómába. Szélhámoskodással vádolták meg a csabai állatorvost (A „Békés* munkatársától.) Goldstein István békéscsabai sertéskereskedő és Koczka András hajcsár, békéscsabai lakos ellen hatóság­elleni rágalmazás miatt emelt vádat a gyulai kir. ügyészség. A vád szerint Goldstein, Szirtes Jenő békéscsabai városi állatorvosnak, mert az egyik állatvásár alkalmával szabálytalan mar­halevele miatt a vásár területére őt állatjaival beengedni vonakodott, azt mondotta : „ne széihámoskodjoi: itt a doktor ur. Az a baj, hogy nem magával vizsgáltatom meg az állatokat.“ Ezek után mondotta Koczka András hajcsár azt, hogy : „bezzeg, ha a gazdám öt pengőt adott volna, akkor jó lenne a pakszus.* Goldstein tagadta a vádat. Ő úgy mon­dotta, hogj : „tudja a doktor ur, hogy én nem vagyok szélhámos.“ Koczka András tőre-» delmesen beismert mindent. A kihallgatott tanuk igazolták a vád tárgyává tett kijelen­tés elhangzását. A gyulai kir. büntetőtörvényszék Ung­vári-tanácsa csütörtökön megtartott főtárgya­lás után Goldstein Istvánt két hónapi fog­házra és Koczka Andrást 15 napi fogházra ítélte, de az ő büntetése végrehajtását három évig felfüggesztette. Délvidéki szabóipari kongresszus lesz Szegeden (4 „Békés* munkatársától.) Tavaly a dél­vidéki szabók Gyulán tartották meg évi kong­resszusukat, most, miután, a szegedi ipartes­tület ruházati szakosztálya tegnap este tartott ülésén elhatározta, hogy a Szegedi Ipari Vá­sárral kapcsolatosan május 26— junius 6 között délvidéki szabóipari kongresszust Szegeden tartják. Erre a nagygyűlésre meghívják a Sze­gedi Kereskedelmi és Iparkamara körzetéhez tartozó városok és községek szabóiparosait, az összes ipartestületek ruházati szakosztályait. A kongresszus a szabóiparral kapcsolatos kér­déseket, különösen a minimális munkabérekre vonatkozó ügyeket és az ezzel összefüggő problémákat tárgyalná más ipari vonatkozású ügyekkel együtt. Az a törekvés, hogy a dél­vidéki szabóipari kongresszus az egész délvi­dékre érvényes, egyöntetű fazonárakat álla­pítson meg. A tanonckérdés is a kongresszus tárgysorozatán fog szerepelni. Uj buzafajtával kísérletezik József kir. herceg (4 „Békés* munkatársától.) A napokban tartott vásárhelyi kiállításon József kir. herceg sokáig gyönyörködött a Gazdasági Egyesület által összeállított gabonagyüjteményben. — Negyven év óta foglalkozom vetőmag- nemesítéssel — mondotta a mellette álló Karasz Sándornak, az egyesület pénztárosának, majd érdeklődött, hogy miként vált be Vásárhelyen a bánkuti 1201-es. Ennek a magyar viszonyok­nak különösképen megfelelő buzafajtának a kitermesztésében nagy része van József kir. herceg gazdaságának is. — Egy-egy kalászból kikerülő magokkal folytatom a kísérleteket — magyarázta a gaz­dáknak — s közölhetem, hogy három év múlva ujtipusu búzával jöhetünk ki, amely még jobban alkalmazkodik majd a mi éghaj­lati viszonyainkhoz, mint a bánkuti 1201-es. Keveset használt Singer varrógép eladó Szent István-u. 9. Meghalt dr. Oláh Béla, a kiváló iró és újságszerkesztő (A „Békés* tudósítója jelenti) Nagy gyász érte a nagyváradi magyar újságíró társadalmat. Meghalt dr. Oláh Béla az „Erdélyi lapok“ ki­váló tollú magyar újságírója, akit azonban nemcsak szűk hazájában Nagyváradon, hanem az egész magyar földön ismertek. Elhunyta nagy részvétet keltett amerre csak ismerték Oláh Bélát és temetésén az egész megszállott részek magyarsága vett búcsút örökre az egyik legkiválóbb Írótól és nemes magyar hazafitól. Követésre méltó példa (4 „Békés“ munkatársától.) A „Békés­csabai viilamosmüvek igazgatósága Gerey László igazgató javaslatára elhatározta, hogy minden órabéres munkásnak, aki több, mint egy éve dolgozik az üzemnél, évenkint egy­heti fizetéses szabadságot engedélyez. Ez az elhatározás egyenlőre 50 munkást érint. líonyvsMsppa a előjegyzéséi kérem* »«BAY jÍnOS-) _________k önyvkeresk edő Ve szedelmes jéghegyek az Atlanti Óceánon (4 „Békés* hidósitója jelenti.) Az Ame­rikai Egyesült Államok jéghegyjelző irodája je­lenti, hogy az északi Atlanti Óceánon, az ujfoundlandi partvidék közelében óriási jéghe­gyek úsznak, amelyek közül egyesek magas­sága 60 méter a tenger színe fölött. A Belle Isle gőzös egy fél km. hosszúságú jégheggyel találkozott. Újvidék 300 házát elöntötte a Duna (4 „Békés* tudósítója jelenti) Az árvíz- veszedelem nagy és egész Dálszláviában még mindig folyton esik az eső. A száva nyolc helyen kiöntött Obrenovác környékén, a vá­rosban 618 ház áll víz alatt, de nagy a vesze­delem Újvidéken is, mert a Duna -iáradt és 300 házat elborított. A vasúti közlekedés Bel­grad és Nis között s onnan délre Görögország felé — ha nagy nehézségek árán is — lebo­nyolódik. A hivatalos jelentések szerint Dál- szláviában eddig 30.000 hold termőföld van viz alatt. utazási kedvezőién y. Vásárigazolvány és felvilágosítás kapható 1)1$ LUK divatáru Misiében Uzletáthelyezéi! Értesítem t. üzletfeleimet, hogy üzletemet Petőfi ucca 4. szám alól Városház-ucca& sz. alá (Diősi József üzlete mellé) helyeztem át. SCHENK-hirlapiroifíi.

Next

/
Thumbnails
Contents