Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-04-09 / 78. szám
3 KIBE At. Néhai jó Klebclsberg Kunó gróf alkotó zsenije ólgan apró niianszokra is kiterjedi, mint az, hogy a Szent Márk tér mintájára megépített Dóm-téren galambok is röpködjenek. A mint mondotta • Száz hófehér galamb életet, szint és hangulatot ad annak a kőrengetegnek, amely a maga komor monumentalitásával mindenkit lenyűgöz.. - Száz fehér galambról álmodott a nagy államférfi és ma legalább ötszáz tarka galamb kering a karcsú tornyok körűi. De nemcsak kering, hanem — és ez a nagyobb baj, — állandóan ott tanyázik a templom főbejárata feletti erkélyeken, szobrokon és ablakpermeken. A galambok nagy arányú elszaporodásának a templom épületére és szobraira kellemetlen következményei jelentkezhetnek. A galamb bármennyire a legtisztább állat is, mégis él, táplálkozik. Százat meg haggnak. A többit „beutalják“ a szegényházba, ahol az amúgy is kevés húst élvező ápoltak ebédéit fogják a galambokkal feljavítani. Ez az elhatározás mái tetté is érett. A hatóság néhány napra eltiltotta a galambok etetését. hogy aztán halókkal minél könnyebben ötzefog hassa őket. Kiválasztanak száz tiszta fehér fajgalambot, a ,/>. listára“ került tubi- kat pedig finom leves és hús formájában a szegényház lakóinak prezentáljak Persze nem egyszerre főzik meg a 4rK) galambot, hanem lassanként, nehogy a szegény öregeknek és öreg szegényeknek megártson a koszt rohamos feljavítása. Á közönség mindebből semmit sem fog észrevenni. Száz galamb megmarad és száz röpködő galamb legalább ötszáznak látszik. .. gyógyszertári inspekció Április 1-től 15-ig a Vármegyeháza mellett levő „Szentháromság“ gyógyszertár tart ügyeletes szolgálatot. Király Blozgósmház. előadások kezdete : liélköznap fél 5, háromnegyed 7 és 9 órakor. Április 8-án Sequoia, 9-én Két skót. 0 Valódi gyapjú férfiöltöny és felőltőszö- vetelTes nózzá valo^keííéícek legjobban Teressel szerezhetők be. „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 291 —*7 Százezer pengővel emelik a hadikölcsönká- rossltak segélyét- Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter tavaly a parlamentben kijelentette, hogy a hadikölcsön valorizációjáról egyenlőre nem lehet ugyan szó, de igyekezni fog a segély- összeg fölemelésére. A hadikölcsönkárosultak most arról értesültek, hogy az uj költségvetés a hadikölcsönkárosultak segélyét mindössze 100.000 pengővel emeli fel. Miután ezt az összeget a segélyezésre elegendőnek nem tarják, fölterjesztést intéztek a kormányhoz, hogy a költségvetésben a tavalyi 3,200.000 pengő helyett lagalább 4 millió pengőt vegyenek fel •a hadikölcsönkárosultak segélyezésére. Kérésüket a hadikölcsönkárosultak élőszóval is ismertetni kívánják a miniszerelnöic és a pénzügyminiszter előtt, etekintetben már lépéseket is tettek és most várják a miniszterelnök és a pénzügyminiszter meghívását. «örißget Rómába vár]ák. Dr. Rust németbirodalmi közoktatási miniszter ezidöszerint Gardoneban tartózkodik. Megbízható hir szerint legközelebb Rómába érkezik Göring porosz miniszterelnök, hogy fontos megbeszéléseket folytasson Mussolinival. Valódi olasz nyúlszőr, Borzalino, Josef, Pickier és Delly magyar gyártmányú kalapok kizárólag csak VereSKei szerezhetők be. „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 293*7 Kilopták a fülbevalót egy kislány füléből, Rozsogán Jánosné 8 éves kislánya szüleinek miskolci háza előtt állt. Egy ismeretlen fiatal asszony lépett a kislányhoz, beszélgetni kezdett vele, majd megfogta a kislány fülbevalóját : „Görbe a fülbevalód csattja, kislány, add ide, megigazítom“. A kis Rozsogán Magdolna gyanútlanul kiszedte füléből arany ékköves ékszerét és átadta az ismeretlen asszonynak aki a fülbevalóval eltűnt. Tavaszi cipő- és harisnya- szükségletét Teresnél szerezze be. „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 291 7—* Ha le akar fogyás, igyék reggel, délben és este egy-egy harmad pohár természetes .Ferenc Férései“ keserüvizet, mindig félórával az étkezés előtt. Az orvosok ajánlják. mi agilis 9 _____________________ BÉ KÉS Pályázati hirdetmény A Ludovika Akadémián egy békésmegyei alapítványi hely megüresedett, erre az alispán pályázatott hirdetett A pályázati kérvényeket junius 1-ig lehet beadni. Pályázati feltételek megtudhatók a vármegyei hivatalos lapban. (.4 n/nnfnb/rs'dfél. > Lopás és orgazdaság vádjával terhelten álltak délelőtt a gyulai kir. büntetőtörvényszék Ungbvári tanácsa előtt Restár István, Restár János orosházi napszámosok és édesanyjuk Restár Mihályné- A vád szerint Restár ístván több ízben bemászás utján Orosházán a malomból korpát, lisztet, ioptakf továbbá Keresztes hajóstól két bőröndöt, amiben különféle ruhanemű volt. (A „Békés“ munkatársától.) Kapás István csongrádi földmüveslegény és fiatalkorú társa nagyon unatkoztak. Unalmukban elmentek a Kőrös partjához és kinyitották a zsilipet. A, víz Óriási erővel ömleni kezdett és hamarosan tizenhárom ember: dr. Rásooyi Papp Pál, Sínké Ferenc, özv. Gál Józsefné, Berkes Sán(4 „Békés“ tudósítója jelenti.) Vermes József ny. csendőr régi szerelmét, Lányi And- rásnét a kunhegyesi szállodába hívta találkozóra. A részletekre és e szörnyű bűntény előzményeire a nyomozás dérit fényt. A tény (Békés“ tudósítója jelenti.) Detk hevesmegyei községben a községi kocsmában nagy verekedés volt, amelyen huszonötén vettek részt. A sok sérült közt Székely Béla géptuHódmezővásárhely Rejtélyes eset foglalkoztatja vasárnap óta a vásárhelyi rendőrséget. Héjjá Mátyás Csornorkányon levő tanyáján Horváth István 13 esztendős mindszenti illetőségű béres felakasztotta magát. A fiú nagyon jókedvvel tett-vett a házban a ke- mrence körűi s aztán nótaszóval felment a padlásra, ahonnan hosszú idő múlva sem jött vissza, felakasztotta magát. Tavaszi cipő-különlegességek Lichtman és Dixi gyártmányok csak Térésnél kaphatók. „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel 289*7 Osvald Sándor a Wenckheim-Hoyos család kamuti gazdaságnak nyugalmazott intézője Aki egész nap ott görajejl az íróasztal mellett, igyék reggelenként felkeléskor egy kis pohár természetes „Fere.uc József' keserű- vizet, mert az a bélmüködest szabályozz^, a gyomoremésztést előmozdítja, a vérkeringést élénkíti és a munkaképességet fokozza. Az : orvosok ajánlják. 9—* A lopásban egvpárszor segédkezett testvére Restár János is. Édesanyjuk orgazda volt. A törvényszék az enyhítő körülmények figyelembe vétele mellett Restár Istvánt 7 hónapi börtönre, — melyből egy hónapot kitöltöttnek vett — Restár Jánost egyhónapi fogházra, Restár Mihálynét 15 napi fogházra Ítélte. A büntetés végrehajtását az anyánál 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet jogerős. dór, Leksericzki István, Busa Péter, Busa Sándor, Németh István, Horváth István, Horváth Lajos, Berkes József, Fábián Mihály és Varga D. Mihály földje került viz alá. A közelben lakók hárították el a vesze- detmet a zsilip lebocsátásával. A két legényt a csendőrség őrizetbe vette. 1—2 i 1937. április hó 5-én Sarkadon hosszas szenvedés után elhalt Április hó 7-én temették el Sarkadon nagy részvét mellett. 326. 1 —1 Beleesett a forró vízbe . egy okányi kisfiú A „Békés“ munkatársától.> Súlyos sze- | és közben a földön levő forró vízzel telt rencsétlenség érte az egyik okányi gazdasági ; edénybe esett és snlyos égési sebeket szén cseléd kisfiát. Perle Sándor okányi cseléd kis- i vedett. A szerencsétlenül járt gyermeket a fia kedden délután a konyhában játszadozott ! mentők beszállították a gyulai kórházba. Vérfürdő a kunhegyesi szállodában Tömegverekedés Kiaidokid áldozattal az, hogy Vermest és Lányinét vérbefagyva, fejükön átlőtt sebbel találták a szállodában ruhátlanul. Azonnal hívták a mentőket, de rajtuk segíteni már nern lehetett, mindketten kiszenvedtek. lajdonost több súlyos sebbel haldokolva szállították a gyöngyösi kórházba. A verekedés kezdeményezői, Tóth Mihály és János gazdák ellen a csendőrség eljá ást indított. Tiszta selyem és Skót gyapju- uyakkendőt és Astra kesztyükülönlegességet Térésnél vehet. „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 290 7—* Olajaié; őt találtak Bükkszék határába». Bükkszék község környékén olyan hatalmas olajmezőt sikerült találni, amely a Csehszová- kia által elszakított területen Ekbel község határában talált nyersolajforrásokkal teljesen egyenrangú Az ekbeli források tudvalévőén ma már 380 kutból napi négy vagon nyersolajat termelnek. Minden remény megvan arra, hogy a bükkszéki nyersolajforrásek rövidesen hasonló mértékben kiaknázhatok lesznek. Habselyem hálóing- és combiné- különlegességek, Joss divat fehérnemű újdonságok, kizárólag csak Teresnél kaphatók. „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 292 7—* Nipokál! szipkában Nikopáll betéttel dohányozzon, mert az egészségre ártalmas nikotin, pyridin, kátrány, gyanta stb. származékok ezáltal nem jutnak a szájba és a tüdőbe Minden dohánytőzsdében kapható ! 1 elegén» bakelit szipka és 5 betét éra . . X'50 P. 1 betét — mely 40 cigarettára elég ... 16 fillér. Kifntók bicskának a gyulai főueeán (A „Békés“ munkatársától.) Véres uccai bicskázás volt szerdán délután a Városház- utcában levő Ulmer üveges boltja előtt. A 14 éves kifutó kenyere“ és húst evett Amikor barátja, úgy látszik, hogy megirigyelte társának jóízű falatozását, kért tőle kenyeret és húst. A kifutó azonban megtagadta a kérést. Szó-szót követett, s az ennivalón összevesztek. A fiatal suhancok a nagy dulakodásban bicskát rántottak s az egyik beleszurta a bicskáját a másik jobb karjába, A vérző fiút beszállították a kórházba. Elítélte a gyulai törvényszék a malmok tolvaját Apvizveszélyt okozott a Körösön két csongrádi legény