Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-12-21 / 288. szám
1937. december 21 kedd LXIX. évfolyam 288. szám Siarkesztőség és kiadóhivatal Uynla Városház-utca 7 szám Telefon Gyula 32. Politikai napilap Főszerkesztő: »©BAY FERENC t Előflzetcs^egy: .hóra helyben 1.50, vidéken 1.80 pengő Egyes szám ára 8 fillér Lelkiisns^reívizsgálat Ha szürkén, ha ködösen, esősen is, de eljött a nagyhét. A Krisztusra váró emberek lelkében lassan, lassan elárad valami szelíd, csendérzés. Melegen, egyre fokozódva veszi birtokába a sziveket és ünnep felé haladó fennköltség halmozódik fel bennünk. Egyre jobban kívül kerülünk a hétköznapok egymást- tépő, marcangoló, gyűlölködő lármáján, tülekedésén és olyanformán érezzük, mintha egy-két fokot haladtunk volna felfelé Jákob égbevezető létráján. Talán a gyermeki lelkek tiszta várakozó áhita melegíti át a mi szivünk önző gyülöletkérgét. Talán az ő csodákban való hite olvasztotta le lelki közönyünk jegét és felébredt bennünk a még éppen csak pislákoló szeretet. Azutáiv megvesszük a karácsonyfát, titokban hazavisszük és a szent estén feldíszítjük, alárakjuk a szeretteinknek szánt meglepetéseket s megrázunk egy kis csengőt. Kitárul a karácsonyfás szoba ajtaja, az egész család ünneplőbe öltözve összegyülekezik a karácsonyfa alatt és a nagyok boldog szeretettel látják a kicsinyek drága örömét. Olyan szép, olyan jó ilyenkor embernek lenni! Milyen kár, hogy évenkint csak egy., ilyen este van és aztán jönnek ismét a sivár, kegyetlen élet harcos napjai. Aztán ismét közönyösek, önzők, kegyetlenek leszünk. Hajrá ! Aki bírja, marja! Miért nem tart a karácsonyi szeretet melege az ünnep elmúltával tovább is szivünkben ? Miért kell megnehezíteni egymás életét ? Miért van ismét nyomor egyfelől, amikor másfelől csömört okoz a fölösleg? Miért izzik a gyűlölet a nyomorgók szivében és miért a dúsak gőgje lenézése? Miért van szenvedő, nélkülöző, éhező magyar, amikor a magyar sikok, hegyek, erdők, fölyók, a föld inéhe mindnyájunknak eleget teremnek ? Bele kell-e ebbe törődnünk, mint a vaksors meg- felebbezhetetlen rendelésébe, vagy van a segítésnek módja ? Most nagyhét van, a lélekvizsgálat áldott ideje. Az isteni gyermek születését váró csendben ha magunkba szállanánk és elgondolkoznánk... Kérdezzük magunktól mindenek előtt: adtunk-e enni az éhezzőknek, inni a szomjuhozóknak ? Az a Gyermek, akinek születését várjuk, azt kívánja tőlünk. Hallom a válaszok tömegét: én adtam, soha sem zárkóztam el, ha szegény zörgetett ajtómom, vagy, ha a szegények részére gyűjtők kerestek fel. Azt a még hangosabb, még nagyobb tömeg válaszát is hallom : miből adtam volna, hiszen keserves munkámmal a mindennapira sem tudok eleget keresni, üres konyhámban az ínség az ur . . . És én mégis azt mondom, jertek, mellünket verve tegyünk vallomást bűneinkről, mert nem tettünk eleget és nem tettük meg mindazt, amit megtehettünk volna és amit megtenni nemcsak másokkal, de önmagunkkal szemben is kötelességünk lett volna. Lehet, hogy te, kinek Isten módot adott hozzá, olykor nem zárkóztál el a kérő szó elől, de helyén való-e, hogy embertestvéred, magyar véred arra kényszerül, hogy kérve nyújtsa ki kezét, vagy, hogy mások kérjenek számára ? Te nem tehetsz róla — feleled. Erre azt kérdem én tőled, kinek földi javaid vannak meg- tetted-e mindig embertársaiddal és a közzel szemben kötelességedet ? Nem felejtetted-e el, hogy méltó a munkás az ő bérére ? Megadtad-e mindig emberséges munkadiját? Nem használtad-e ki a munkanélküliség nyomása alatt egymást alálicitáló, munkáért sóvárgók helyzetét ? Ha alkalmazottat kerestél, nem kötötted-e ki, hogy csak azt fogadod fel, akinek nincsen gyermeke, ahelyett, hogy elsősorban azt juttattad volna kenyérhez, akitől a legtöbb gyermekszáj kéri a mindennapit? Vájjon szűkös bérén kívül adtál-e barátságos, jó szót is neki, vagy csak ridegen odalökted garasaidat, csakhogy minél előbb túlessél rajta és a néked dolgozónak sanyarú külseje ne kellemetlenkedjék tudat alatt szunnyadó lelkiismeretednek ? Hát köztartozásaidnak lelkiismeretesen eleget tettél-e ? Nem iparkodtál e mindenféle ravasz mesterkedéssel javaidat, jövedelmedet elrejteni? Pedig hát hányszor mondod, hogy a szociális nyomor megoldása nem társadalmi, hanem kormányzati feladat. Erről intézményesen kell gondoskodni — mondod — és nem megoldás az esetenkiut való koldulás. Igazad van, de ez csak akkor lehetséges, ha te és mindenki megtette kötelességét, az állammal szemben. Ha becsületesen rovod le köztartozásodat, sok ember kezébe kerül munka és kenyér. Nem mentséged az, hogy hiszen su lyos adóteher alatt nyögsz mert — hidd el — te csak a feleslegből adsz és nyugodt megélhetésed mind magadnak, mind családodnak biztosítva van, de a nincstelen szegény csak két munkás kezére támaszkodhatik és nála és családjánál egészség és lét kérdése az, hogy állandóan legyen munkája és tisztes munkabére. Még sok, sok kérdést feltehetnénk, de rád bízom testvér, hogy most a Messiást váró napok áhítatában roskadj magadba, igyekezz úgy megfelelni ezekre és a még feltoluló kérdésekre, hogy nyugodt lelkiismerettel borulhass le a betlehemi jászol előtt. De munkás testvérem tőled is kérdem : megtettél-e mindent, amit meg kell tenned ? Úgy végezted-e a rád bízott munkát, ahogy végezned kellett ? Becsülettel dolgoztál-e ? A munkás nappal óráit tényleg munkálkodva töltötted-e ? Nem a vak gyűlölet vezetett-e csupán ? Megbecsülted-e munkaadód vagyonát ? Nem rongáltad-e könnyelműen, vagy szándékosan ? Munkástársaidat nem bujtogat- tad-e gyűlöletes szabotálásra ? Kereseted megGyula város képviselőtestülete december hó 18-án ünnepi hangulatú közgyűlést tartott. Varga Gyula dr. polgármester megnyitva a közgyűlést kegyeletes szavakkal emlékezett meg arról a szomorú csapásról, amely vármegyénk főispánját érte édesatyja elhunytá- val. Az a jóakaiat, amellyel a főispán Gyula városa iránt viseltetik és amelynek annyi bizonyságát adta — mondotta a polgármester — továbbá az általános tisztelet, melyben a főispánt a város egész közönsége részesíti, arra indít, hogy a tekintetes közgyűlésnek azt javasoljam, hogy főispánunknak táviratilag fejezze ki részvétét. A közgyűlés a javaslatot egyhangúlag magáévá tette. Napirend előtt Pfaff Ferenc képviselőtestületi tag a Józsefváros végén, a holt Körös és az Élővizcsatorna egybetorkolásánál volt zsilip egy részének eltávolítását tette szóvá, mely körülmény módot ad arra, hogy a szőlőkben és kertekben lopkodjanak. A polgármester válaszában előadta, hogy ott javítási munkálatok folynak és azok befejeztével megszűnik a sérelmezett állapot. Második napirend előtti felszólalásában a baromfikartel eljárását tette szóvá Pfaff Ferenc képviselőtestületi tag, mellyel a baromfiárakat lenyomja, az alacsony áron összevásárolt baromfit drágán adja tovább. Kéri a polgármestert, hogy a maga részéről kezdeményezzen olyan mozgalmat, hogy a baromfitenyésztők termelő és értékesítő szövetkezetbe tömörülve tegyék lehetetlenné a kartel üzelmeit. A polbecsülted-e ? Családodnak jutott-e munkád bére ? Nem szórtad e szét a kenyérre valót könnyelmű és lelkiismeretlen dorbézolásban ? Mert, látod ? — a munkás méltó az ő bérére — mondja az irás, de az írás azt is mondja „aki pedig övéinek gondját nem viseli, az hitét megtagadta és rosszabb a hitetlennél.“ Nagy dolog a mindennapi kenyér és nekünk mindannyiunknak kötelességünk mindent megtenni, hogy ezt a kenyeret biztosítsuk és mindenkinek eljuttassuk. Gazdagnak, szegénynek, munkaadónak, munkásnak egyaránt minden erőnket megfeszítve azon kell dolgoznunk, hogy ez a csonkaország boldog otthona lehessen gyermekeinknek. És itt mindnyájan omoljunk a porba és meaculpázva tegyünk vallomást róla, hogy mennyit és mily sokszor vétettünk hazánk, nemzetünk, magyarságunk ellen. Hányszor megtagadtuk magyarságunkat ? Kivetkőztünk ősi, tisztes szokásainkból. Elhagytuk őseink viseletét, elfelejtettük dalaikat és hitvány idegenen kapunk. Erkölcseink, szokásaink „modernekké“ züllöttek. Megszűnt az apák tisztelete, nincs értéke, becsülete az erénynek. Egy darab kenyérért, egy hiányzó ruháért az erkölcs kerül kótyavetyére. A női szemérem anakronizmus... És mi karácsony hetében ilyen lélekkel haladunk ama jászol felé. Lidérclángok után loholunk és azt hisszik, hogy a napkeleti bölcsek csillaga, cifra, idegen rongyokat aggatunk magunkra — ezzel is elvéve magyar munkások kenyerét — és lelkünk dideregve áll az isteni kisded vádló tekintete előtt, mert „nincsen menyegzői ruhánk“. Szálljunk magunkba: akár királyok, akár pásztorok vagyunk a magyar rónákon, legyünk testvérek, mert magyarok vagyunk. Ha mi gyűlöljük egymást, ha csorbítjuk egymás jussát, ki szeressen bennünket és ki szerzi vissza a mi igazunkat ? gármester kijelentette, hogy a termelők érdekeinek megóvása céljából a kezdeményezésre szívesen vállalkozik. Ezután áttért a közgyűlés báró Apor Vilmos és társai ama indítványának tárgyalására, hogy Szentes Károly főjegyzőt, a neki a m. kir. belügyminiszter által adott dicsérő elismerés alkalmából üdvözölje. Az indítványhoz elsőnek Kiss András bizottsági tag szólt hozzá, aki ennek a javaslatnak a megszavazásával nem akar bizalmat szavazni. Csete József dr. kijelenti hogy köztudomás szerint őt nem lehet azzal gyanúsítani, hogy baráti kapcsolatok indítanák felszólalásra, de ebben az esetben nem is szabad az egyéni rokonszenvnek, vagy ellenszenvnek homloktérbe kerülni. Azt kell tekinteni : végzett-e a főjegyző érdemes munkát a város érdekében. Ezt pedig mindenkinek el kell ismernie. Ha ezt a munkát a belügyminiszter is olyannak találta, hogy dicsérő elismerésre érezte magát indíttatva, azt a képviselőtestület, amely előtt folyt le a főjegyző munkássága, csak örömmel veheti tudomásul; a maga részéről az indítványt minden fenntartás nélkül elfogadja és a főjegyzőt a maga részéről is üdvözli. Javasolja egyben, hogy a város bízzon meg valakit a sajtó helyes informálásával, mert igy elejét lehet venni sok téves információnak. Dr. Csete József általános helyesléssel fogadott szavai után Harsányi Pál református esperes emelkedett hangú felszólalását azzal E^yhangnla^ üdvözölte a város képviselőtestülete Szentes főjegyzőt kitüntetése alkalmából és ugyancsak egyhangnlag szavaztak meg karácsonyi segélyt a városi alkalmazottaknak
