Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-04-30 / 96. szám
2 B E £ E 'S 1937 április 30: Fel kell Jelenteni az ültetvények rongálóit Mm Hizeizi I)m § 5 OS-os 1 utazási kedvezmény. Vásárigazolvány és felvilágosítás kapható * m mik dSyatárii iizleie&efl Horthy Miklósáé keresztanyja egy anya huszonhármadik gyermekének (A .„Békés“ munkatársától.) Magyarszent- iván községben megható ünnepség zajlott le- Gallovich Árpád vasúti segédtiszt házában. A_ segédtiszt feleségének nemrég szütetett H hi^- szonharmadik gyermeke. A kisleány kérészt anyaságát a kormányzó hitvese vállalta és szép ajándékot küldött a kereszteló're, amelyet Virág Ferenc pécsi megyéspüspök végzett. (A „Békés“ munkatársától.) Városunk vezetőcégének nemcsak szép, de nagyfontos- ságu ténye az. hogy a város utcái és utai mentén fasorokat ültet. Már megemlékeztünk róla, hogy eléggé meg nem bélyegezhető vandál kezek nem átallják a kiültetett facsemetéket eltördelni, vagy egyéb módon pusztítani. Tudomásunk van arról is. hogy a Mátyáskirály útra vonatkozólag még Korossy főispán kezdeményezéséből szép parkosítási tervek vannak készen. Ezeket a terveket éppen a fentemlitett barbár pusztítástól félve nem merik-^ megvalósítani. A hatóságoknak nincs mód(A „Békés" munkatársától) Durkó Zsuzsanna 18 éves békési leány szerda délután három órakor marószódát ivott szülei békési, Csokonai-utca 7. szám alatti lakásán. A szódát felhígította s két decis, teli pohárból hajtotta fel. Tettétt észrevették s tejet itattak jában, hogy ezt a rut lélekre valló rombolást teljes mértékben meggátolják. Mindenesetre fontos volna, hogy az, akire a fapusztítást rá lehet bizonyítani, elrettentő példás büntetést kapjon. De a társadalomnak is össze kell fogni és a hatóságoknak segítségére sietni a növényzet védelmében. Akinek ilyen eset tudomására jut és a tettest is ismeri, tartsa erkölcsi kötelességének a rendőrségen való bejelentését. Elvégre mégsem tűrhető, hogy ilyen gonosztevők megakaszthassák a város külső szépségének és közegészségének fejlesztését. vele, majd orvoshoz vitték, akinek tanácsára beszállították a leányt a csabai kórházba. Öngyilkossági kísérletének oka kijelentése szerint az volt, hogy mostoha anyja szolgálná küldte s ez nem tetszett neki. ■ • _______ | ■■■■■IMII i 111 ■■■|||||| ■II > Ma réizédát ivott egy békési leány Szerencsétlenség a vésztői országúton Heles ikrei születtek egy spanyol asszonynak (.A „ Békés“ tudósítója jelenti) A valenciai Murcia nevű községben egy földműves felesége hét gyermeknek adott életet, s ezzel megdöntötte a kanadai ötös ikrek világrekordját. Egyébként az anya meghalt, az újszülöttek azonban élnek és egészségesek. (A „Békés“ munkatársától.) Súlyos baleset érte az egyik sarkadi cukrászt. Gaál József 37 éves sarkadi cukrász, szerdán délelőtt a Vésztő—Okány közötti útszakaszon haladt motorbiciklijével. Az egyik tanya előtt egy kutya át akart szaladni a motorbicikli előtt, 1 de olyan ügyetlenül, hogy a motor alákerült, A gázolás következtében a motorbicikli felborult, s Gaált is maga alá temette. A zuhanás következtében Gaál a jobb lábát törte. A sár-, kadi cukrászt beszállították a gyulai közkór- 1 házba. Könyv a leendő mesterek számára {A „Békés“ munkatársától.) Az Ipok az iparosok részére szakkönyvtár létesítését is tervbe vette. Ezen szakkönyvtár első kötete már meg is jelent. Cime: Közigazgatási ismeretek az iparosok részére. Ára ötven fillér. A most mestervizsgára készülődő iparos ifjak részére elengedhetetlenül szükséges. Célja az iparosmesterek tudásának és közjogi ismereteinek fejlesztése. Megrendelhető a Gyula és Vidéke Ipartestület jegyzőjénél, a hivatalos órák alatt a pénz előzetes lefizetése mellett. Köteles-e elengedni a munkaadó a tanoncot szabadságra ? (A „Békés“ munkatársától.) Tavaly óta fordult egyet a világ és egy csomó viz is lefolyt a Körösön s ami tavaly még szivesség volt a munkaadótól, hogy tanoncát engedje el a két hetes nyaralásra, ma már törvényes kényszer. A fiatalkorú tauoncok szociális védelmére megszületett az uj iparnovella 1936. VII. t. c. 22. §-a, amelynek 8, pontja értelmében, minden munkaadó köteles tanoncának évenként két hetes és a nyári hónapokra eső évszakban fizetéses szabadságot adni. A végrehajtási utasítás még azt is kimondja, hogy ebbe a két hetes szabadságidőbe nem tudható be a tanonc esetleges évközbeni betegeskedésének időtartama. Két héti szabadság jár nyáron teljes illetékkel a tanoncnak. akár volt beteg az év közben, akár nem. Gondolják meg a munkaadók azt, hogy a mai nehéz időkben testben és lélekben egyaránt ép. erős magyarokra van szükség. Ez ügyben is átirt az IPOK a Gyula és Vidéke [partestiilétének s felkérte, hogy az OTI. mélyenható Szociális tanonc-nyaraltatási akcióját a kebelébe tartozó iparosok között a legnagyobb aktivitással propagálja. Megjegyezni kívánjuk, hogy az OTI. tanonc-nyaraltatási akciója az idéo junius 15-től szeptember hó tizenötödikéig tart. Keveset használt Singer varrógép eladó Szent István-u. 9. Nagyban folynak az előkészületek a Ctyac pünkösdi országos versenyére (A „Békés“munkatársától.) Serényen folynak a Gyac május 16-i, pünkösd vasárnapi országos atlétikai versenyére az előkészületek. Azt már megírtuk, hogy a versenyen feltétlenül indulni fog Csák Ibolya a női magasugrás olimpiai bajnoka. A versenyen indulni fognak nagyobb számban a Mac atlétái. Többek között Szabó Miklós (2000 méteres síkfutás világbajnoka) dr. Darányi József (a kétkezes sulydobás világbajnoka) Gyenes Gyula (100 és 200 méteres síkfutás többszörös bajnoka) Rátonyi Sándor, Nagy Géza, Minai Mario. Á Gyac tárgyalásokat folytat több buda- i pesti egyesülettel, remény van arra, hogy a | versenyen részt fognak venni a B.B.T.E., Ö.T.E,'. és Beszkárt versenyzői is. Ma nyílik meg a Budapesti Nemzetközi Vásár Ma pénteken, április 30-án ország-világra szóló ünnepség színhelye Budapesten a tavaszi pompában ragyogó Városliget, ahol délelőtt 10 órakor megnyitják az idei Nemzetközi Vásárt. Mint Budapestről jelentik, teljesen felépült már a száztornyu csodaváros. Az árbocokon ott lengenek már a lobogók, messziről mutatva, hogy hol kaptak helyet kincses India, távol Brazília, a baráti Olaszország, a testvér Ausztria és a vadregényes Svájc meseszép kiállítási csarnokai. A zászlók díszesen hirdetik egyben a vásár nemzetközi jellegét is. Áll már a gigantikus, földig tarkaszinü üvegből készült kéttornyú főkapu, közelében helyet foglalt már a technika csodája, a minden kérdésre választ adó „Robotember“, megtartották már a megnyitó főpróbáját is, megállapítva azt is, hogy az idei vásár most már valóban mindenre kiterjedő ipari áttekintést nyújt és csodálatosan színes, de egyben megbízhatóan tökéletes tükre annak, amit magyar tudásnak, magyar művészetnek és magyar alkotásnak neveznek. Szendy Károly, a Székesfőváros polgár- mestere, a vásár társelnöke, a szemle után, amelyet a megnyitás előtt Éber Antal és Cho- rin Ferenc társelnökökkel egyetemben a vásár rendező nagybizottság tagjaival és a hatóságok képviselőivel tartott, általános helyeslés közben állapította meg, hogy az idei vásár uj, hatalmas fejlődést jelent a magyar vásárok történetében és oly gazdasági értéket, csodálatos látványosságot, amely minden bizonnyal el fogja nyerni a gazdasági tényezők elismerését és a nagyközönség osztatlan tetszését. Persze a vidéki közönség a vásár féláru utazási kedvezményével már a múlt szombat óta özönlik fel a fővárosba, ahol —- meg kell tárgyilagosan állapítani — olyan vendégszeretetben van része, mint még soha eddig. Ez érthető is, mert már mindenki tisztában van Pesten az idegenforgalom felmérhetetlen értékű jelentőségével, mindenki tudja, hogy a vendég a legnagyobb ur, következésképeu mindenki szívesen áll szolgálatára. A vásárigazolványok, amelyek tudvalévőén minden menetjegyirodában és a vásár minden tb. képviseleténél bárki által megszerezhetők, a féláron való utazáson kivtil színházakban, mozikban, fürdőkben, minden rangú szórakozási helyeken jelentős kedvezményeket biztosítanak. A szállodások, vendéglősök és kávésok ipartestületei határozatban kötelezték tagjaikat, hogy a vásár tartama alatt tilos az árak emelése. De megszépült a főváros képe is. Ä Citadella, a Halászbástya, a budai templomok, a Királyi Vár és a parlament kivilágitásá után most a Lánchidra is ezernyi villanyláng, került és a csodálatos fényekben tündöklő Duna valóban elkápráztató tündérlátványt nyújt a vásár ideje alatt minden este. Olyan csodálatosan szép a főváros, hogy mindenki addig igyekszik itt maradni, ameddig csak viszonyai megengedik. Féláron május 10-én, hétfőn déli 12 óráig lehet Budapestre érkezni. Visszautazásra a vasúti, hajó- és autóbusz- jegyek ma, pénteken délután 4 órától május 18-ig éjfélig érvényesek. Hirdessünk a „Békési-ben!