Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-02-24 / 44. szám
4. BÉKÉS 1937 február 24 HÍREK. Társadalmi egyesületek, érdekeltségek szives figyelmébe ! A gazdasági viszonyok súlyosan kényszerítő nyomása alatt a kiadó- hivatal társadalmi egyesületek, körök, sportalakulatok, érdekeltségek bármilyen természetű hírlapi közleményeit, ha azok olyan alkalmak propagálására szolgálnak, ahol az egyesület akár közvetve is bevételre számit, a megállapított tarifa szerint felszámítja és számlázza, — még akkor is, ha a propagált alkalom jótékony célt szolgál. Egyben felkérjük a társadalmi alakulatok, intézmények vezetőit, hogy a jövőben közérdekből közölni kívánt híreik! kéziratát legalább V*-iv nagyságú papíron a megjelenés előtti napon délig feltétlenül küldjék be, mert ellentkező esetben a hirt semmi körülmények között nem közöljük. E tekintetben kivételt nem j tehetünk! Tisztelettel a BÉKÉS KIADÓHIVATALA. ! Várható időjárás a következő huszogynnégy Órára : Még élénk északnyugati, északi szél, sok helyen eső, a magas hegyeken hő, a hőmérséklet kissé csökken. Gyulán reggel 8 órakor a hőmérséklet -+- 4.5 fok volt, a déli hőmérséklet + 5.5 fők volt, délután 4 órakor -j-5.4 fok volt a hőmérséklet. Gyógyszertári inspekció. Február hó 16-tól március 1-ig a Wieland-féle gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. Mozi. Király Mozgószinház: Előadások hétköznap 1/45,3/*7 és 9 órakor. Február 22-én és 23-án : Tisztelet a kivételnek. Február 24-én : nincs előadás. Egy elkésett megkeresés. A Magyar Olpsz- barátok Egyesülete megkereste Gyula város polgármesterét, hogy Mussoliniról uccát, vagy teret nevezzen el a város képviselőtestülete. A polgármester értesítette nevezett egyesületet, hogy Gyula város képviselőtestülete 1936. december 29-én tartott közgyűlésén már határozott ez irányban, amennyiben — mint ismeretes — a belvárosi róm- kát. iskola, a református templom és a postaépület között levő teret nevezte el Mussolini-térnek. Valódi Joss gyártmányú férfi fehérne- miiek, pyjamak, nagy választékban, olcsó árban kizárólag csak VERES cégnél szerezhető he. Törekvés bevásárlási helye 6 havi hitel. 4 19—* | Meghívó. Gyula megyei város Szegény- I ügyi Bizottsága az Egri Norma szerinti szegénygondozás 1936. évi munkájának ismertetése céljából folyó hó 25.-én, csütörtökön délután 5 órakor a Városháza nagytermében nyilvános ülést tart. Erre az ülésre Gyula város szegényügy iránt érdeklődő közönségét tisztelettel meghívja a Szegényügyi Bizottság. Valódi férfi gyapjú-öltöny szövetek és hozzávaló most gyári árban beszerezhetők VERES cégnél. Törekvés bevásárlási helye 6 havi hitel. 2 19—* A belek gyakori telis égé és a rekesz erősebb feltolódása a rendkívül enyhén haló természetes „Ferenc József keserüviz használata által — reggelenként éhgyomorra egy pohárral - megszüntethető és az agy, a tüdő, vagy szív felé irányuló vértódulás ellensúlyozható. 1-2 Női valódi gyapjú blúzok, pulóverek és kabátok a téli vá-ár alatt egyes darabok 30 százalékos árengedménnyel kiárusittatnak. VERES divatárnházában. 5 19—* Botrányos verekedés a gyulai korzón (A „Békés“ munkatársától.) Gyula város közönségét élénken foglalkoztatja a szombat esti korzóbotrány, amelynek szenvedő hőse Pavelka Jánosné, (nem P. Gy -né), akit egy fiatalember a nyilt utcán megtámadott és megvert. A fiatalember, aki ökölvívó is egyúttal, az asszony arcába mért ökölcsapást, majd amikor a botrány színhelyére érkezett a rendőr, kereketoldott. Értesüléseink szerint a Pavelkánét megtámadó fiatalembert a rendőrség keresi, mert a rendőrség is arra az álláspontra helyezkedik, — nagyon helyesen, — hogy az ilyen támadót, aki ennyire megfeledkezik magáról lakat alá kell £tenni. Építtetők figyelmébe! !0 C3 Vállalatomnál elsőrendű munkaerőt alkalmaztam, elvállalom mindennemű épületek tervezését, költségvetés készítését, uj épületek épitését, valamint nagyobb és kisebb átalakítási és tatarozási munkálatokat legolcsóbb árak mellett. KUKLA ISTVÁN képesített kőművesmester, épitési vállalkozó. RÁZEL-UTCA 6 SZ Müllner Mädy porceilánfestő iskolájának megnyitása. Újabban ismét széles körökben elterjedt és nagy kedveltségnek örvend egy szép iparművészeti ág : a porcellánfestészet. Tekintettel egyre fejlődő porcellán- és kerámiái iparunkra, a porcellánfestés megélhetést nyújtó foglalkozássá is lehet. Gyulán egy tehetséges iparmüvésznő, Müllner Mädy. nyitott Virág u. 6. szám alatt három hónapos porcellánfestő tanfolyamot. A tanfolyamra jelentkezők a porcellánfestést teljesen elsajátíthatják és tehetségükhöz képest ebben az egyik legszebb iparművészeti ágban igazán művészit is alkothatnak majd. Különösén a női lélek alkalmas a porcellánfestés szubtilis finomságainak álérlésére és művészi visszaadására. Számolva azonban a tanfolyamon résztvenni szándékozók elfoglaltságára, a tanfolyam vezetője a nap bármely szakában rendelkezésre áll és a tanulás ideje szabadon választható. A háromhónapos tanfolyam dija 30 pengő. Kívánatos volna, hogy az a szép iparművészet minélszéfesebb körben elterjedjen városunkban. 106. 1—3 v. Ecetes paprikalével iüatiák meg a kis testvérüket. Gallovich Mária varrónő, aki Budapesten a Török-utca 6. számú házban lakik, gyakran távol van hazulról és ilyenkor négyéves és négyhetes gyermekeinek gondozását 6 éves fiára szokta bízni. Pár nappal ezelőtt is igy történt. Amikor hazatért, megdöbbenve vette észre, hogy a kis négyhetes gyermeknek magas láza van és nagy fájdalmak gyötrik. Orvost hivott, majd a mentőket értesítették, akik kórházba vitték a gyermeket. Megállapították, hogy a két nagyobbik gyermek ecetes paprikalével etette meg a kisbabát, ez okozta rosszullétét és a szerencsétlen kisfU ucska vasárnap meghalt a kórházban. Valódi Lichímaini cipő-külöulegességek kizárólag csak VERES cégnél szerezhetők he. Egyes párok a téli vásár alatt 30 °/0-al olcsóbban kiárusitatnak. 319-* Mennyibe kerül a képviselőház ? Pár nap múlva már a törvényhozás elé fog kerülni a képviselőház gazdasági bizottságának jelentése az 1937 38. évi költségelőirányzatról, amely a következőkép altűgul: képviselőház 2,286 ezerhétszáz pengő, aí‘országgyűlés igazgatási költségei 1.527 ezer pengő;- képviselő- házi őrség 99 ezerbétszáztiz pengő. Összesen 3.913 ezernégyszázti'z pengő. A személyi járandóságok részletezése a következő : Képviselők tiszteletdija és lakáspénze: 2.186,740 pengő, elnök külön jásztéletdija és lakáspénze: 22,018 pengő.‘ Két alelnök tiszteletdija : 17.820 pengő, Háznagy külön tiszteletdija: 8.915 pengő, tiz jegyző tiszteletdija: 19.000 pengő. Időközi választásokból eredő kiadások: 16.197 pengő, elnök rendelkezési alapja 16.000 pengő. Az igazgatás költségeiből személyzeti járandóság 800.000 pengő. Hogyan lehet szépen és boldogan élni. Erre a nagy kérdésre felel rendkívül érdekes cikkben Tolnai Világlapja uj száma. A legkiválóbb magyar irok novelláin kívül, nagyszerű folytatásos regényt és közel száz képet talál az olvasó a népszerű képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. Névjegyeket rendel j en lehér ruhában dolgozhat aDOBAY cég által forgalomba hozott KARBON-ÉS K0PIRPAPIR0KKAL Két szegényházi ápolt magához vette az elhunyt társuk pénzét — lopásért megbüntették Őket. — Az ispotályi állami szegényházban tavaly májusban meghalt Piroska Istvánné ápolt. A haláleset után az elhunyt keresztlánya, Lovászy Istvánné bejárt a szegényházba, ahol kérte, hogy a keresztanyja 160 pengőjét adják neki. A pénzt azonban sehol- sein találták, mire Lovászyné feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség meg is indította a nyomozást, amelynek során özvegy Hoch Istvánné és Tarzsák Istvánné, két öreg ápolt, előadott 130 pengőt. Az öreg asszonyok ellen lopás vétsége miatf eljárás indult. Ügyüket tegnap tárgyalta a debreceni járásbíróság, j amely lopás vétségéért fejeként 3 napi fog- j házra ítélte őket. Az ítélet végrehajtását há- ! rom évre felfüggesztette a bíróság. A bajai iparosok a diplomás ifjúsághoz. A bajai ipartestület vasárnap tartotta évi közgyűlését, amelyen Pestuka Ferenc elnök érdekes felhívást intézett az állástalan diplomásokhoz. Az ipartestületi elnök felszólította a diplomás ifjúságot, hogy a túlzsúfolt lateiner- pályák helyett ipari pályákra menjen, az iparosság szeretettel és örömmel várja őket és ezeken a pályákon még ma is biztosítani tudják megélhetésüket. Az elnök ezután László László pékmesternek, Krammer József kovácsmesternek és Polgár Nándor kovócsmesternek átadta 50 éves jubileumuk alkalmával az 1POSZ elismerő oklevelét. ÍRÓGÉPSZALAGOT vegyen DOBAY könyvkereskedésében. lm Mérlegek és sulyok szakszerű javítását a legolcsóbban vállalja és hitelesítésre bemutatja, kölcsönmérleget az időre díjtalanul ad ifj. Góg János mérleg-lakatos, II. Rákóczi Ferenc-utca 8. 48 vp4-5 .Mai budapesti árak: Terménytőzsde Késs árupiac. Irányzata lanyha volt. Búza tiszavid. 79 kgos 20.00—20 25* 80 kg-os 20.15—20 35, Rozs 18*40—18 55 Takarmányárpa, 15.50—16.00 Sörárpa 20*50—22.25 Zab 17.30 —17.50 Tengeri morzsolt. 11.40-11.50. Búza korpa 1004 10,06 Hajáridöpiac. irányzata lanyha volt. Rozs márciusra 18.15—19.16, Tengeri májusra 12.74 —12 76 Sertésárak: I. uradalmi nehéz 122—123, közép 108—116, szedett közép 120—124, kiv. —, könnyű 112-115, silány 106-114, .1. öreg nehéz- 1Í0—116, szedett öreg II. 100—108. Pénz. A nemzeti bank hivatalos jegyzései: Angol font 16*55—16,75, Cseh korona 10.75— 11.95, Dinár 7*80—7*95, USA-dollár 337.15 341.15 Francia frank 15.50-15.90 Leu 2*80—3,—. lira 16:90—17.90, Schilling 80*—80*70, svájcifrank 76.20—78 — BÉKÉS politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.