Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-12-02 / 272. szám
Gyula, 1937» december 2 csütörtök LXIX. évfolyam 272. szám DÚl/I? CJ JDJDlVJDikj Pattogó hasábok Van olyan tűzhely is ebben a csonka hazában, ahol a kályhában barátságos tűz pattog. Van még hely, ahol mellé lehet ülni a felszított melegü kandalénak és hallgatni lehet egy halk regét, egy halk magyar regét, amelyet addig hallgatunk, amig kicsordul a könny mind a két szemünkből. Minden darab fa, amely ott válik hamuvá előttünk, azt duruzsolja, azt meséli, hogy Erdély, a Tátra havasairól indult el, hogy hosszas vándorlás után, csimborasszói ármagasságokat érve el eljussanak ide hozzánk, magyarokhoz. Elmondja az izzó zsarátnok, hogy oda át magyar verejték, magyar könny hullott magyar fák tö vére, gyökereik évezreden át magyar vér áztatta földben ágaztak szerte es most idegen parancsra omlottak porba, idegen kufárok vagyonát hizlalják. A magyarnak csak fejfára, koporsóra jut odaát. Majd húsz esztendeje nem köszönti vidám dal odaát a tavaszi rügy- fakadást, hanem a gyűlölet átokszava rándul fel üldözött, eltiport, megalázott magyarok kebléből. Ma már odaát űzött vad a magyar. Még nyelvét is üldözik ; Istent is csak idegen nyelven imádhatja, hangosan. Vége a magyar léleknek odaát, ha nem jön segítség. ügy kezdődött — mondja tovább a zsarátnok — hogy még a vad embertéboly, a háború előtt már titkon gyülekeztek az erdők titkottartó mélyén idegen bujtogatók, akik gyűlöletre izgatták a hegyek lakóit a magyarok ellen. Ment a híradás az illetékes tényezőkhöz, megkongatták a vészharangot, de nem hittek a hírnek, nem a félrevert harangnak. A kis székely falvak hiába kértek, minden állami iskolát, vasutat, utat az idegen fajta kapott. A magyar állam pénzén készültek a magyarok vesztére. Pénzintézetek, kulturális egyesületek szemérmetlen nyíltsággal törtek a magyarság anyagi és kulturális javai ellen. Az Albina és a Matica alapos munkát végeztek. De szerencsétlen közjogi helyzetünk kö- vetkezményekép a magyar érvényesülést minden áron elfojtani törekvő bécsi magasabb körök is szították a magyarság ellen a gyűlöletet és fokozták fel a magyarság ellen irányuló törekvéseket a szemérmetlenség legmagasabb fokára. És amig a magyarság közjogi harcokkal gondolta az őt jogosan megillető pozíciók visszafoglalását megvalósíthatónak, kiejtette figyelméből az otthonában őt kikezdő mahi nációkat. Elkerülte a figyelmét az is, hogy nemcsak pánszláv és dákoromán veszedelem fenyegeti pusztulással, hanem egy hatásaiban nem kevésbbé súlyos gazdasági aláhanyatlás is elöli életerejét. Jóhiszeműségében a magyar keblére ölelt mindenkit, akinek saját portáján vendégjogot adott. Védte őket évszázadokon át hulló vérével — és közben egymásután szorult le gazdasági téren minden pozícióról, Kihúzták alóla ősei földjét, elárverezték családi házát, a föld, a ház idegeneké lett, a magyarság tömegei az Ínség határáig elszegényedtek, mis: a másik oldalon hatalmas vagyonok halmozódtak össze és ma a szétdarabolt ország a legnagyobb szociális nehézségekkel birkózik. Itt is, oda át is — meséli tovább a lassan hamvába hunyó fahasáb koldus a magyar : élete, jövője bizonytalan. Minden esztendő, minden hónap, de minden nap közelebb visz a pusztuláshoz, ha nem fog össze a magyarság egy emberként. Ma nehéz már a helyzet. Most kell nyomról-nyomra sokszor a tiz körmünkkel visszaszereznünk azt, amit egy gavallérnak mondott kor könnyelmű évtizedei alatt botorul átengedtünk. Egymás ellen fenekedtünk, egymást martuk, mig a nevető harmadik, negyedik... tizedik előkészítette romlásunkat. A magyar népi tömegek problémáit kellett volna megoldanunk, a magyarság millióiból kellett volna erőteljes kis- és középegzisztenciákat céltuda tos szociális és gazdasági politikával létesítenünk. Drága kincsként, Isten különös áldásaként kellett volna őriznünk mindent, ami magyar. A magyar munka, a magyar tehetség, a magyar szellemiség alkotásait tüzön-vizen keresztül meg kellett volna őriznünk, érvényesüléshez kellett volna segítenünk. Minden más érdeknek háttérbe kellett volna szorulni a magyarság érdekeivel szemben. Hol volna most a magyar nemzet, ha 3 millió földmivesproletár helyett hárommillió önálló, életerős, magyar egzisztenciával találta volna magát szembe a múlt századvégi, a háború előtti és a háború utáni demagógia. Mennyivel könnyebb volna ma a kormányzat helyzete, ha a szociális problémákkal való szinte sziszifuszi küzdelem nem venné igénybe ténykedésének túlnyomó részét. Anyagilag független, öntudatos, magyar tömegek kezéből nem sikkadt volna csonkává Szt. István csodálatos birodalma. Nem kellene ma a magyar fát Magyarországra határokon túlról hozni. Nem kellene attól félnünk, hogy nem lesz elég fakészletünk, hiszen az ősi magyar erdők ontják a hasábokat, csak idege® kufárok akarnak újabb előnyöket kizsarolni a tönkretett magyarságból a magyar fával, így beszélnek a magyar hasábok. Üzenetet hoznak ősi hegyeink közül. Jajkiáltó szavát mondják a Székelyföld, a Felvidék magyarjainak. Vigyázzunk, mert odaát a magyar gyermekek már felejtenek magyarul. A magyar lélek pislákol — jaj! — kialhat! Tőlünk várják odaát, hogy ébrentartsuk bennük a reményt, hitet, bizalmat. Ha mi nem leszünk egységesek, ha nem lesz minden lélekzetünk, vérünknek minden atomrezdülése a magyarságé, kétségbeesnek odaát a határokon túl a magyar jövőért remegő magyar. Ha most, ezekben a fainséges időkben meghallgatnánk a magyar fák üzenetét, ha magunkbaszállanánk és nem kergetnénk véres fantomokat, úgy lehetne hinnünk, hogy biztosan felvirrad a magyar jövendő hajnala, hogy biztos lesz a magyar jövendő. Lehetne hinnünk ? Hinniik kell! Szilárd hittel, amely kősziklákat mozdít ki helyéből. Wlikecz Ödön államtitkár beszámolt békésmegyei tapasztalatairól A kormány tagjai kedden este míniszter- íanácsra ültek össze, amelyen többek közt Mikecz Ödön igazságügyi államtitkár beszámolt az Alföld egyes részein, igy Békésme- yyében is korménymegbizás folytán tett tanulmányújáról. Ismertette a szociális viszonyokat és a szükségesnek mutatkozó segítési módozatokat. Ugyanezen a minisztertanácson számolt be Darányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter berlini útjáról, melynek eredményeivel teljes mértékben meg vannak elégedve. Egy csendes jubileum napja fordult a letűnt napok végtelen sorozatába. Tiz évvel ezelőtt lett dr. Serédi Jusztinián Magyarország bíboros hercegprímása. Csendben akart ünnepelni a jubiláns, de azt már még sem akadályozhatta meg, hogy az egész nemzet tisztelete és hálája módot ne keressen és ta- lájon arra, hogy most, a jubiláris szentév előtt áradjon felé. Nincs felekezeti különbség, nincs társadalmi osztályellentét akkor, amikor arról van szó, hogy a kiváló tudót, a lánglelkü főpapot, a magyar hazának igaz fiát köszöntik áldásos magyar főpásztori munkásságának Nagy megrökönyödéssel vették tudomásul a piacra siető gazdasszonyok szerdán reggel, hogy a szokásos napi piac nincs a templom és a plébánia között. Sokan már felháborodva méltatlankodtak, hogy mégsem eljárás, hogy a város vezetősége minden előzetes értesítés nélkül kitelepíti a piacot a Haruckern- térről. Voltak olyanok, akik haragos sietségükben nem vették észre, hogy a piac az Erkel- téren van. Tizenegy óra körül aztán nyilvánvalóvá lett, hogy nem a piac puccsszerű áthelyezése miatt üres a Haruckern-tér, hanem most már visszavonhatatlanul készül a toronyóra, sőt — ha minden rendben megy — egy hónap múlva már világitó számlapról olvashatják le az éjszaka vándorai, hogy túllépték szerető feleségeik által engedélyezett kimaradási időpontot. Pedighát ők, a jámborak igazán nem tehetnek róla, hogy megkezdődtek azok az áldott disznótoros vacsorák, Hanem menjünk vissza a toronyórához. A templom keleti oldala felől kötél zárja el az úttestet a forgalom elől, a torony óralapjától dróthuzal feszül a járda széléig. Fent a j tízéves évfordulója alkalmából. A hitének törhetetlen bajnoka Serédi Jusztinián, de soha egy hang nem hagyta el ajkait, soha egy betilt le nem irt, ami a vallásfelekezetek között való ellentétek szitására alkalmas lett volna. A bíboros hercegprímás, nemcsak a magyar római katolikusok főpásztora, hanem az első magyar zászlós ur is, kinek fenkölt személyét most az egész nemzet osztatlan szeretete és tisztelete övezi. Legyen szabad a magunk részéről a csendes jubileumhoz ezt a pár sort, mint tiszteletünk szerény tanúságát leraknunk. rong megindul inogva a magasból, ahonnan olyan hosszú ideje tekintett le bölcs nyugalommal az alatta elviharzó, eltespedő emberi gyarlóságok fölött. Tehát jön, jön lassan le az óralap, amint közeledik a földhöz, egyre nő ,a hatalmas római számok egykedvűen himbálódznak alá. Amikor leér a bádogkorong, amelyiken bizony meglátszik, hogy nem a minap került a kerek toronynyilásba, megdöbbenve látjuk, hogy van bizony átmérője két méter is. Egynegyed tizenkettőt mutat egy másik toronyóra, amikor az első számlap leér a dróton. A mester és a rendőrök megállapodnak abban, hogy a következő korongot a templom főbejárata felőli oldalon szerelik le. Ehhez azonban már csak ebéd után kezdenek hozzá. Megtudjuk aztán azt is, hogy a toronyóra világító számlappal együtt körülbelül egy hónap alatt készül el. Végre tehát nyugvópontra jut a toronyóra régen vajúdó kérdése is. Ha már nem sikerült az egyházmegyei Eucharisztikus napra, nem sikerül karácsonyra rendbehozni az óra dolgát, legalább az uj j esztendőt kezdjük azzal, hogy rendben legyen ___' t_____í___________________„i, i. "—„ —------ i,„n Le szedték a rési óraszámlapokat Csendes évforduló
