Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-11-03 / 247. (48.) szám
4 BÉKÉS 1937 november 1 Jól sikerült cserkészesíéiyí tartott az 554. számú „Gyula“ cserkészcsapat október 31-én este fél kilencórás kezdettel az Egyesült Katolikus és Polgári Kör helyiségében. Az estélyt táncvizsgabállal kötötték össze. Igen hatásos jelenet volt a magyar ruhába öltözött mindkét nembeli legfiatalabb generációnak a palotástánc bemutatója. Igen csinosan festettek úgy a leányok, mint a fiuk az Ízléses magyar ruhában s ügyesen táncolták a legszebb magyar táncot: a palotást. A tánc betanítása, a közkedveltségnek örvendő i Somogyi néni“ érdeme, akit a jelenlevők a bemutató után lelkesen megéljeneztek és megtapsoltak. A cserkészestéiy megrendezése Fazekas Mihály parancsnok érdeme. A nagyszámban megjelent fiatalság a legjobb kedvben ropta a szebbnél-szebb táncokat a késő éjjeli órákig s utána egy jólsikerült est kedves emlékével hajtották álomra szöszke és • barna fejecskéjüket. IH ű r k á s' Túresany töltőtollak minden kézíráshoz kizárólag IS ÓBA Y-uát kaphatók! Toliakért Írásbeli garancia öijinentes javítás Ä kisiparosság és & bözszáíiitási bánatpénzei A magyar királyi belügyminiszter alábbi rendeletet intézte a vármegye alispánjához : Az érdekeltségek panasz tárgyává tették, hogy a kiiró hatóságok nem élnek a közszál- litási szabályzat 31. §-ának (6) bekezdésében engedélyezett lehetőséggel és a kisiparosoktól is minden esetben biztosíték letételét követelik meg. Kétségtelen, hogy a biztosíték letételének elengedése bizonyos kockázattal jár, mégis a kisiparosoknak a közszállitásokban való részvételének megkönnyítése érdekében az iparügyi miniszter úrral egyetértőleg megfontolásra ajánlom, hogy ott, ahol az államkincstár, illetve az öi; kormányzat anyagi érdekeinek veszélyeztetése nélkül lehetségesnek látszik, a közszállitási szabályzat 31. §-ának (1) és (6) bekezdésében engedélyezel! kedvezményeket alkalmazza. Szerencsétlenségei ©kozott a zsiroshordő Kertész Gábor 33 éves nőtlen gyulai hentessegéd Stéberl András hentesáru gyárában van alkalmazásban. Egyik napon a zsir- olvaszíás körűi foglalatoskodott. Munkája közben az egyik 200 kilós zsiros hordó feldőlt. Hirtelen utánakapással megakarta akadályozni a hordó feldülését. A súlyos zsiroshordó a karjára zuhant éspedig olyan szerencsétlenül, hogy erős zuzódást szenvedett. Grvosi tanácsra a gyulai állami kórházba ment további gyógykezeltetés végett. Sziniiáz Lapunk 1937. julius 8.-i számának „Színházi“ rovatában Ifj. dr. Szakolcza.y Lajos úrról megjelent cikkünk téves információ hatása alatt keletkezett, első indulatban Íródott. Miért is annak megjelenése, de különösen annak gúnyos hangja és az abban foglalt valótlan tényállítások miatt Ifj. dr. Szakol- czay Lajos úrtól Írásban bocsánatot kértem. Dobay Jenő felelős szerkesztő. A légoltalmi Liga sürgős felállítása mellett döntött a minisztertanács és a Liga igazgatójává Petróczy István ny. repülőezredest nevezte ki A minisztartanács Rőder Vilmos honvédelmi miniszter indítványára dr. vitéz Fábrv Dániel vezérkari ezredes Országos Légvédelmi Parancsnok előterjesztését elfogadta és a Légoltalmi Liga megszervezését elhatározta. A Liga igazgatójává Petróczy István ny. repülőezredest, főtitkárává pedig Teasdale Ottó tiizoltófőparancsnokot nevezte ki. A Légoltalmi Liga társadalmi alakulat, amely a honvédelmi miniszter, illetve az Országos Légvédelmi Parancsnok irányítása mellett szigorúan politikamentesen irányítja a lakosság önvédelmét repülőtámadások ellen és e célból a lakosságot felvilágosítja, a házakon belül végzendő légoltalmi munkálatokat megszervezi és vezeti. E munka fontos része a padlások lomtalanítása, továbbá légoltalmi szempontból való berendezése, valamint a pincék bedülés, bombaszilánk és gázbiztos óvóhelyekké való átalakítása és berendezése stb. Remélhető, bogy a Légoltalmi Liga Petróczy ny. repölőezredes igazgatása alatt, — aki a légoltalom terén közismert szakember, — céltudatos és lázas munkával országosan megszervezi a lakosság önvédelmét. Petróczy ezredes alapozta meg annakidején a volt Monarchia katonai aviatikáját, mint annak első parancsnoka. A háborúban a megfigyelő tiszti iskolát szervezte meg, majd mint a repülőarzenál parancsnoka, a repülőcsapatok anyagbeszerzését irányította. Az összeomlás utanr. a világháború utáni magyar aviatikát alapozta meg és a vitorlás repülősportot honosította meg hazánkban. 10 esztendeje hirdeti a légoltalom sorsdöntő fontosságát és sok száz előadásában hangoztatta a Légoltalmi Liga megalakulásának szükségességét. A Légoltalmi Liga megalakulásával a I kormány bölcs előrelátással azt a munkát kéz- I deményezte, melynek minden házban a leg- | rövidebb időn belül meg kell indulnia, mert j a lakosság önvédelmének sikeres megszer- I vezése rögtönzéssel nem oldható meg. Ez a munka külföldön már évekkel ez lőtt I megindult, ma már a Lengyel Légoltalmi Liga I taglétszáma kereken 3 millió, a német Légol- I talmi Ligáé pedig kereken 12 millió. A Liga- j azonban nem a tagok gyűjtésében látja fela- I datállak főcélját, hanem abban, hogy az or- I szag összlakosságát világnézeti és politikai ; hovatartozandóságra való tekintet nélkül ön- | védelemre serkentse és ezt megszervezze és | vezesse. Minden hatóság, de hazánk minden I egyes lakójának is hazafias kötelessége tehát, i hogy a Légoltalmi Ligát önzetlen és magasz- j tos célkitűzésében minden tekintetben a Ieg- messzebbmenően támogassa. A Légoltalmi Liga feladatait és célkitü- | zéseit legközelebb ismertetjük. Általában változatlan az állategészségügy állása a vármegyében Békés vármegye területén október 27.-én az alábbi ragadós állatbetegségeket tartották nyilván : Lépfeneeset egy volt Gyomán, ugyancsak egy sercegő üszők ugyanott. A leg- j utóbbi alkalommal bejelentett 18 rühösség L> ! ra esett le- 59 sertéspestis és 57 sertésorbánc j volt, mig baromfikolera 1 Füzesgyarmaton. í Mindezekből a betegségekből egy sem volt Gyuláról bejelentve. Gyükéi a. marékig Tűzkő Erzsébet, egy sarkadi malomnapszámos egy éves kisleánya, hétfőn délelőtt, amikor édesanyja a mosáshoz készülődve a j marólúgot egy pohárban feloldva a közelében levő alacsony székre helyezte, az egyik óvatlan pillanatban elvette és kiitta. Súlyos állapotban szállították a gyulai állami kórházba, ahol gondos ápolás alá vetlek a szerencsétlen kisdedet. A vizsgálat megindult, hogy a szerencsétlenségért kit te: bel a felelősség. aantMUM Súlyos baleset játék közben Borsos Zsigmond egy dévaványai molnársegéd négy éves kisfia kint az udvaron játszadozott. Játék közben az udvaron levő vederben megbotlott, elesett és olyan súlyosan j megütötte a lábát, hogy orvosi tanácsra to- j vábbi gyógykezelés végett a gyulai állami j kórházba szállították. Tőzsdei árfolyamok: november 2-án Készárupiac irányzata jól tartott volt. Búza ftiszavidéki) 79 kg. 20.95-21.35 Buza(tisza- vidékí 80 kg. 2010 -21.45. Rozs 18.80—19 00. | Takarmányárpa 16.50—17.—. Sörárpa 21.—23. I Zab 16.65-16.75. Tengeri, morzsolt <4.05-14.15. j Tengeri uj morzsolt 11.10 11.20. Buzakorpa ! 12.70-12.8u Lucerna 185—2 0. Bíbor heremag ' 160—165. Határidőpiac irányzata egyenetlen i volt. Rozs márciusra: 19.80 19.82. májusra 20.02 — . Tengeri májusra: 12.80—12.82. APROHIRDETESEK. Egy elegánsan bútorozott különbejáratu utcai szoba KIADÓ Komáromi-u. 1. sz. 10—* Szalongarnitura és egy ebédlőszekrény eladó. Munkácsy Mihály- utca 14 sz. alatt. 1190 2—2 Lengyel József bádo- gosmühelyét áthelyezte Kossuth-tér 27 szám alá. íDiószeghy ház) 1158 3—3 v.cs. §F®Sf BTE— GjTÉ” 1 : O (O : O), vezette Huszár. A vasárnapi súlyos kudarc után fiatalok kai: Ludvig, Vrányis, Füiöp, frissítette fel & csapatát a Gyte, sajnos azonban a balszerencse most sem hagyta el, pedig most az egyik pontot feltétlen megérdemelte volna, igen élénk iramban kezdődik a játék, Himmer elől szögletre mentenek. Viszont Csüllög és Szöllősi lövései kerülik el a kaput. Medgyesi óriási lövését nagy szerencsével tolja ki a békési kapus. Csüllög szabadrúgását Hamza kiüti, a kifutásnál majdnem baj van Feltűnik, hogy Csüllög nem él Csiszár mellett. A Gyte irányítja a játékot, de hiába a fölény, mert a csatársornak nem megy s a békési védelem is kitűnő. A tisztán kiugró Medgyesi a kifutó kapusba lő, Hász szintén. Majd Himmer jó lövése a befutó Fülöpön iránytváltoztatva a kapusnak megy. Ez is nagy balszerencse! Szünet után a Bte támad többet, viszont a Gyte jól védekezik és csak a 23. percben dől el a két pont sorsa, amikor Csüllög 35 m-s lövése jut a hálóba. Huszár jól vezetett. Törekvés-©yAC 3:2 (2 : 2), vezette Lapu II. Amíg a Gyac hátvédjei meg nem tanulják, hogy a kapu előtt nem szabad pilinckázni. addig hasonló balesetek könnyen érhetik. Lapu II. régi szokásához híven haza vezetett, 6yac ifi—Gyte ifi 2 :1 (í: 1) 6y¥SE—SyAC Kereskedők 7 : í (2: 0), vezette Himmer. Szép időben kezdték meg a mérkőzést A Kereskedők múlt vasárnapi győzelme elbi* zakodottá tette a játékosokat és azt gondolták, hogy a váriak ellen is megszerzik a győzelmet. A váriak azonban sokkal keményebb ellenfélnek bizonyultak, mint ahogy gondolták. így a mérkőzést megérdemelten nyerték meg a váriak. A győztes csapatból Kubiza I.. Kubicza II. és a védelem minden egyes tagja érdemei dicséretet. A Kereskedők részéről jó volt Masek, Gyurkó, Heretik és Papp, utóbbit mindig fogták. A bíró pár hiba kivételével jó volt. BÉKÉS” politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jen® Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.