Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-03-23 / 66. szám
4, E E K É iá-19o7 március 28 Ismét Marton Béla lett a MOVE elnöke (A „Békés“ tudósítója jelenti) Most tartotta a MOVE országos közgyűlését, amelyen mintegy 300 MOVE-vezető jelent meg. Marton Béla beszédében Gömbös Gyuláról emlékezett meg, aki a MOVE-t megteremtette. Országos elnökké ismét Marton Bélát választották meg. SPORT Gyac-Etc 2:2 (f:2) Félbeszakadt, vezette Havas A bajnoki év folyamán már másodízben kell arról beszámolnunk, hogy a vendégcsapat, meg akarván akadályozni a kilátásban levő gólesőt, levonult a pályáról. Az őszi levonuló Xtc-vel szemben a Dlasz igen enyhén ítélkezett, ha ez most is úgy lesz, egyenesen lovat adnak a gyenge csapat alá hasonló súlyos sportszerűtlenségek elkövetésére Egyébként az óriási viharszerü szél teljesen tönkre tetle a játékot. A szerencse az elekieknek kedvezett, ők kezdtek a széllel hátba. Ennek dacára is a Gyac legalább ugyanannyit támadott, de a csatársor nem tudta megtalálni az ellenszert, a lapos játékot. Az elekiek viszont jól kihasználták a Gyac fölény közben hirtelen előrevágott hosszú labdáknál támadt űrt s a Gyac védelemnek a széllel szembeni bizonytalanságát s a 7. percben Brandt jobbösszekötő balra kitörve védhetetlen lövéssel vezetést szerez 1:0. A 23. percben Merksz lesgyanusan szökteti Rozsdást, kinek beadását a center a léc alá vágja 2:0. Az utolsó percekben erősen ostromol a Gyac, az Etc büntetőn belül kezel, a 11-est némi tiltakozás után Lindenberger bevágja 2:1. Szünet után a Gyac egy kapura játszik, Elek 10 emberrel védekezik. A 14. percben Garmati If. ivei 35 m-s szabadrúgást, amit Schmidt a kifutó kapus mellett a hálób* továbbit 2:2. Az elekiek lest reklamálnak alaptalanul, mert Schmidt már csak az elrugás után futott az előreadott labdára, majd mikor a játékvezető a tiltakozásnak — jogosan — nem enged, sportszerűtlenül levonulnak. Havas a mérkezést pár lényegtelen hibától eltekintve jól vezette. A mérkőzés egyébként alkalmasint újra lesz játsszva, tekiutve az Mlsz rossz szabályait. Máv-Gyíe 2:1 (2M) Vezette dr. Csányi. A tartalékos Gyte egyenragu ellenfél volt, a Máv szerencsésebb. Ä zöld-fehérek szerint a játékvezető három jogos 11-esüket nem adta meg s igy elmaradt a meglepetés. Húsvéti csokoládétojások és figurák nagy választékban érkeztek, meglepő olcsó árban kaphatók Taí 'feSfflál 10 „ mogyoró, mogyoróbél —•32 99 A4 kg. kakaó ......................... —' 60 99 Is tábla csokoládé . .-'34 99 1 csomag tortalap 36 f.-től 10 dg. Drecher vajas keksz- -12 10 „ pörkölt-kávé saját pörkölés -76 99 10 „ gyümölcsíz .................... —T4 9 9 OfOSZfta! 1 lit. üveggel . 1 26 99 1 lit. Jánoshalmi kadar . . 1 „ likőr, (császárkörte, va—•40 99 o T-1 nilia, megy stb) . . 2-60 99 12 kg. zöldborsó konzerv .-•40 99 1 4 I, Z 99 99 99 —•24 99 */io „ Süritett paradicsom . — 12 99 Ä 1 „ Méz (akác virág) 1*20 '9 CD CO 1 „ Szilva kompót . . —•46 99 200 gr os doboz Szardínia . —•64 V 1 kg Lencse, nagyszemü, zsizsikmentes .... — ‘56 titköitOzés miatt ebédlő-bátor, szőnyeg, függöny és egy fehér tednyszoba eladd. Cim a kiadóhivatalban. 245 1—2 Nagyszabású Sinka-est volt Békésen (A „Békés“ munkatársától.) Szombaton este nagyszabású irodalmi estet rendeztek Békésen Sinka István javára. A nagyszámú hallgatóságot dr Bányai Imre üdvözölte elsőnek, majd Nagy Ferenc, a kisgazdapárt országos főtitkára tartott nívós szabadelőadást a föltörekvő uj népies magyar irodalomról. Sinka István a közönség tapsa mellett lépett a nyilvánosság elé és uj veretű, de minden sorában ősi költeményeiből olvasott föl. Sinka versei tiszták, egytől-egyig a magyar lélek csodái, mint azt annak idején nagyon jellemzően megállapította Surányi Károly. A műsor további részét a helyi szereplők : zene-, ének, tánc számai töltötték ki. Majd Barsi Dénes ismertette a „Kelet népe“ célkitűzéseit, Szabó Pál pedig egy remek Írását osvasta föl. A nagysikerű Sinka-est megrendezése elsősorban dr. Bányai Imre érdeme. 4394-1937. Hirdetmény. Felhívom a lakosság figyelmét, hogy a gyümölcsfákat a kártékony hernyó, vértetü, pajzstetü és más egyéb kártevők ellen, legkésőbb folyó hó végéig, mindenesetre azonban a rügyek fakadá- sa előtt — megtisztítsák. A védekezést és a kártevők irtását ellenőriztetni fogom és azok ellen, akik a védekezési, hernyózási, egyéb tisztitási munkálatokat elmulasztják, a kihágá- si eljárást megindítom és a védekezéseket a mulasztó költségére hatóságilag fogom elrendelni. Ezzel egyidejűleg a cserebogár és annak pajorjai irtására is figyelmeztetem a lakosságot, amennyiben ennek irtását elmulasztanák, a kihágási eljárást a mulasztók ellen szintén folyamatba teszem. A kihágás az 1894. évi mezőrendőri törvénybe ütköző kihágás és szigorúan büntetendő. Gyula, 1937. március 20. dr. Varga Gyula polgármester. Mai budapesti árak: Terménytőzsde Készárupiac. Irányzata szilárd volt. Búza tiszavid. 79 kgos 19.70 -19'95 80 kg-ot 19 85-20 05, Rozs 1870-18 80 Takar mányárpa, 14.70—ló 25 Sörárpa 20"------22'— Zab 17.1 0—17.30 Tengeri morzsolt 10.90-11'00 Bu; a- korpa 1000 10.20 Határidőpiac irányzata gyengébb volt. Rozs májusra 19.22 — 3 9.23. Tengeri májusra 1 1 93 — 11 95 Sertésárak: I. uradalmi nehéz 120—122, közéj 118—120 szedett közép 116—117, k’>. —,. könnyű 105-112, silány 103-107. 1. öreg nehéz- 1 2—114, szedett öreg II. 104—108. Pénz. A nemzeti bank hivatalos jegyzőéi: Angol font 16‘50—1670, Cseh korona 10.7511.95, Dinár 7'80—-7'95, USA-doliár '37.10 341.10 Francia frank 15.30 -15.70 Leu 2*80—3.—. lira 17.40—17.90, Schilling 80 —8070. svájci- frank 76.10—77 90 MEGJELENT FÉJA GÉZA szenzációs riport könyve^ Békésmegyéről; Gyula és a megye társadalmi szociális helyzetét tárgyalja. A kiváló könyv kapható iScheiteert könyvkereskedésében Sagfy hu» véli vasár OLCSÓ ÁRAK. Divat jó zokni —‘78 fillér Reklám ing 3'50 „ Divat ing 2 gallérral 5'20 „ Magyaróvári müselyem ing 6\a0 „ Magyaróvár! Opáling ing 9'80 „ Goldsmart gyürhetetlen nyakkendő 1'50 „ Goldrival gyürhetetlen nyakkendő 1'90 „ Fibro nyakkendő 170 „ Azur Fibro nyakkendő 2*00 „ Tiszta selyem nyakkendő 3'80 „ Divatos cérna keztyü '96 „ G. F. B. Matt harisnya 178 „ G. F. B. Mytt harisnya 1-98 „ G. F. B. Hajszál vékony harisnya fekete sarokkal 278 „ Divatos bőrkesztyű 3'90 „ G. F. B. blúzok s pulóver különlegességek kizárólag a TANAI divatházában. 244. 1—2 MEINL 243 1 kávé-, tea-, kakaó- és csokoládé eredeti csomagolásban* ÜL Erkel-tér,, HUSVÉTRA cipót, harisnyát, keztyüt s mindennemű divatárut jól, olcsón vásárolhat nagy választékban a TANAI divatházában. 216 4—* ker gyepes István Jjft műhelyét Harruckern-tér 4, sz. a. helyezte át. 209 3—10 EEBIEN ön is bevásárlási könyvecskét a TANAI áivatárubásban, ahol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet teljesen költségmentesen. Olcsó árak, nagy választék kev 132 10—* Névjegyeket rendeljen 41 Tavaszi kabátnjdonsagaink; nagy választékhsa megérkeztek. Olcsó árak! Óriási választék a TANAI divatházában. 131 vkc 10-* BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.