Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-01-14 / 10. szám
Politika! napilap Szerkesztőség és kiadóhivatal Gyula Városház-utca 7 szám Telefon 32. ^Csekk szám 54092. Főszerkesztő: • DOBAY FERENC T Felelős szerkesztő : DOBAY JENŐ LX1X évfolyam ÍO. szám Csütörtök 1937 január 14 Előfizetés egy hóra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér Dobay Ferencről £i közélett tényezőről, a főszerkesztő és lapkiadóról, a nagyiparosról, a bankigazgatóról az enyémnél hivatásosabb tollak emlékeztek meg. Nekem Dobalj Feriről, ez emberről lenne mondanivalóm, mint a Békés egyik legrégibb munkatársának. Arról a szeretetreméltó, mindenkinek rokonszenves, melegszívű emberről, akinek én is ismertem őt negyven éves barátságunk s pár évi rokonságunk ideje alatt. Sokan fogják nélkülözni az ő szivét, mely megszűnt dobogni Sokan, mert még ebben a dekadens korban is sokan vannak még, akik az emberi jóságot, szeretetet értékelni tudják. Ember volt a javából. A mai embertelen, szeretetlen és örömtelen időben úgy maradt itt köztünk ez a jó ember a kedves múltból, mint egy szikla a vizzuhatag útjában. Az emberi jóság sziklája, melyet az áradat még nem tudott lesodorni, hiába ostromolták azt tomboló erővel, féket nem ismerő romboló utjokban a zuhatag zajló, tajtékzó hullámai. Kidőlt ő is. A szikla se^ tud sokáig ellentállni az idők ostromának s az Ő kidőlte fölött is tovább harsognak a mai élet szennyes hullámai, melyek piszkos áradatukkal’elárasztanak, megsemmisítenek mindent, ami szépség, jóság, érték még a múltból maradt s amely még valahogyan elviselhetővé tette a mostani embertelen, rideg életet. Mindig csodáltam Dobay Feriben azt a kiapadhatatlan emberszeretetet, jóságot, türelmet és megértést, melyet az emberekkel való érintkezésben állandóan tanúsított. Az ő jóságának, szeretetének, türelmének nem volt határa. Ő, ha csalódott az emberekben való hitében, barátságában nem vette tragikusan a dolgot. A bölcsesség nyugalmával tért napirendre a dolog fölött, nem forralt bosszút, nem méltatlankodott. Egy megbocsájtó kézlegyintéssel intette le azokat, mely azt látszott kifejezni : — Mit vársz tőlük ?! Emberek! Gyarlók ! Esendők ! Miért haragudjunk a szerencsétlenre? Sajnálni kell őket! Ezekben az egyszerű tő- és csonkamondatokban nyilvánult meg az ő kiapadhatatlan nagy emberszerelete, életbölcsessége. Ilyen volt ő. Mérhetetlen türelinü, megbocsájtó, megértő, jótevője még azoknak is, akik azt meg sem érde- m®lték. Ezek a tulajdonságai vonzották köréje az embereket, Vannak tárgyak, melyek világítanak, foszforeszkálnak a besugárzott napfénytől s vannak lelkek, melyek fényt, meleget sugárzanak maguk körül a bennük túláradó jóság következtében. Mint ahogy a tűz világa, melege maga köré gyűjti a puszta vándorait, úgy gyűltek köréje az emberek, melegségre, szívre, megértésre vágyott. Ő nem hívta őket. Ő nem igen ment sehova. Maguktól jöttek hozzá az emberek, mert jólesett közelében lenni. Megnyugvást, békét talált az ember az ő közelségében. A kis szerkesztőségi szobában napról- napra felkeresték őt sokan. A legkülönbözőbb foglalkozású, rendű, rangú emberek. Ezek között ő dolgozgatva rakosgatva, levélrendező köteteit szortírozva hallgatta a panaszokat, vágyakat, reményeket, csalódásokat. Nem sokat beszélt, egy-egy zokszót vetett oda, lakonikus rövidséggel válaszolgatva a kitörésekre. E rövid, pár szavas mondatokban azonban mindig több volt az életbölcsesség, emberszeretet és megértés, mint igen sok ember órákra nyújtott üres beszédében. Nem volt harcos terméket. Passzív volt. A béke embere. Bölcs, megnyugvó személy, keveset beszélő, sokat gondolkodó. Nem kereste a népszerűséget s népszerű volt. Nem kereste az elismeréseket. de azok megtalták őt. Szerénységből épített maga köré falakat, de ezekből a barrikádokból mindig előszedték őt, ha szükség volt rá. Ha becsületre, emberségre, szeretetre volt szükség, akkor Dobay Ferit nélkülözni nem lehetett. Sokkal többet tudott, mint ameny- nyit elárult magáról. ízlése választékos üzleti, művészeti, irodalmi, közéleti tájékozottsága sokoldalú volt. Tapintata, em- berszeretete olyan volt, mint a kenőolaj, mindig enyhítette a súrlódási felületeket, sohasem volt harczkezdő, elégedetlenség- szitó. Szállóigévé vált kedves mondása, hogy „Mindegy az tisztelt X. ur.“ leszerelte a sanguinikusabb tüzelőket, levezette az emberek közt már-már kipattanni készülő villamos feszültséget. Foglalkozását, mesterségét nemcsak értette, de szerette is. A sokszorosító ipar minden ágazatának csinját-binját jól ismerte. Iparos mivoltára büszke volt, mint kereskedő pedig a legjobbat, legtökéletesebbet akarta nyújtani vevőinek. Nem volt „Olcsó János“, irtózott az olcsó bazárholmitól, a dömping-tömegáru tói. Ama kihaló félben levő kereskedő fajtához tartozott, amely inkább ráfizet a boltra, semhogy üzletét selejtes áruval degradálja. Ehhez pedig szív kell, pályaszeretet és rajongó lelkesedés a foglalkozás iránt. Nem a haszon a jó, hanem a renomé. Az Ő kiadmányai, melyeket gondos szeretettel kisért végig az első kiszedett betűtől az utolsó simításig, országos viszonylatban is számottevők Voltak, s üzemének megbecsülést szereztek. Mint újságíró, szerkesztő és lapkiadó is ilyen volt. Azt a közmondásos becsüle(A „Békés“ munkatársától.) Bc- késvármegye közigazgatási bizottsága szerdán délelőtt vitéz Ricsóy Uhlarik Béla dr. főispán elnöklete mellett ülést tartott. A törvényhatósági bizottság értesítése alapján uj fegyelmi bizottságot választottak, majd az alispáni jelentésre kerül a sor, amely szerint a vármegyében legfeljebb csak 10 százalék marad vetetlenül a föld, a munkásság helyzete javult, de az árak emelkedtek. A tességet, melyet a sohasem személyeskedő, szenzációktól tartózkodó öreg Békés képvisel ma is s melyet boldog emlékezetű édesatyja, Dobai/ János, volt gyulai polgármester, családi hagyományként adott át fiának, híven megőrizte Ő is. Most elárvult a kis szerkesztőségi szoba. Elárvult a nagy munkaterem, ahol az általa megbecsült, szeretettel és megértéssel kezelt munkásai bálványozott főnöküket annyiszor munkában látták. Üres lett a szerkesztőségi karosszék az elárvult Íróasztalnál, melyből az őt kürölvevők számára Ő annyi nyugodt, lelki üdülést árasztott. Szomorúan néznek le a falakról a nagy szeretettel és fáradsággal összegyűjtött Kossuth-gyüjtemény képei, elvesztette szerető gazdáját az éremgyüjtemény s a válogatott szép könyvtár, amely — sajnos — pénzre váltható értéket a mai kalmárlelkü világban nem jelentenek. Akik itt maradtunk, imádásig szeretett családja, rokonai, barátai, munkatársai, zokagó fajdalommal tekintünk a múltba tűnő kedves alakja után. mely- lyel egy darab a mi szivünkből, a mi életünkből is kiszakadt. Mi nélkülözzük őt legjobban, a kedves múlton merengő „öregek“, akik nem tudják felejteni a múlt idők szépségeit, derűjét a mai zord időkben. Akik nem szeretjük a dömpingárut, az „olcsó Jánosokat“, a féktelen harácsolásra berendezett mai üzleti, irodalmi, művészeti és politikai életet, a konjunkturalovagokat és dömping-em- bereket, akiket még nem élelmességre, tolakodó érvényesülési módokra acsarkodó gyűlöletre tanítottak, hanem szerénységre, tapintatossága, úri becsületre. Akik érezzük már fejünk felett a pusztulás szelét, mert a mai életfeltételek nem a miéink. Akik éppen úgy ki fogunk veszni, mint ahogy az ősbölények kipusztultak Európa faunájából. Akik ha tovább élni akarnánk, el kellene felejtenünk a múltat, annak szépségeit, embereit, alakjait, el kellene tudni fejejtenünk az igen drága, kedves alakokat, aminő Dobay Feri is volt. De hát lehet-e őt elfelejteni . . ? ! vármegyeházán a múlt évben az iktató ügyszám emelkedett. Külön kell a köz- igazgatási bizottság elé terjeszteni a gyulai főszolgabiróság javaslatát az egyszo- bás-konyhás lakások adómentessége tárgyában : a gyulai fősaolgabiró azt javasolja, hogy ötévre visszamenőleg engedjék el ezen egyszobás lakás tulajdonosainak hátralékos adóját. A gyulai főszolgabíró jelenti azt is, Dubányi Imié. A főispán támogatásával öntöző minta-telepet létesitenek a megyében Érdekes felszólalások a közigazgatásibizottság ülésén
